Aiden Baker élete nem egyszerű. Már tíz évesen megtanulta, hogy a kudarcnak milyen íze van. Édesanyja mindennap dolgozik, mégsem kerül minden este friss kalács az asztalra.
Aiden Baker élete akkor változik meg, mikor különleges hangját felhasználva...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Nem fogok bocsánatot kérni tőled, de ígérem, hogy Nathan megkapja a méltó büntetését - a cég kávézójában Ian Whitteal ültem szembe, aki tarkóját dörzsölve gondterhelt arckifejezéssel ült velem szemben. Tudtam, hogy olyan dolgokat tudott meg a fiáról, amit eddig Nathan eltitkolt előle. Miután Ian megtudta, hogy a fia milyen ocsmányságokat követett el ellenem, annyira megharagudott rá, hogy kiviharzott az irodájából és leült az asztalhoz. Én is csatlakoztam, de nem tudom, hogy miért. Talán azért, mert láttam az arcán átsuhanó csalódást, a szomorú csillogást a tekintetében. Talán vigasztalni akartam, de helyette inkább leültem vele szembe a kerek asztalhoz. Fogadni mertem volna, hogy egy édesapának nem jelent nagyobb boldogságot a világon az, hogy a fia okos és büszke lehet rá. Most viszont úgy gondoltam, hogy Iant nagy csalódást érte. Nem rokonom, nem ismerem, még csak barátok sem vagyunk, de mintha felismertem volna valamit az arcán, mintha ismerősek lettek volna a vonásai, mozdulatai és a tekintetében tükröző bánat.
- Sajnálom, hogy megkellett tudnia - suttogtam hallkan, miközben a szemébe pillantottam. Ő csak barátságtalan tekintettel fürkészte az arcomat, de most először nem azt látom rajta, hogy tönkre akarja tenni az életem. Inkább csak elfogadta, hogy leültem hozzá, de nem szívesen beszélget most velem.
- Leginkább az fáj, hogy ezt mind eltitkolta előlem, pedig én mindent megadtam neki. Én voltam a hibás - vezette végig a kezét a haján, de ekkor olyan dolgot pillantottam meg, ami nemcsak elrabolta a figyelmemet, de megkellett szorítanom az asztal szélét, hogy ne essek össze. Úgy éreztem, hogy forogni kezd velem a világ, ezért alaposan össze kellett szednem magam ahhoz, hogy ne sápadjak le. Nem jelentett semmit, de... Ian White csuklójára egy dátum volt tetoválva. A fehér ingje anyagától csak félig láttam, ezért összehúzott szemekkel a padlóra pillantottam és nagyot nyeltem.
- 1995 december hatodika? - szaporán pislogtam és próbáltam erős maradni, de ez a dátum... ez a dátum a csuklóján megmagyarázhatatlan volt. - A születésnapom - suttogtam, úgy, hogy ő nem hallja. - Én akkor születtem - fürkésztem az arcát.
- Tessék? - hunyorgott. És miközben ő engem nézett, addig tovább zakatolt az agyam. Tudtam, hogy az életben vannak megmagyarázhatatlan pillanatok, azt is tudtam, hogy ez puszta véletlen műve, de felébresztette a kíváncsiságomat, egy dátum, ami nekem a születésnapomat jelezte... de az ő csuklóján bármi más lehet. Egy szerelem kezdete, egy házasságkötés kezdete, egy új élet, egy kutya születése... bármi más lehet, de megijesztett a tény, hogy „az én dátumom" egy idegen ember csuklójára van varratva. 1995. december hatodika csak a születésnapomat jelentette a számomra, de ugyan ez a dátum, neki mást jelentett. Ekkor a torkomat köszörültem. És ha megkérdezném tőle, hogy mit jelent neki az a dátum? És ekkor kimondtam azt, amire gondoltam:
- Milyen vicces - suttogtam. - Én ezen a napon születtem - a csuklójára mutattam, de ekkor lassított felvételben láttam, hogy Ian White elkerekedett szemekkel néz a csuklójára, majd lassan felém pillant és egyesen a szemembe néz. A szemébe nézve halványan elmosolyodtam, majd a pincérnő után szemeztem. - Maga is mogyorós kávét iszik? - kérdeztem de visszafordultam, mert Ian White megköszörülte a torkát és szaporán pislogott.
