Aiden Baker élete nem egyszerű. Már tíz évesen megtanulta, hogy a kudarcnak milyen íze van. Édesanyja mindennap dolgozik, mégsem kerül minden este friss kalács az asztalra.
Aiden Baker élete akkor változik meg, mikor különleges hangját felhasználva...
Ups! Tento obrázek porušuje naše pokyny k obsahu. Před publikováním ho, prosím, buď odstraň, nebo nahraď jiným.
Majdnem egy hónap betegszabadság után visszatértem a munkába. Kicsit idegennek éreztem magam, ezért a ceruzaszoknyámban és a hófehér blúzomban próbáltam felvenni a többiekkel a ritmust. Valami történt, ezért a kicsi irodai asztalomnál, a szemüvegemet az asztalra helyezve kihúztam magam, hogy a könyvespolc takarásától jobban lássak. A tágas és fényes folyosón egymás után szaladgáltak az emberek. Egymás szavába vágva beszélgettek, ezért esélyem sem volt megtudni, hogy mi történt reggel óta. Kicsit furcsán éreztem magam, hiszen az egymás mellett elhelyezkedő irodaiasztalok mind üresen álltak, a monitorok feketén világítottak. Az aranykarórámra pillantottam, közben a hajamat megigazítottam. Úgy gondoltam, hogy megpróbálom elcsípni az egyik munkatársamat, hátra megtudom, hogy mi ez a nagy felfordulás. Betegszabadság után csak délután négy órára mentem be és este kilenc órakor fogok végezni. Választhattam, hogy ezen a héten a délelőttös vagy inkább a délutános hétbe szeretnék kezdeni. Mivel reggel nehezen ébredtem fel, így úgy döntöttem, hogy csak délután jövök be. Ezért szeretem a kétműszakos beosztást. A két műszak annyit foglal magába, hogy a hetek váltakoznak. Egyik héten reggeltől délutánig dolgozok, másik héten pedig délután négy órától este nyolcig, kilencig. Attól függ, hogy végzek a katalógusok átnézésével és rendezésével. Felpattantam, amikor megpillantottam, hogy az egyik recepciós lány sétál a folyosón. Gyorsan elcsíptem, de váratlanul temérdek feladatot sózott a fejemre.
- Figyelj Sarah! Tudom, hogy most kezdtél először a betegség óta, de segítség kellene – ujjaival leszorította a füléhez rögzített mikrofont, közben a kezében mappákat tartott. – Nagyon fontos vendégek jöttek ma fotózásra!
- Tényleg? Én erről miért nem tudok? – lepődtem meg a fejemet rázva. – Kik vannak itt?
- Figyelj, nekem erre nincs időm! Viszont haladéktalanul bekéne vinni nekik kettő kávét és egy forró csokit – mielőtt közbe szólhattam volna a forró csoki miatt, Lulu folytatta. – Nagyon fontos, hogy a forró csoki ne legyen forró!
- Lulu! A forró csokinak az a lényege, hogy forró legyen! – sziszegtem nevetve.
- Szobahőmérsékletűre csináld! Utána pedig vidd be a konferencia terembe! Ott tartják a fotózást – mielőtt bármit is mondhattam volna, Lulu sarkon fordult és a mikrofonjába beszélve elsétált. A plafon felé emeltem a fejem és az ujjaimat összeszorítva szitkozódtam. Tényleg megkaptam a csicskák munkáját? Tudtommal egy fontos munkatárs vagyok a cégnél. Betegszabadságra menésem előtt én is tudtam, hogy a cég tulajdonosa egy hírességet szeretne a vadonatúj parfümjének a reklámozásához. Arról az információról viszont lemaradtam, hogy kit választott.
A közös konyhában készítettem kettő darab fekete kávét és elkezdtem csinálni a forró csokit. Egy hosszított poharat tettem a tálcára, mellé pedig egy szív alakú fekete szívószálat. Sokan szeretik a forró csokit szívószállal inni. Természetesen melegen, de ha őnagysága... bárki is az szobahőmérsékleten szeretné...akkor megkapja úgy. – Kész is van – öntöttem a pohárba a forró csokit. – Egy szobahőmérsékletű forró csoki két kávéval – tenyeremmel megfogtam a tálcát és kecses mozdulatokkal sétáltam a konferencia terem felé. A tűsarkú kopogott a márvány folyósó felületén, miközben a másik kezemmel megigazítottam a blúzomat. Én nem találkoztam még híres emberekkel. A főnök ízlését ismerve biztos voltam abban, hogy modellt kért meg arra, hogy legyen az új parfüm reklámarca. Az új parfümről pár szót... csak képen láttam eddig. Sötét, szinte fekete üvegű. A főnök szerint ez lesz a jövő férfi illata. Bármit megadtam volna, hogy beleszagoljak, de még soha senki nem látta. Természetesen a cég tulajdonosán kívül. A könyökömmel kinyitottam az ajtót és mosolyogva sétáltam be a hatalmas konferencia terembe. A terem nem hasonlított egy tárgyalóteremhez. Az emberek egymás szavába kötve beszélgettek, közben a kanapét fürkészték, ami mellett volt egy éjjeli szekrény, azon pedig volt a parfüm. Mosolyogva fürkésztem az üveget. Elegáns volt. A gondolataimból kizökkenve kerestem meg a cég tulajdonosát, aki két férfival beszélgetett. A harmadik férfi a fényképezőgépen mutatott nekik valamit, innen gondoltam, hogy már befejezték, vagy most fogják kezdeni. Mivel nekem háttal álltak, így kelleténél hangosabban szólaltam meg. Mert ekkor még volt bátorságom.
