Édenkert | ÉK-sorozat I.

HUSZONHETEDIK FEJEZET

Azt hinné az ember, hogy a mindennapi rohanásokban nincs idő arra, hogy komoly témákon agyaljon az ember, pedig amikor felpörögnek az események, akkor döbbenünk csak rá igazán a fontos értékekre.

Ha azt is hisszük, hogy nincs mód arra, hogy két esemény között meghatározó témákon rágjuk át magunkat, az annyit jelent, hogy közel sem tudjuk igazán, mennyit is számít a két esemény közötti idő.

A január hihetetlenül gyorsan telt el. Tény, hogy elég mozgalmas napokon vagyok túl, de az, hogy már a február közepét tapossuk, döbbenetes merengésbe ejtett a hónapok és évek rohanásáról, hiszen nevetségesen gyorsan pörögtek a napok, a hetek, és leginkább ezt a rohanást fel sem fogtam egy-egy hosszú nap után. Az egyedül ok, ami miatt tudom, hogy bizony már lassan a februárnak is vége, az az, hogy egyre nagyobb izgalommal kelek fel minden reggel, hisz hamarosan hírt kaphatok az interjúmról.

Mivel a héten nincs a városban Nicholas, így ma érkezik hozzám Nate, aki megragadva minden lehetőséget, vagyis inkább betartva ígéretét, velem tölti a hetet. Abszolút jól jön ez a hét nekünk, mivel még anyán kívül senki sem tud New York-ról, úgyhogy ezt a hetet találtam tökéletes időpontnak ahhoz, hogy mindenkinek elmondjam, nyáron elhagyom a várost. Kicsit rosszul érzem magam, amiért eddig húztam ezt a beszélgetést, ugyanis már rég elmondhattam volna a szeretteimnek, viszont most éreztem úgy, hogy eljött az ideje.

Nagy bejelentés néven mindenkit a lakásomba hívtam, hogy egyszerre tudassam velük a hírt. Nicholas jobbnak látta volna, ha ő is itt van velem, de igazság szerint én magam jobbnak érzem azt, hogy ezt egyedül csináljam végig. Ismerem őket, tudom, hogy igazából mennyire mély emberek, ezért ezt szerettem volna nyugodt körülmények között rendezni, főleg úgy, hogy éreztem, ez nem egy könnyű menet lesz.

Így hát hétfőn délután Nate, Jessica és Victor mind megjelentek nálam, és kíváncsiságukat nem is leplezve méregettek engem. Brandon körülbelül kettő hete beszélt pár szót Victor-ral, de engem nem keresett, és Victor szerint is fura és hozzájuk nem illő módon semleges volt a kommunikációjuk, úgyhogy nem éreztem úgy, hogy most itt kellene lennie. Brandon hiánya mint mindig, most is egy fájdalmas pont volt, de a hónapok, és a folyamatos csalódások segítettek abban, hogy elfogadjam azt, hogy a kapcsolatunk véget ért, életünk kétfelé áramlik tovább.

Ennek ellenére nem gondolok rá negatív személyként, csupán elfogadtam, hogy ő másokkal érzi jól magát, és bár próbálkoztunk, a kapcsolatunkat már nem tudtuk megmenteni.

A szívem egyik legkedvesebb embere marad mindig is, hiszen sok mindent kaptam tőle az évek során, de vannak személyek az életben, akikért ha egy életen át is harcolnánk, akkor sem minket választana.

-Na, mi az a fontos hír? Ha bejelented, hogy terhes vagy, esküszöm megölöm Callent. Nem állok készen arra, hogy keresztapa legyek. –kidülledt szemekkel fogadtam a bátyám teóriáját, mikor mindenki helyet foglalt a nappali bizonyos pontján.

Arcom akaratom ellenére is valószínűleg pipacsvörössé változott, mivel a felvetése azon dolgok egyike volt, amit egy bátytól nem könnyű hallani.Illetve természetesen a felvetés is abszurd volt ennyi idő elteltével.

-Nem vagyok terhes, Nate. –biztosítottam őt, mire kifújta az eddig bent tartott levegőt. Remekül szórakozott a fiú, kétségtelen. –Semmi ilyesmiről nincs szó. Vagyis, Nicholas-nak is köze van hozzá, de semmi ilyen értelemben.

-Egyébként is, hogy a francba asszociálsz erre annyiból, hogy bejelentése van a húgodnak, haver? –húzta tovább a témát Victor. –Ilyen gyors szerelem, meg baba a nyálas filmekben szokott megtörténni, ha pedig te most kijelented, hogy ilyeneken nőttél fel, akkor jelzem, hogy szánalmas vagy.