Aiden Baker élete nem egyszerű. Már tíz évesen megtanulta, hogy a kudarcnak milyen íze van. Édesanyja mindennap dolgozik, mégsem kerül minden este friss kalács az asztalra.
Aiden Baker élete akkor változik meg, mikor különleges hangját felhasználva...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Két napig bent tartottak a korházban megfigyelésen. A két nap alatt valami összetört bennem. Sokszor kérdezték, hogy hol az anyám. Hol van az apám? Nem tudtam válaszolni. Nem azért, mert nem akartam, egyszerűen azért, mert nem volt senkim. Apám még gyerekkoromban meghalt, anyám pedig az életét vette mikor tizenöt éves voltam. Egyedül maradtam egy házban és kevés pénzzel, amit Anett néha a számlámra küldött. Ez volt az életem. Nem volt kutyám, nem volt aranyhalam és nem volt reményem. Sarah volt a reményem, de két napja nem láttam az arcát. Kicsit olyan érzés, mintha nem is létezett volna. Létezik, hogy két nap a korházban, két évnek tűnik? Létezik, hogy a percek inkább heteknek tűnnek? Szenvedtem az alatt az idő alatt, amit a korházban pihenéssel töltöttem. Egy részt azért, mert Agatha sok pénzt költött a kezelésemre, másrészt pedig azért, mert haszontalannak éreztem magam. Már tizenkilenc éves voltam. Nem énekléssel kellett volna töltenem az időmet. Nem kellett volna egy gazdag lány után vágyakoznom. Dolgoznom kéne. De nincsen papírom az iskola végzetségeimről. Csak a nyolc általánost végeztem el. Azt is nagy nehezen.
Amikor azt hittem, hogy minden csak rossz lesz, hírtelen Sarah sétált be az ajtón. Krokodil méretű könnyeit egy zsebkendővel törölte le. Nem mondott semmit. Én sem mondtam semmit. Csak sírva az ágyam mellé térdelt és a mellkasomra hajtotta a fejét. Bárcsak segíthetnék neki. Fájt, hogy sírni láttam őt. Fájt, hogy szenvedett.
Ne sírj szépségem...
Ne sírj, mert lélegzem.
Ne sírj, mert érezlek.
Ne sírj, mert a karjaim közt vagy.
- Istenem! Köszönöm, hogy nem esett nagyobb baja - remegett a karjaim közt. - Veled akarok lenni - suttogta. - Kérlek engedd, hogy veled legyek! Nem lesz könnyű! De együtt megcsináljuk! Kérlek, legyél velem boldog!
( ... )
Húsz éves lettem, mikor megvettem magamnak az első telefonomat. Igaz, hogy nyomógombos volt. Igaz, hogy nem volt rajta internet. De a barátnőm telefonszáma benne volt. Mosolyogva léptem ki a virágüzletből. Húsz évesen szereztem egy munkalehetőséget. Egy újságosnál dolgoztam. Mindennap újságokat hordok ki. Keveset fizetnek, de szükségem volt a pénzre. Egy évvel ezelőtt történt valami, amikor összetört szívvel és sebekkel a testemen feküdtem a korházi ágyban. Akkor kezdődött minden.
A virágcsokrot erősen tartottam a kezeim közt és haza fele igyekeztem. Közben csörgött a telefonom és felvettem, mert Sarah hívott. - Boldog egy éves évfordulót!
- Mondtam, hogy nem muszáj megtartanunk! - nevette el magát boldogan. - Egyébként is holnap lesz!
- Számít, hogy ma vagy holnap tartjuk? - boldogan elnevette magát, ettől az én szívem is lángolt a szerelemtől. Nem számított, hogy mikor tartjuk. Az számított, hogy boldog legyen.
