Aiden Baker élete nem egyszerű. Már tíz évesen megtanulta, hogy a kudarcnak milyen íze van. Édesanyja mindennap dolgozik, mégsem kerül minden este friss kalács az asztalra.
Aiden Baker élete akkor változik meg, mikor különleges hangját felhasználva...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Megígértem Anettnek, hogy ellátogatok hozzá és leülünk kávézni. Már reggel útnak indultam. Utamat csak egy gyönyörű virágüzlet szakította meg. A szívem azt súgta, hogy ugorjak be és vigyek haza Sarahnak valamit. Az autót az üzlet előtt leállítottam és mosolyogva sétáltam fel a lépcsőn. Az üzletben rengeteg virág volt, azonnal megcsapott a kellemes friss illat. Anett szomszédja vezette az üzletet, aki a virágok takarásában mosolyogva felém fordult. – Aiden?! Nem hiszek a szememnek! Igazi férfi lettél! – váltottunk egy – két szót, de én inkább a virágokra összpontosítottam.
- Valami gyönyörű kell! Színes és... csak érezze, hogy mennyire szeretem – a sok virág közt ácsorogva megigazítottam a napszemüvegemet és mosolyogva pillantottam Anett háza felé, ahonnan.... – Te meg mit keresel itt?! – az ablakon keresztül pillantottam Ian White felé, aki szapora léptekkel igyekezett az autójához. Annyira meglepődtem, hogy levegőt is elfelejtettem venni. Azt hittem, hogy szellemet látok. Anett ismeri Iant? Ez mikortörtént? Mióta tartják a kapcsolatot?! Kik egymásnak? Ian szapora léptekkel sétált előre. Mintha félt volna, mert jobbra és balra kapkodta a fejét. Összehúzott szemekkel fürkésztem öltönyét és a vállamat masszíroztam. – Mi dolgod volt Anett házában?! Honnan ismered?! – sétáltam az ajtó felé.
- Aiden! A virág! – kiabált utánam a hölgy, de én válaszok után kutatva megindultam Anett lakásán, aki az első kopogásnál fogadott engem. A mosolya és a csillogó tekintete édesanyámra emlékeztetett, ezért minden negatív gondolat eltűnt a fejemből és beléptem a lakása ajtaján. Ekkor jutott eszembe, hogy Ian White üzletember, és lehet, hogy Anett egy ügyfele volt... bármi megtörténhet. Kisfiú voltam, mikor utoljára Anett lakásán voltam. Emlékszek, hogy mindig Anett néninek hívtam és sokszor kezét ragadtam, hogy a kertbe játszani hívjam őt. Rengeteg dolog változott azóta, ezért kíváncsian ültem a kertes ház kertjében található régi hintán, miközben édesanyám testvére kávét készített a fehér ház kicsi konyhájában. A napszemüvegem sötét lencséi mögűl mosolyogva fürkésztem a lelakott házat, ami mégis gyönyörű és otthonos volt. A cserepek már megkoptak, a kémény is fekete lett az évek alatt. Az eresz alatt fecskék fészket készítettek és szorosan a ház falához tapasztották. A madár csicsergések közt néztem a fűben heverő különböző labdákat és frizbiket, ezért úgy gondoltam, hogy összeszedem őket. Az Iphonet kivettem a farzsebemből, majd a hintaágyra helyeztem és egymás után kezembe vettem a játékokat, amiket a teraszon található faládába dobáltam. Miután a játékokat a dobozba helyeztem, a dobozt a teraszra csúsztattam, majd csípőre tett kezekkel elmosolyodtam. Anett legfiatalabb gyereke sétált felém. Mikor még anyukám élt, tudtam a hírről, hogy második gyerekét várja, csak azt nem tudtam, hogy ennyire aranyos lesz. – Szia szépségem – Barbie babát tartott a kezében, én pedig elé guggolva megsimítottam egyik szőke hajtincsét. – Hogy érzed magad? Ő a barátnőd? – mutattam a babára, aki festett arccal folyamatosan mosolygott rám. A kislány csak felkuncogott és szégyenlősen billegett jobbra és balra is. – Szóval nem ismersz még engem, igaz?
