Csocsi!
Lehetetlen jól megfogalmazni, hogy mi jár a fejemben. Miközben ezeket a sorokat írom, úgy érzem, milliószor könnyebb volt a történetet írni, mint ezt az első könyv búcsú szövegét.
Végtelenül megértem, ha most utáltok. Én is utáltam magamat párszor, teljesen érthető, ha harcban álltok most velem, és nem tartjátok fair-nek a könyv végét.
Viszont továbbra is vallom azt, hogy a történetüknek még messze nincs vége!
A legizgalmasabb részek a második könyvben érkeznek, és garantálom, hogy érdemes lesz olvasni!
2020 nyarán álmodtam meg a történetet. A nagymamám egyik szobájában pihentem, és a kanyargós gondolataim szüleménye lett az Édenkert! Valami olyasmiről beszélgettem Nagyival, hogy az ő idejében még nem volt akkora lehetőség arra, hogy nőként saját döntései, vágyai legyenek, és ő maga sem tehette azt, amit szeretett volna az élettől. Ugyan boldog volt, de kért arra, hogy én ameddig csak tudom, olyat csináljak, amit szeretek. Ma már könnyebb érvényesíteni az akaratunkat, így tényleg azt szerette volna tőlem, ha a saját utamat járom, és hagyom, hogy én magam döntsek a jövőmről.
Úgyhogy köszönöm Nagyi, azt hiszem elindultam az úton.
Így indult Ophelia karaktere és zűrzavaros története.
Már az első perctől tudtam, hogy két kötetes lesz, hogy az első könyvet hogyan szeretnem lezárni, es hogy a második könyv mennyire kenterbe fogja verni az elsőt. Tudtam, hogy ez egy szerelemprojekt lesz, a szereplők nevei, foglalkozásuk, minden annyira ösztönösen alakult, semmi sem a hosszas kutatások eredménye lett. Minden annyira bentről jött!
Életem első könyve, Teremtőm! Felfoghatatlan, annyira hidegrázós érzés. Egy izgalmas kalandnak indult, a határaim feszegetése érdekében, mégsem számítottam ennyire sikerre, élményre, mint amit mégis kaptam. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ÉN leszek az, aki egy könyv végén az utolsó sor közepére azt írja majd, hogy: VÉGE
Most mégis itt tartok, és annyira nagyon büszke vagyok!
És hálás!
Hálás Nektek, akik felemeltétek a történetet! Akik bíztattatok, kedvesebbnél kedvesebb bókokban részesítettek, és akik erőt adtatok nekem ahhoz, hogy a rosszabb napokon is belevessem magam az írásba. Mindenféle klisé nélkül mondom, nélkületek ez a könyv nem lenne kész!
Köszönöm, B! Sokszor gondolom azt, hogy nem kaphatunk már többet egymástól, de mindig rá kell jöjjek, hogy nélküled az életem nem működne rendesen. Annyira nagyon szeretlek, köszönöm Neked, hogy Te, aki nagyon maximum az emelt magyarra szükséges kötelező olvasmányokat olvasod el (vagy azt sem) képes voltál felfoghatatlan lelkesedéssel fogadni, mikor elmondtam Neked, hogy mibe vágtam a fejszémet. Köszönöm, hogy együtt nevethettünk a helyesírási hibákon, hogy bár legszívesebben lelőttem volna magamat, mikor kapásból 4 dologra is figyelmeztettél egy bekezdésen belül, támogattál engem az elejétől fogva. A lopott tekintetekért, mikor valaki könyvet említett, azokért a pillanatokért, mikor kevésnek tartottam magam ehhez, és azokhoz, mikor sürgettél, hogy minél hamarabb olvashasd! Hogy mindig büszke vagy rám! A szívem egy hatalmas darabja vagy, a világon bármi történik, Te leszel az első, akivel megosztom a gondolataimat. Köszönöm!
Hálás vagyok Neked, drága Andi szukanyandiii ! Nem csupán egy vicces kommentelőt ismertem meg benned, hanem egy remek írót, csupaszív lelket, és egy fantasztikus barátnőt! Szerencsés vagyok, hogy az életem részévé váltál, el sem tudnám képzelni nélküled már a mindennapjaimat. Akkora löketet adtál a történetnek, amit először el sem hittem, hogy én kapok, és lényegében új színt hoztál az életembe. Köszönöm, hogy ötleteket adtál nekem, hogy mindig felajánlottad a segítségedet, hogy együtt röhögtünk a poénokon, együtt agyaltunk a történet apróságain és, hogy mindig annyira nagyon kedves voltál velem. A világ sokkal jobb hely veled, Andi csajos, megtanítottál arra, hogy a legrosszabb időszakban is keresni kell a szépet, a kiutat. Köszönöm, hogy vagy!
Köszönöm az első kommentelőmnek, Vikinek! El sem tudod képzelni, mennyire boldoggá tettél akkor este, mikor írtál nekem! Sosem feledem azt a napot.
Hálás vagyok sotetegbolt Neked! Azt hiszem, az utóbbi hónapokban a te üzeneteid töltöttek fel erővel, és adtak kedvet az íráshoz! Annyira gyönyörűen írsz, annyira megható volt minden egyes szavad. Újra es újra erőt adtál nekem, megnyugtattál, hogy nem vagyok reménytelen eset, a hosszú üzeneteidet pedig még napok múlva is vigyorogva olvastam. Egy fantasztikus ember vagy, szerencsés, aki Téged ismerhet! Én is szerencsésnek érzem magam, amiért rám találtál, hisz azóta erősíted az önbizalmamat. Köszönöm, hogy itt vagy!
Szeretném továbbá megköszönni azoknak az embereknek, akik mindig írtak valami kedveset nekem, amivel minden egyes alkalommal mosolyt csaltak az arcomra, és Mindenkinek, aki olvasásával és gyönyörűbbnél gyönyörűbb listázásukkal hozzájárultak a történethez! Nagyon örülök, hogy szeretitek ezt a világot.
Na de nem szeretnék búcsúzkodni. Ugyanis hamarosan folytatjuk!
Köszönöm Ophelia White és Nicholas Callen, hogy szerelmetekkel én is többé válhattam. Köszönöm, hogy megalkothattalak Titeket, hogy aztán Ti legyetek azok, akik az irányításuk alá vonjanak engem, és vigyétek a sztorit magatokkal! Imádlak Titeket! Nicholas megerősített engem, rádöbbentett arra, hogy még egy rideg ember is képes megnyílni, Ophelia pedig megtanított arra, hogy bármi áron küzdenem kell az álmaimért, és egy életen át keresnem kell azt, amitől többé válhatok.
Alig várom, hogy újra belevessük magunkat az életükbe. Alig várom, hogy ismét az ujjaik köré csavarjanak engem.
Köszönöm, Édenkert!
Mara
2022. április 23.
YOU ARE READING
Édenkert | ÉK-sorozat I.
Romance"MERT AKÁRMILYEN BONYODALMAS IS; EZ ÉLTET MINKET!" Ophelia White, harmadéves irodalomhallgató élete maga volt az átlagosság mintapéldája, ha mégis bármi izgalmas történt vele, igyekezett mindent szürkén hagyni. Bár egy népszerű bárban felszolgáló és...
