Édenkert | ÉK-sorozat I.

HETEDIK FEJEZET

Megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy teljesen biztosan szánalmas és mérhetetlenül gyerekes vagyok, de hirtelen nevethetnékem támadt. Nem voltam képes éretten feldolgozni, ezt hogy sikerült így összehozni?
Szinte semmi realitást nem látok abban, hogy egy ilyen komoly és elegáns férfi, mint Nicholas Callen, képes eljönni egy ilyen helyre, mint a Hells&Heaven-be. Természetesen remek hely ez, de nem annyira központi és letisztult , hogy ide öltönyös emberek jöjjenek.

Van egy tipikus társaság, akik rendszeresen itt töltik az idejüket, akiknek már konkrétan saját helyük van, de ők átlagos emberek, nem ilyen tehetséges és nagyvilági emberek, mint Mr Callen. Tény, hogy rengetegen befordulnak ide, de már számtalanszor volt olyan, hogy mikor bejöttek, meggondolták magukat, és inkább elmentek a tőlünk pár sarokra lévő Freedom-ba, mert az rendezettebb bár- viszont őszintén, ha bár, akkor legyen bár, ne selyemülések legyenek minden széken. Az maradjon csak a kávézóknak.

Tehát sok szempontból meglepődtem, de leginkább azon, hogy két elegáns férfi jött be és nem fordultak ki egyből, sőt az egyikükkel ugyebár már több órát együtt is töltöttem.
Nem tudom elhinni, hogy mi folyamatosan egymásra találunk. Olyannyira irónikus volt ez az újabb alkalom, hogy kínomban már mosolyogtam.

Egyszerűen nekem ez már túl abszurd helyzet volt. Végtelenül reális embernek tartom magam, sosem szállok el a képzeleteimmel, van egy egészséges határ a merengéseimben, és azokat sosem lennék képes túllépni. Emlékszem, mikor Anne a zöld oromban-t néztem, mindig túlzásnak tartottam a nagy ábrándokat, így lássuk be, néha a világnak egy unalmas ember vagyok.
Épp ezért ez a helyzet, hogy egy hét alatt háromszor találkozom ezzel a férfivel, számomra egy túl lehetetlennek tűnő helyzet, ami ha nem velem történne, már rég könyvbe illő jelenetnek nevezném, nem a valóságnak.
Viszont, bármennyire is abszurd helyzet volt, meglehetősen érdekesnek és izgalmasnak találtam, hogy két, egymásnak túlzottan bosszantó személyiség, hogy képes ennyiszer találkozni.

Mikor felnéztem rá, hogy válaszoljak az előbb feltett szellemes kérdésére, mély levegőt vettem, mikor észrevettem, hogy figyel engem. Rendben, akkor vegyünk még egy mély levegőt. Nincs ebből semmi, meleg van itt. Iszonyat meleg...

És nyilván az sem segített a helyzeten, mikor belenéztem abba a végtelennek tűnő gyönyörű zöld szemeibe, amiket egy festménybe illő őszi tájhoz tudnék leginkább hasonlítani. Egy kellemes, halvány kék színű inget és fekete farmert viselt, így péntek estére, és így picit hétköznapibb viseletet keltett. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy egy bárban voltunk.
Itt még mindig eszméletlen feltűnő jelenség volt az öltözékével, ennek ellenére be kellett látni, hogy jól nézett ki.

Oké Liah, elterelődtek a gondolataid.

-Csak nem újra találkozunk, Mr Callen? -kérdeztem vissza olyan szellemesen, mint ahogy ő szólt hozzám. Valóban, a mi érdekes ismeretségünkhez túl szürke lett volna egy sima üdv.

-Végtelenül szórakoztató, hogy újra találkozunk. Mintha egyenesen lenne valami érzékünk ehhez.

-Na, igen, most mondja meg. -mosolyogtam rá kedvesen, mert most igazán szórakozott kedvemben voltam, ráadásul a mondatában is láttam rációt.

-Lehet rosszul emlékszem, de mintha azt mondta volna, hogy tanul.

-Csak nem figyelt rám, Mr Callen? -kicsit szívtam a vérét, de valóban tetszett, hogy most nyugodt a hangulat, és így beszélgetünk. -De, igen tanulok. Csak mellette dolgozok is.

-Lehetetlen nem figyelni valakire, ha csak ketten vagyunk. -oltott be a férfi, majd elfordította a fejét, és szétnézett a bárban.

-Bár egyébként úgy mondtam, hogy tanulok és dolgozok. -parancsoljon, itt a válasz.