Aiden Baker élete nem egyszerű. Már tíz évesen megtanulta, hogy a kudarcnak milyen íze van. Édesanyja mindennap dolgozik, mégsem kerül minden este friss kalács az asztalra.
Aiden Baker élete akkor változik meg, mikor különleges hangját felhasználva...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Könnyes szemmel ültem a kórházban Ian White mellett aki a széken terpeszkedve ült. Karját összefonta maga előtt. Nem mondott semmit, olyan volt mint egy zombi. Engem felemésztett a bűntudat, legszívesebben megfojtottam volna magam. Úgy éreztem, hogy a szívem egy apró része szakadt ki azzal, hogy Nathan összeesett. Nem értettem, nem tudtam, hogy valójában mi váltotta ki belőle, de a cég előtt Nathan összeesett. Éreztem a mellkasomban és a szívemben, hogy valami nincsen rendben. Ian mellett ültem, aki fáradtan pillantott Nathan szobája felé. Még nem voltam bent nála, de a szobában sötét volt, innen tudtam, hogy valószínűleg pihen. Beszélni akartam Iannel, mert láttam rajta, hogy nagyon félt, de Istenem! Semmit nem tudtam mondani. Sarah és Raphael a büfébe mentek kávét venni. Engem is hívtak, de tudni akartam, érteni akartam, hogy mi történt, hogy miért esett össze. Mi történt a...testvéremmel? Üveges tekintettel pillantottam Ian szemébe, aki a padlót fürkészte. A kórház folyosóján sokan elsétáltak előttünk és felém pillantottak. Láttam a tekintetükben a boldogságot, hogy élőben is láthattak engem, de egy kórház nem az a hely, ahol az emberek örülnek valaminek. Bob már hívot telefonon mert látta a friss kórházi képeket az interneten. Nem tudtam, hogy fényképeztek le, de nem is érdekelt. Biztos voltam abban, hogy már mennek a találgatások és a megosztások, de engem jobban érdekelt Nathan állapota. Próbáltam nem azon agyalni, hogy mit találtak ki a neten, hogy milyen kommenteket írtak a poszt alá...magánélet. Most csak erre vágyom.
Privát...
Én...
A szeretteim...a testvérem. Nathan.
- Mi történt vele? - hangom halk és bátortalan volt, Ian már nem volt mérges, inkább félt. Sóhajtva fordult kicsit felém. Nem nézett a szemembe, inkább a padlót fürkészte. Talán ő sem tudta, hogy mit mondjon, vagy csak nem tudott megszólalni. Talán mindkettő lehetett. - Úgy érzem, hogy ez az én hibám! Ha, nem mondtam volna el akkor... - kerestem a szavakat, miközben a padló elmosódott a könnycseppjeim miatt, ezért szipogva megtöröltem a szemem. - Akkor minden rendben lenne! - ekkor Ian a vállamra helyezte a kezét.
- Nathan betegen született - annyira meglepődtem, hogy hirtelen semmit nem tudtam mondani, csak nagyokat pislogtam, hogy a könnyeim szabad úton távozzanak. Már ismerős volt a mellkasomban a szorító fájdalom, ez most megduplázódott. - Szívelégtelenségnek hívják amikor... a szív nem tud a szervezet tápanyag és oxigén igényét kielégítő mennyiségű vért pumpálni - nyelt egyet. - Érintheti a szív bal és jobb felét is, de előfordul, hogy mindkét szív fél érintett - pillantott a szemembe. - Ilyenkor a bal kamra nem tud megfelelően ellazulni, vagy rendesen megtelni ezért telítődési probléma alakul ki - sápadtan hallgattam Ian szavait. álmomban sem gondoltam volna, hogy a fia beteg én... soha nem értettem, hogy miért félti ennyire, hogy miért add meg neki mindent. Nem tudtam, hogy miért bánt vele úgy mintha egy gyenge virág szál lenne. - A tünetek mindig ugyan azok - suttogta, mintha csak magához beszélne. - Hányinger, gyengeség, fáradékonyság, levegő szaporán vétele, szabálytalan szívverés és... - ekkor megállt, mintha csak magát akarná nyugtatni, mintha erőt szeretne meríteni ahhoz, hogy tovább folytassa. - Gyógyszerekkel és műtéttel ez helyre hozható! - mondta ki végül, majd oldalra pillantva folytatta. - Nathan soha nem akarta megműttetni magát ő... mindig is a gyógyszerek híve volt. Mindig úgy csinált, mintha minden rendben lenne de... néha tényleg nehezen viselte! - nem tudtam, hogy mit mondjak, ezért csak a tenyerembe temettem az arcomat. - Az apám...khm... a nagyapátok - javította ki magát. - Ugyanez volt a betegsége!
