Aiden Baker élete nem egyszerű. Már tíz évesen megtanulta, hogy a kudarcnak milyen íze van. Édesanyja mindennap dolgozik, mégsem kerül minden este friss kalács az asztalra.
Aiden Baker élete akkor változik meg, mikor különleges hangját felhasználva...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Nem akartam hinni a fülemnek. Azt hittem, hogy ott helyben elájulok. Éreztem, hogy a vér és az erőm kifut a testemből, és csak gyengén állok ott megsemmisülve a káosz közepén. Semmit nem értettem, de apa segített nekem, aki a kanapéhoz akart kísérni, de én kirántottam a kezem a fogásából. Felháborodtam, hogy egy idegen férfi így merészel Aidenről beszélni. Lehetetlen! Azért lehetetlen mert Aiden édesapját Robertnek hívták! Ezt pedig el is mondom neki, hogy tudja azt, hogy hatalmasat téved. A táskámat remegve akasztottam a fogasra és minden erőmet összekaparva a kanapéhoz sétáltam, közben Ian úgy nézett rám, mint aki temetésről jött volna.
- Lehetetlen! – sziszegtem hangosan.
- Kicsim, várj egy kicsit – suttogta apa, de én mérges voltam. Ian White annyi fájdalmat okozott már Aidennek, ezért sem értettem, hogy merészel így beszélni róla. Nem volt joga hozzá.
- Hatalmas nagy tévedésben vagytok! – mutattam a padló felé.
- Sarah! Figyelj kérlek... ez bonyolultabb annál és... - Ian felállt és a szemembe pillantott, de én feltettem a kezem, hogy elkergessem a tévedéséből.
- Aiden Baker nem lehet a te fiad! Tudod miért? Tudod miért nem lehet?! – ekkor lassított felvételben láttam, hogy apával egymásra néznek, apa kitágult pupillával és szigorú arckifejezéssel várja a válaszomat, Ian pedig bizonytalanul pislogott és a szemébe kövér könnycseppek gyűltek. – A francba is! Azért, mert Aiden Baker édesapját Robertnek hívták, aki a születése előtt elhunyt! – a kijelentésemre apa tenyerébe temette arcát, Ian pedig pislogott egyet, majd a kanapéra zuhant és azok a kövér könnycseppek megállíthatatlanul kezdtek záporozni a szeméből. Apa Iant nézte, aki csak tenyerébe temetett arccal sírt. Nem nézett ránk, nem kapta fel a fejét. A válla rázkódott, az arca pedig piros lett, ezért apára pillantottam. Apa csak némán bólogatott és közelebb sétálva hozzám megfogta a kezem. - Mi folyik itt?! – tártam szét a kezem összezavarodva. Apa letörölte a könnyeit a szeméből, majd leültetett Iannel szembe a kanapéra, aki hosszú másodpercek óta a tenyerébe temetett arccal sírt.
- Sarah... - ült le mellém apa lassan. Én csak kérdőn pillantottam rá, mert nem értettem a kialakult helyzetet. – Beszeretnék mutatni neked valakit – ekkor lassított felvételben láttam, hogy Ian White csuklójával letörli vörösre sírt szemét, majd lassan feláll és egyenesen rám néz. – Ő itt Robert! – suttogta mosolyogva. – Aiden vérszerinti édesapja – ekkor Ian a kezét nyújtotta felém, de én csak összeráncolt szemöldökkel hátráltam és kérdőn kapkodtam köztük a fejem.
- Robert vagyok – suttogta hallkan. A kezét és az arcát nézve a fejemet ráztam. Hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak, ezért csak nagyot nyeltem, hogy ne fulladjak meg.
- Miii?!! – álltam fel a kanapéról. – Attól tartok, hogy ezt most nem értem – túrtam hátra a rövid hajam. – Most akkor... ez egy játék?
