Aiden Baker élete nem egyszerű. Már tíz évesen megtanulta, hogy a kudarcnak milyen íze van. Édesanyja mindennap dolgozik, mégsem kerül minden este friss kalács az asztalra.
Aiden Baker élete akkor változik meg, mikor különleges hangját felhasználva...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A dalszöveget egyenesen a stúdióba vittem, ahol Bob a két fiúval dolgozott. Tavasz óta nem láttam a fiúkat, mert országos túrnéra járnak és csak ritkán jönnek haza. Mivel nem akartam megzavarni a pergős próbált, csak intettem nekik a plexit fal mögött, majd a fejemen található Fullcapet megigazítva a szakállas menedzserem mellé álltam, aki csípőre tett kezekkel élvezte a fiúk hangját. Ők kicsit "brutálisabb" zenét képviselnek. Nekem személy szerint nem tetszett, de nem mertem elmondani, mert biztos, hogy nyakamat vennék. Bob még mindig neheztelt rám, de a kezemben található lap miatt felcsillant a szeme és vigyorogva nyúlt a kezem felé. Én csak mosolyogva átadtam neki és ajkam szélét rágcsálva imádkoztam, hogy ne vegye észre azt, hogy nem én írtam. Bob ismeri a rímeimet, szokásaimat és érzéseimet. A nyártól télig című dal közel áll a személyiségemhez, viszont Bob tuti kiszúrja, hogy nem tőlem van. Miközben a kanapén ültem, addig a kezemben egy kulcstartót tartottam, amit Sarah vett nekem ajándékba. A műanyag kulcstartóra az "apa leszel" feliratot gravírozták, szürke kecses betűkkel, a kulcstartóba pedig pici cumikat helyeztek vagy rajzoltak. Sarah vette nekem ajándékba. Annyira aranyos volt, hogy az már felháborító, viszont meglepődtem, mikor Bob kikapta a kezemből. Kiskutya szemekkel pillantottam fel rá és széttártam a kezem. - Papa! Add már vissza! - utána akartam nyúlni, de ő nem engedte, helyette összehúzott szemekkel fürkészte a műanyag kulcstartót.
- Beszarok! Ez most komoly?! - pillantott rám. - Apa leszel? - a felismerés és a válasz is megijesztett. Tényleg féltem az egész dologtól, igazából még mindig nem tudtam felfogni. Ez nem úgy működik, hogy az ember tudomásul veszi és örül neki...legalábbis nálam nem így működött. Aki ismer az jól tudja, hogy határozott személyiség vagyok, általában szívemet és lelkemet bele teszek a terveimbe, viszont egy baba...valamért nem tudom magam még elképzelni apaként. Ez nem azt jelentette, hogy nem örültem neki, de, ha minden igaz, akkor jövőre tényleg befutok a zenészek világába és turnékra megyek. Nem tudom, hogy lesz időm egy babára, nem tudom, hogy fogom a két dolgot egyszerre csinálni. - Ha Sarah látná az arcodat, biztos vagyok abban, hogy tökön rúgna! - egyébként Bob gratulált nekem, de látta rajtam, hogy valami nem volt oké. - Kivele! - ült le mellém sóhajtva. - Milyen cuki cumik vannak rajta! - mutatta fel az átlátszó kulcstartót.
- Félek!
- Mitől?
- Attól, hogy nem illik hozzám az apa szerep! Nem tudom, hogy... - ekkor inkább félbe hagytam, majd széttártam a kezem. - Becsúszott!
- Ha ezt Sarah hallaná, biztos vagyok abban, hogy felképelne! - mutatta fel az öklét.
- A francba! - helyeztem az asztalra a lábam, majd visszavettem a kulcstartót és a szemébe néztem. - Huszonnégy éves vagyok! - suttogtam. - Hogy ha harminc lennék, azt mondanám, hogy oké...de így....
