Édenkert | ÉK-sorozat I.

HUSZONEGYEDIK FEJEZET 2

Csocsi, csocsi!! 🤍
Teljesen túlfokozott állapotban vagyok, Teremtőm!

Rettentően siettem ezzel a fejezettel, és nagyon-nagyon remélem, hogy sok embert boldoggá tudok tenni majd vele! Egy kedves (nem amúgy, szörnyű xd) személy az életemben siettette a sztorit, mert már nagyon szeretné, hogy befejezzem, úgyhogy meglepő módon nem novemberre csúszott át ez. Én magam is izgatottan írtam a sorokat, mert ez a rész már régóta ott volt a fejemben, csak várta a pillanatot, hogy kibontakozhasson.

A fejezetben (igen, szóval jesszusom) egy lazább szexuális tartalom van, egyrészt mivel szerettem volna letisztultabban írni, másrészt, mert az íráskészségem etéren még tanulásra szorul. Olvasni ennek tudatában!!

Kellemes olvasást Nektek, és hamarosan találkozunk! Legyetek jók, akiknek szünet van, azoknak pedig békés, nyugodt, vagy éppen élményekkel teli pihenést kívánok.

Mara

  ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

Bármennyire is egy könnyedebb napnak ígérkezett a hétfői napom, mégis csiga lassúsággal teltek el az óráim. Vagyis, leginkább háromig gondoltam ezt, mikor is elérkeztem az utolsó előadásomhoz, ami mintha nem is létezett volna, olyan nevetségesen hamar ért véget.

Ehhez persze hozzátartozik, hogy valószínűleg az idegességem miatt telt el olyan gyorsan az a hatvan perc, mert fejben már otthon voltam és vártam, hogy megérkezzen hozzám Nicholas. Ami alap esetben nem is lenne annyira nagy dolog, hiszen nem most járunk egymásnál először, de mindketten éreztük a beszélgetésünk alatt a zavart és a lehetséges rossz előjelét.

Bár ez így nem jó kifejezés. Jessica apukájával, Joe-val nagyon sokat beszélgettünk a szerelemről, mert ő és Lizzy egy csodálatos páros, a férfi pedig kegyetlenül jól ért a nők nyelvén. Az a vonzalom, ami közöttük van, több mint huszonöt éve lángol, és mai napig mindig találnak valami programot arra, hogy egymás társaságát élvezzék. Ő mondta egyszer, hogy egy mély, és őszinte szeretettel átitatott kapcsolatban sosincs rossz, egyszerűen vannak időszakok, amik nehezebbnek bizonyulnak.

A hullámvölgyek teljesen természetes dolgok az életben. És ezt nem csak a szerelem terén gondolom így. Az első nagyobb csapás az életben, aminek a következményei hosszúak, vagy végzetesek, minden ember életébe megérkeznek egyszer, és onnantól az ember elkezdi máshogyan értékelni az életét. A hullámvölgyeket negatívnak találjuk, mert a sok rossz alatt, amiben akkor az ember szenved, nincs időnk, vagy egyáltalán erőnk felismerni az abban a káoszban rejtőző pozitívumokat. Egyszerűen szenvedjük a pillanatokat, menekülést keresünk, menekülni vágyunk, közben mégis beletemetkezünk a fájdalomba, és nem vesszük észre, hogy még abban a fájdalmas állapotban is van valami szép.

Hittem abban, hogy amilyen hullámvölgyet éreztem a kapcsolatban, az csak annak az eredménye, hogy őszinték az érzelmeim Nicholas felé, és azért fájnak a titkok, mert mindent szeretnék tudni róla.

Így hát tényleg jobb kifejezés az, hogy a lehetséges konfliktus előjele állt fent. Még ha ezt nem is akartam.

Az órám után, -amin szinte semmit sem figyeltem, mert a gondolataim túl hangosak voltak ahhoz, hogy halljam a külvilágot- idegesen léptem ki az udvarra. Feltételeztem, hogy már nem lesz ott Nicholas, mert említette, hogy még lesz valami dolga, mégis vontatottan tettem meg a lépéseket. Hiába beszélgettem délben Jessicával, nem lettem nyugodtabb. A pillanatnyi állapotomon javított a lány humora, és a Jess-szel járó viselkedések, most mégsem voltam már olyan felhőtlen.