Édenkert | ÉK-sorozat I.

TIZENHARMADIK FEJEZET

Csocsi, sziasztok!
Igazán jól tudom, hogy régen tettem ki új fejezetet, ahogyan azt is, hogy ez a fejezet is, bármennyire is jónak terveztem, nem érzem tökéletesnek, bár szerintem ez egy nagyon aranyos, és tetőpontos rész lett. (majd megértitek, haha)
Picit sok volt most minden, testileg-lelkileg egyaránt, a május végi hajrák, a fakultációk súlyai... (biológia-kémia, imádom) így nagyon nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy folytatást írjak az Édenkerthez, hiszen a történetben most egy pozitív és izgalmas részhez értünk, ahol a párbeszédek miatt nagyon is figyelnem kell arra, hogy ne egy összecsapott, "ez van és kész" stílusú részt írjak.
A fejemben nagyon régóta munkálkodik egy új történet, pontosabban tavaly nyár óta, de még nem jutottam annyira előre abban, hogy publikáljam, de most a lelkiállapotom, kedvem miatt sokkal produktívabban tudtam haladni ott, de igyekszem koncentrálni Ophelia és Nicholas történetére újra. Menni fog! (szerk: nagyon is megy, nyugalom)
Remélem, mindenki jól van, élvezitek a már viszonylag szép időt és a társasági létet.
Meséljetek, írjatok, nagyon érdekel ki hogyan éli meg a napokat!
Jó olvasást ehhez a fejezethez is, és tényleg bocsánat a késésért!

———————————————————————————

Izgatott tekintettel néztem szét újra Nicholas irodájában, mikor maga elé engedve kinyitotta nekem az ajtót, és beléptünk rajta.

Igyekeztem nem mutatni, hogy mennyire hevesen hat rám az, hogy újra interakciót kezdeményezünk, és hogy szinte már mennyire megszokott érzés fog el azzal kapcsolatban, hogy újra találkozunk egymással. Nem tudom, ő hogyan érez, de szinte már izgatottan várom az újabb találkozásokat.

Miközben helyet foglaltam az egyik széken, és szépen lesimítottam a ruhámat, Nicholas a lehető legnyugodtabb módon sétált el mellettem és tért vissza a saját laptopjával, majd lehuppant az kanapéra.

Nos, nem tudom, mit akar ezzel kifejezni, de kíváncsian várom.

-Ugye tudja, hogy mit csinálunk? -miközben rákérdeztem erre az egészre, ő csak elmosolyodott és gyakorlott mozdulatokkal nyitogatott meg jó pár mappát, mire megtalálta, amire neki szüksége van.

-Igen, Ophelia, pontosan tudom.

-Akkor a gépére miért van szükség? -kicsit butának éreztem magam, de nagyon nem illett bele a képbe, ahogyan ő laptopját bújva keres valamit, miközben én kérdésekkel bombázom.

-A múlt alkalommal említette a terveimet, és szóba került, miket szoktam tervezni. Tessék, itt van pár tervrajz. -meglepődve hajoltam közelebb a férfihoz, ám még így sem láttam teljesen, mert a fény pont úgy sugárzott, hogy halvánnyá tegye a fotókat onnan, ahonnan néztem, így egyszerűen fogtam és én is leültem a kanapéra. -Pár már ezek közül elkészült, egyesek viszont még csak tervek.

-Ezek remek munkák. -ámulva és őszinte csodálattal néztem a részletesebbnél részletesebb munkákat, miközben ő csak hátradőlt és hagyta, hogy én szabályozzam a lapozás gyorsaságát. Habár nem vagyok teljesen jártas a tervrajzok jelentéseiben, Nate mellett volt lehetõségem kicsit tájékozottabbá látni, ám azok a munkák a közelébe sem kerültek Nicholas precíz, és tüzetes munkáihoz. -Mennyi ideig tart egy ilyen tervrajzot elkészíteni?

-Változó. Ezek a saját terveim, így ezeket sokáig készítem. Ha valaki álma alapján kell készítenem, akkor egy héten belül kész vagyok velük.

-Akkor szinte mondhatjuk azt, hogy rajong a munkájáért.-hasonlóan szoktam én is tüsténkedni az írásban, így gondolom ő maga is mennyire élvezheti a munkáját, ha olyan gyorsan készen vagy velük.