Harmincnyolcadik

2K 116 11
                                    

Sikerült minden ruhámat elhozatnom a sofőrömmel, akinek a lelkére kötöttem, hogy ne mondja el édesanyámnak azt, hogy hova költöztem

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Sikerült minden ruhámat elhozatnom a sofőrömmel, akinek a lelkére kötöttem, hogy ne mondja el édesanyámnak azt, hogy hova költöztem. A történtek óta több mint két hét telt el. Próbáltam másra és nem arra gondolni, hogy a félrelépésével tönkre teheti édesapám életét. Aiden mellett boldog vagyok, minden este szeretkezünk, de anyukám tette még mindig álmatlan éjszakákat okozott nekem. Hivatalosan is Aiden lakásában lakom. Egy ajándékkal léptünk át a Júniusba ugyan is kiderült, hogy Bob nyitott egy hangszerüzletet és megkérte Aident, hogy dolgozzon ott. Ez nekünk azért volt óriási meglepetés, mert Aiden munkája a dalszövegírás, de neki az nem volt elég. Még mindig emlékszek, hogy ketten elsétáltunk a hangszerüzletbe, hogy megnézzük. Az üzlet a stúdió épülete mellett volt, és elképesztő volt. Egyből láttuk, hogy Bob régies stílusát tükrözi. Aiden kicsit meghatódott, amikor Bob megkérte, hogy dolgozzon ott, ezért Aiden azonnal elfogadta. Az első hivatalos munkanapja ma lesz. Boldog voltam, hogy vár rá egy feladat. Aiden ért a zenéhez, a gitárokhoz és mindenféle olyan hangszerhez, ami a zenéléshez kell. Kicsit izgult, de Bob a lelkére kötötte, hogy működni fog az üzlet, hiszen Aiden lesz az eladó, ez miatt pedig többen megfordulnak majd. Rám várt egy nehéz feladat. Tudtam, hogy nem halogathatom, tudtam, hogy beszélnem kell anyámmal. Nem akartam látni, de úgy gondoltam, hogy tiszta vizet szeretnék önteni a pohárba. Azt is tudtam, hogy a történtek nem derülhetnek ki.

A fürdőszobában álltam és a tükör előtt sminkeltem magam. Aiden Baker mögém sétált, hozzám hajolt és rajzolt egy szivecskét az ujjaival. Mosolyogva fordultam felé, és nyomtam egy puszit az arcára. Aiden mellém lépett, a kezébe vette a tusvonalat és az ujjai közt forgatta. - Édesanyáddal találkozol? - másik kezét zsebre tette, tekintetével kíváncsian nézett. Ahogy említettem, csak édesanyám és az én titkom ami az nap este történt. Nem arról van szó, hogy nem bíztam meg Aidenben, egyszerűen csak ez egy akkora hiba volt, hogy senki nem tudhat róla. Ezért Aidennek sem mondtam el, pedig tudtam, hogy bízhatok benne.

- Igen - vettem a kezeim közé a vörös rúzst.

- Megpróbálhatom? - Aiden mosolyogva kivette a kezeim közül, majd levette a kupakját és kicsavarta a rúzs hegyét. Kuncogva hajoltam felé és a szemébe nézve vártam, hogy berúzsozza az ajkamat. - Szép leszel - éreztem, hogy kicsit erőteljesen nyomja a rúzst az ajkamra, ezért kuncogva megráztam a fejem. - Mit mondtál? Azt, hogy óvatosabban? - miután befejezte megnéztem magam a tükörben.

- Őőő... - biccentettem oldalra a fejem. - Szép lett - vettem egy zsebkendőt, majd letöröltem az ajkamról és az államról a rúzst, bár nem tudtam, hogy oda hogyan került. - Annyira boldog vagyok veled! - miközben tarójánál fogva átöleltem, ő megemelt és a mosdókagyló mellé ültetett. Szemembe nézve simogatta a combom, majd a rövid szoknya alá vette a kezét és megérintett bugyin keresztül. - Aiden - hajoltam közelebb hozzá és beharaptam az ajkamat. - Elfogok késni - lassan húztam fel a testén a fehér pólót és dobtam hátra. A szemében csillogott a szerelem és szenvedély, amit irántam táplált. Éreztem, hogy a bugyimat félre húzza, éreztem, hogy lassan és szenvedélyesen érint meg. Annyira jól esett, hogy hátra hajtottam a fejem és széttártam a lábam. - Ez olyan jó - gondolkodás nélkül fogtam meg a kezét és biztattam, hogy tovább csinálja. Elvarázsolt az érintése, miközben tökéletes mozdulatokkal kényeztetett középen.

|Te Vagy Az Egyetlen |Where stories live. Discover now