Aiden Baker élete nem egyszerű. Már tíz évesen megtanulta, hogy a kudarcnak milyen íze van. Édesanyja mindennap dolgozik, mégsem kerül minden este friss kalács az asztalra.
Aiden Baker élete akkor változik meg, mikor különleges hangját felhasználva...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Úgy csinosítottam ki magam mintha randevúra indulnék. A vállig érő barna hajamat behullámosítottam és egy piros blúzt vettem fel a hófehér nadrágomhoz. Egy fekete magassarkúval és egy kis fekete táskával a vállamon sétáltam az ajtó felé. A pár lépés alatt a lábam kicsit megingott. Aidenre és a hangjára gondoltam. Még mindig alig hiszem el, hogy láthatom a Káosz legutolsó próbáját. Viszont kifejezetten feszült voltam, hiszen tudtam, hogy Aiden nem fog örülni nekem. Kérlek! Hagyd mehessek hozzád a fogságomból! Nyújts vigaszt nekem! Adj menedéket, és esküszöm, hogy nem foglak zavarni. Csak látni szeretnélek. Szeretném látni az arcod, ott a mikrofon mögött. Szeretném hallani a hangod és fürkészni az arcodra kiülő kifejezést. Vajon milyen kifejezés bujkál az arcodon éneklés közben? Hogy tartod a kezed? Becsukod vagy inkább kinyitod a szemed éneklés közben? Izgatottan és mosolyogva vettem az ujjaim közé a kocsikulcsot. Amikor azt hittem, kiszabadulhatok a fogságomból, később kellett rájönnöm arra, hogy ez nehezebb, mint gondoltam. Nathan lépett be a lakásba, kulcsát az asztalra csúsztatta és levette a cipőjét. Összeráncolt szemöldökkel helyezte a napszemüvegét a fejére és felnevetett. - Hova ilyen csinosan? - állt meg előttem.
- Találkozok az egyik barátnőmmel! Egyébként sem tartozok neked magyarázattal - amikor elakartam sétálni mellette, váratlanul könyökömnél megragadott és sziszegve közel húzott magához. Istenem! Meddig kell még ezt elviselnem? Meddig leszek a rabságában? Miért csinálja ezt velem? A fájdalom jele megjelent az arcomon, de próbáltam nyugodt maradni.
- Remélem, hogy az utad nem Brooklynba vezet! - suttogta a fülembe. - Jól tudom, hogy ki van Brooklynba! - folytatta undorító stílusban. - Az énekes szerelmed, igaz?
- Menj már innen! Engedj! Barom vagy! Egy idióta! - nehezen téptem ki magam a szorításából és igyekeztem az ajtó felé. Mérgesen nyomtam le a kilincset, de közben utánam szólt.
- Nagy baj lesz, ha megtudom, hogy vele találkozol! - tette fel az ujját fenyegetően. Válaszul csak bemutattam neki, és a könyökömet simogatva lesétáltam a lépcsőn. Ezen a lépcsőn estem le. Itt ütöttem be a csuklómat és a többi testrészemet. Ez a lépcső bizonyítéka annak, hogy Nathan nem ép elméjű. Erősebben szorítottam a korlátot, mert eszembe jutottak az emlékek.
- Megyek hozzád, szerelmem! - suttogtam hallkan.
- Gyere! - Bob izgatottan hívott be a stúdió ajtaján. Kicsit remegő lábakkal léptem be a helyiségbe. Mosolyogva néztem szét, közben a táskámat a kanapéra helyeztem. Bobon kívül egy második férfi is ült a hatalmas monitorral szemben. Nem tudtam, hogy a monitoron mit néztek. Abban voltam biztos, hogy a monitor össze volt kötve a sok színes gombbal és apró karral, ami színesen világított az asztalon. A stúdióban a szivárvány minden színe jelen volt.
- Eszméletlen ez a hely - mosolyogva Bob mellé álltam, aki Bruno mögött állt. Időközben tudtam meg a nevét. Bruno szokta zenésíteni Aiden dalszövegeit. Azt hiszem, hogy Aiden a stúdió másik felében adja elő, itt pedig Brunó a sok gomb segítségével egy kész dalt csinál belőle. Kértem, hogy jobban is vezessenek bele a szakmába mert érdekelt, de Brunó azt már nem engedte. - És ő hol van?
