|Te Vagy Az Egyetlen |

Negyvennegyedik

Tegnap este Aiden kirobbanása és a viselkedése nagyon megijesztett. Nem haragudtam rá, inkább féltettem, hogy a részegségének köszönhetően a végén még elesik, ezért nehezen tekertem a derekára egy törölközőt és segítettem őt az ágyhoz. Válaszokat kerestem arra a kérdésre, hogy Aiden miért itta magát részegre, de egyszerűen nem lehetett vele kommunikálni. Amikor az ágy közepén egy lapot találtam, a kezembe akartam venni, de Aiden kiborult és sírni kezdett. Még mindig emlékszek a baba arcára, ahogy az ajkát is sírásra görbíti. A fájdalom, amit a lelkében érzett az én szívemet is bántotta, ezért meg sem próbálkoztam azzal, hogy elolvassam a lapra írt szöveget. Azt feltételeztem, hogy az anyukájával kapcsolatos ezért nem akartam feszegetni a határait, inkább a kezébe adtam egy tiszta alsónadrágot és türelmesen vártam, hogy magára húzza. Mivel tudtam, hogy Aiden póló nélkül nem tud aludni, ezért egy pólót is adtam neki. Puszit adtam a homlokára és az arcát simogattam, amig el nem aludt.

Másnap reggel a konyhában készítettem a reggelit. A friss narancslevet egy átlátszó kancsóba öntöttem, a pirítós kenyereket vékonyan megkentem vajjal, a kifliket műanyag kicsi tálcára csúsztattam, a piros paprikát és az uborkát egy üveg tányéron megsóztam. Miután a kávé is elkészült azt is az asztalra helyeztem, Aiden pedig álmosan botorkált le a lépcsőn. Fél szemmel néztem, hogy a hajába túr és kezével kapaszkodik a fém korláton mert nem tudta eldönteni, hogy milyen nap van ma. Én csak elmosolyodtam és szomorúan végig néztem rajta. Tekintete alatt szürke kialvatlan karikák húzódtak, ajka színtelen volt. A haja rakoncátlan, a kávészínű tincsei pedig a homlokához tapadtak. A póló gyűrött volt rajta, de még mindig a világ legjóképűbb férfija állt a lépcső előtt, még mindig az a híres énekes pillantott rám, akiért olyan sok lány és nő rajong, még mindig az a tökéletes és páratlan kinézetű férfi sétált felém, aki négy évvel ezelőtt elrabolta a szívemet. – Hogy érzed magad? - a hangom szokatlanul halk és bátortalan volt. Aidennek köszönhettem ezt a viselkedésem, hiszen mindig sikerül neki elérnie azt, hogy szégyenlős vagy zavarban legyek a látványától. Aiden kezd férfivá válni, hiszen észrevettem, hogy pici borosta kezdett el nőni az arcán és a nyakán. A látvány és az, hogy tökéletesen áll neki, arra késztetett, hogy megcsodáljam és kellőképpen zavarna jöjjek tőle.

- Egy kicsit fáj a fejem, de egyébként jól vagyok – a válla felett a lépcső felé pillantott, majd összeráncolt szemöldökkel mutatott hátra. Láttam, hogy kérdezni szeretne valamit, de a másnapossága miatt nehezen találta meg a szavakat. – Tegnap ott volt az ágyamon egy lap...

- Összehajtva betettem az éjjeliszekrényedbe – mivel barátságtalan vonal futott össze a homlokán ezért azonnal hozzátettem. – Egy szót sem olvastam le róla – tettem fel a kezem védekezően. – Megnyugodhatsz kicsim – suttogtam lágy hangon. – Bármit is írtál rá, az a szíved titka marad – suttogtam könnyes szemmel. Aiden nem válaszolt, csak kicsiket bólintva sétált az asztalhoz és lassan leült az egyik székre.

- Sokat ittam este? – törte meg a feszült csendet. Nem haragudtam Aidenre, viszont féltettem az egészségét. Nem volt jellemző rá ez a fajta viselkedés, ezért szomorúan pillantottam rá és kicsit bólintottam. Erre ő nem válaszolt, csak felvonta a szemöldökét. – A héten délutános vagy, igaz?

- Igen – pillantottam a kisbaba pillantásába.

- Nem megyünk fel az ágyba? – mosolygott. – Szeretnék mutatni majd neked valamit – emelte az ajkához a poharat. Egy kicsit megnyugodtam, mert mosolygott.

Reggeli után ketten az ágyban feküdtünk, miközben Aiden egy régi dobozt helyezett kettőnk közé. Azonnal felültem és törökülésbe húztam a lábam, a hajszálamat a fülem mögé tűrtem. Aiden is törökülésbe húzta a lábát, majd a doboz tetejére helyezte a kezét. – Ebben anyukám régi emlékei vannak – egy kicsit rendbe szedte magát, mert fekete pólóba és bordó mackónadrágot viselt, a kávé színű sötét haját pedig divatosan hátra lakkozva hordta.

- Valóban? – elérzékenyülve támasztottam meg kezem az államon, majd megfogtam a doboz tetején található kezét. – Biztos, hogy gyönyörű dolgok vannak benne – néztem mélyen a tengerkék szemébe. Aiden lesütötte hosszú sűrű szempilláival keretezett rabúlejtő tekintetét és lassan levette a dobozról a tetejét. A szám elé kaptam a kezem és csillogó szemekkel ráztam meg a fejem. A dobozban emlékek voltak. A sok emlék közt csak kapkodtam a fejem. Találkoztam összepréselt falevelekkel, régi mozijegyekkel, fesztivál jegyekkel, óriáskereket ábrázoló képeslapokkal és összegyűrt papírokkal is. Nem tudtam betelni a látvánnyal, ezért tovább fürkésztem az emlékeket. A képes lapok mellett régi fűzött karkötő és egy szív alakú medálos nyaklánc is helyet foglalt.

- Ez a doboz nekem mindennél fontosabb, Sarah – suttogta. – Akkor találtam meg amikor ide költöztem. Eddig nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy felnyissam – ujjaival kivett egy mozijegyet és a fekete takarónkra helyezte. Szavakkal nem tudtam elmondani, milyen érzés volt ilyennek látni Aident. Egyszerre volt gyengéd és érzékeny. Láttam rajta, hogy erős és magabiztos, de az emlékek érzékennyé tették őt. – Ezt a képet szerintem apa csinálta anyáról – a fényképek közül Aiden egy olyan képet emelt ki, ami őszkor készült. Rose az arca elé helyezett egy óriási tölgyfa levelet és az mögött mosolygott. Aiden arcát néztem, aki üveges tekintettel bólogatott. – Ma megkeresem ezt a helyet – mutatott a fényképre. – Szeretném tudni, hogy anya hol állt akkor, amikor a kép készült – fogta meg a kezem. – És szeretném tudni azt is, hogy apukám hol állt, amikor lefényképezte őt.

Nem tudtam mit mondani neki, ezért csak büszkén összekulcsoltam az ujjainkat és sóhajtva megráztam a fejem. – Ez egy nagyon jó ötlet, Aiden – a doboz felett áthajoltam hozzá, az egyik kezemet az arcára helyeztem, majd könnyeim közt lehunyt szemmel megcsókoltam. Aiden azonnal viszonozta, a nyelvét lassan csúsztatta át az ajkaim közt és találta meg az enyémet. Amint éreztem a puha érintését, a testem beleremegett, a szívem gyorsabban kezdett el dobogni. A forró és intenzív csókja egyre szenvedélyesebb és izgatóbb lett. Elsajátította nyelve kifinomult mozdulatait, felváltva kényeztettük egymást, miközben a dobozt oldalra csúsztatta, majd lefeküdtem és a lábam közé mászott. Már tapasztaltak voltunk, tökéletesen tudtuk, hogy a másik mit akar. Az érintése... a keze pólóm alatt és a hozzám feszülő férfiassága intenzív vágyat ébresztett fel bennem. Felperzselt és sóhajtva követeltem, hogy legyen az enyém. Azt akartam, hogy adja oda magát nekem, vágytam arra, hogy kezembe vegyem. Lassan kerekedtem felül rajta, pólóját levettem és a padlóra dobtam. Aiden kipirult arccal nyomta a fejét a párnába és engedte, hogy kikössem a nadrágja madzagját.

- Csak ügyesen – kezével kicsit megemelte az államat, majd ravasz mosoly ült ki az arcára. – Nyugi van a bugyiban? – sziszegte, miközben lehúztam róla a nadrágját, ő közben kicsit megemelte magát. A fejemet megrázva hajoltam hozzá, a hajamat oldalra söpörtem és a kezembe vettem a merev férfiasságát.

- Nincsen nyugi – sziszegtem, majd óvatosan a számba vettem őt és lassú hosszú mozdulatokkal kényeztettem őt. Amint a nyelvem a merev sima testrészéhez ért a hajamba túrt és kezével óvatosan mutatta a tempót, de úgyis tudtam, hogy szereti. Nem volt könnyű teljesen magamévá tenni, Aiden büszke lehet a testrészére, de imádtam és minden porcikáját szerettem. Kezem lassú és kecses mozdulatokkal követte a nyelvem vonalát, közben kezemmel végig simítottam a farkát és elölről kezdtem a mozdulatot. Aiden összekulcsolta tarkóján a kezét, száját összeszorította, gyönyörű arca pedig piros lett. Nem engedte, hogy tovább csináljam, mert levette rólam a pólómat, megfordított és miután megszabadított a bugyimtól, a szemébe nézve a csípője köré fontam a lábam, Aiden a kezemet szorosan megfogta és egy intenzív mély lökéssel belém hatolt. A fejemet hátra hajtottam, az ajkamat kinyitottam és miközben intenzíven mozgott bennem, a kezemet a paplanra szorította és a mellemet csókolta.