Édenkert | ÉK-sorozat I.

MÁSODIK FEJEZET

A szombatok általában nyugodtan telnek. Nagyrészt megcsinálom az esedékes beadandókat, előre készülök az anyagokkal, mert hétközben a munka miatt nem mindig van időm tanulni a következő napokra, és hát, mint megrögzött jódiák, elengedhetetlen, hogy felkészült legyek. Ha mégis mrad szabadidõm, akkor pedig egyszerûen csak lazítok.

Ha van kedvem sütök vagy főzök valamit, közben filmezek, de ha éppen semmi energiám nincs egy ebéd elkészítéséhez, Jessicával és még pár barátommal beülünk valahova enni, vagy magamnak rendelek valamit. Ez is attól függ, mennyire érzem abban az adott idõpontban megfelelõen társasági személynek.

Na már most ma nekem még lett is volna kedvem főzni, viszont Victor, a drága barátom kitalálta, hogy üljön össze ebédre a mi kis négyes fogatunk: ő, Jessica, Brandon és jómagam, amire persze nem tudtam nemet mondani, mert olyannyira szerettem õket, hogy minden egyes percért, amit együtt tölthettem velük, hálát adtam a mindenségnek.

Victorral és Brandonnal a gimiben ismerkedtünk meg Jessicával, és azóta elválaszthatatlanul szoros a kapcsolatunk. A megismerkedésünk előtt nem hittem abban, hogy létezhet fiú-lány barátság, de biztosra állíthatom: igenis létezik. Olyan kapcsolatot alakítottunk ki az évek alatt egymással, amit már szinte testvérinek lehet nevezni. Mindig jó őket látni, hiszen amellett, hogy szerintem nagyon fontos, hogy a tõled ellenkezõ nemûvel is beszélgess, mi már annyira egymáshoz nõttünk, hogy nem létezhet olyan véglet, amiben nem vagyunk ott valamilyen módon egymás életében.

Persze bonyodalmas is, mivel ők ketten egy másik egyetemre jelentkeztek, de szerencsére csak fél órára van tőlünk az, ráadásul csupán a szomszédos városban, ami tényleg nem nagy távolság. Ha nem minden héten, de egy hónapban minimum kétszer, de azért általában többször is összeülünk, vagy egymásnál vagy valahol a városban és kitárgyalunk minden pletykát, hírt az életünkből és hát nyilván ilyenkor garantált a jókedv. Na és akkor ne is beszéljünk arról, hogy mi van, ha még elmegyünk szórakozni is. Akkor van csak igazán nagy hangulat, eltekintve attól, hogy én nem igazán tartom magam egy nagy buliarcnak.

Viszonylag időben keltem fel- nyolc óra tízkor- így délig még nagyon sok időm volt. Nagyjából összerámoltam a lakásban, megcsináltam pár esedékes beadandót illetve nagyrészt lézengtem a lakásban, miközben az aktuális kedvenc számaimat pörgettem. A beadandóim jelentős része igazából pluszmunkák voltak amiket én kértem az egyik tanáromtól aki irodalmat tanít nekem. Lényegében csak forrásokat elemzek és egy rövid cikkben összefoglalom a tartalmukat de nagyon izgalmas dolgokat olvasok közben, illetve fejlődik a tudásom, szóval nagyon megéri, fõleg ha hosszútávon belegondol az ember.

Most például a világ legrégebbi városáról, Jerikóról írok cikket, de előtte már elkészítettem egy irományt a nyelvek eredetéről is. Tudom, unalmasnak hangzik, de mikor olvasok róluk, mindig olyan érdekességekbe botlok, amivel csak bővül a tudástáram, és bár tény és való, hogy bizonyos részeit elég hamar elfelejtem, de összerakva a cikket igazán büszkén állapítom meg, hogy egész jó munkákat végzek.

Már majdnem befejeztem a városos cikket, mikor megzavart a telefonom csörgése. Pedig ilyenkor mindig leveszem a hangot róla, hogy ne zavarjon meg senki. Biztosan elfelejtettem.

Mikor megláttam, hogy csak apa keres, nem szép dolog de egyszerűem csak kinyomtam. Nem volt kedvem vele beszélni most, pláne úgy, hogy éppen dolgoztam, és tudtam, hogy bármit is akarhat, azt nem tudjuk le két perc alatt. Egy darabig néztem ahogyan kiírja a telefon a nevét, majd fogtam és lefordítottam a készüléket hogy ne is lássam, hogy hív. Aztán le is némítottam, hogy ne zavarjon meg tényleg semmi és senki.

Tizenegy után elkezdtem készülődni, és fél tizenkettőkor el is indultam a megbeszélt helyre. A városi plázával szemben sok kisüzlet van, és egy elég eldugott helyen van egy remek mexikói étterem, ahova minden héten jártunk a srácokkal legalább háromszor. Nem olyan népszerű hely, mert nem központi, de nekünk ez így tökéletes, hiszen sokkal komfortosabbnak bizonyult ezáltal.