Aiden Baker élete nem egyszerű. Már tíz évesen megtanulta, hogy a kudarcnak milyen íze van. Édesanyja mindennap dolgozik, mégsem kerül minden este friss kalács az asztalra.
Aiden Baker élete akkor változik meg, mikor különleges hangját felhasználva...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Gyerünk, Nathan! Egy - kettő, egy - kettő! - a Central Parkban Nathan mellett kocogtam, aki hangosan köhögve támaszkodott meg a térdén és kipirultan próbálta kifújni magát. Pár lépéssel közelebb sétáltam hozzá és a hátára helyeztem a kezem. Ő valóban nem bírta olyan jól a futást mint én, ezt ki is mutatta.
- Nekem ez nem megy! - mutatott előre. - Menj folytasd a kört! Majd itt találkozunk! - pillantott rám fél szemmel. Én csak derekamra helyeztem a kezem, kicsit sajnáltam, de egyébként jót szórakoztam rajta. Nathan és én egyforma futó ruhában voltunk: fekete szűk póló és fehér rövidnadrág. Ahogy az én csuklómon, úgy az ő csuklóján is okosóra figyelte a pulzusát. Az én észrevételem az volt, hogy a műtét óta jobban néz ki, de nem bír anyi tehert elviselni, mint például egy egészséges ember. Félre álltunk, mert közben szorosan elfutottak mellettünk, fél szemmel láttam, hogy a két nő kuncogva fordultak hátra, hogy szemügyre vegyenek minket. Még mindig nem volt könnyű a szabadban tartózkodnom, általában mindig ugyan az a vége, hogy feltöltenek rólam fényképeket és storykat. A különbség az, hogy Nathan is sok képen szerepelt már, mert általában mindenhova együtt megyünk.
- Apa azt mondta, hogy tartsam a csiga tempódat!
- Huh! Ezt így szó szerint? - egyenesedett fel, én csak bólintottam. - Anyja picsáját - csípőre tett kezekkel a fűre sétált, miközben követtem minden mozdulatát. Furcsa volt megismerni az igazi személyiségét. Régen, mikor ellenségek voltunk, egyszer sem gondoltam bele abba, hogy milyen valójában. A testvéreként tapasztaltam meg a változást rajta, és nagyon örültem annak, hogy Nathan olyan amilyen.
- Pihenhetünk, ha szeretnéd - pillantottam a karórámra.- Mégy egy kilométert sem futottunk - ezzel sikerült felidegesítenem, mert a kezét széttárva a futópálya felé kocogott, de ő nem látta, hogy a háta mögött egy lány felé futott, ezért olyan szinten összeütköztek, hogy az nekem is fájt. A kínos szituáció miatt a tarkómat vakartam, miközben Nathan összeráncolt szemöldökkel pillantott a lányra, aki felháborodva vette ki füléből a fülhallgatót. És keződött a vita.
- Már elnézést! Szerinted az emberekkel visszafele közlekednek? - mutatott a fűre, ahonnan Nathan a barna gumi pálya felé araszolt. Ismertem Nathant, ő nem szereti, ha valaki tiszteletlenül beszél vele, ezért biztos voltam abban, hogy visszavág.
- Már elnézést! Szerinted az embernek nem arra van a szeme, hogy lásson vele? - utalt arra, hogy a lány kikerülhette volna őt, mikor Nathan hátrafelé sétált. Már csak egy tál popconra lett volna szükségem, mert komolyan mondom, hogy már most imádom őket. Én csak huncut mosollyal az arcomon figyeltem a párbeszédet. Nem tudták egymásról levenni a szemüket.
- Egy féreg vagy!
- Te meg vak!
- Huhuhu! Ez durva volt! Én nem hagynám magam!
- Ne most! - szóltak rám tökéletesen egyszerre. Tovább szórakoztam a párosukon, és azon, hogy Nathan arca pirulni kezdett. Ó! Drága piroskám,valakinek bejön ez a lány! - Legalább kérj bocsánatot! - nézett végig rajta a lány. Nathan derekára tette a kezét és megrázta a fejét.
