Aiden Baker élete nem egyszerű. Már tíz évesen megtanulta, hogy a kudarcnak milyen íze van. Édesanyja mindennap dolgozik, mégsem kerül minden este friss kalács az asztalra.
Aiden Baker élete akkor változik meg, mikor különleges hangját felhasználva...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Reggel amikor kinyitottam a szemem, Nathan nézett vissza rám. Mintha elgondolkozott volna, mert összehúzott szemekkel fürkészte az arcomat. Próbáltam úgy csinálni mintha nem zavart volna, de igazából felháborított. Nem értettem a hangulatingadozásait. Az egyik nap úgy csinál mintha utálna, máskor pedig úgy mintha fontos lennék a számára. Nathan egy féreg. Ezért sem akarom megérteni a lelki világát. Soha nem kérdeztem meg tőle, hogy hogy érzi magát. Egyszerűen nem érdemelte meg. A viselkedésével már évekkel ezelőtt eljátszotta a bizalmamat. Tudtam, hogy mi lesz az első kérdése, ezért gyorsan magamra húztam a köntösömet és a fürdőszoba felé siettem.
- Szar érzés úgy aludni, hogy nem érhetek hozzád. Olyan mintha egyedül aludnék – sziszegve támasztottam meg magam az ajtófélfánál és mérgesen pillantottam felé.
- Nem érdekel, hogy mit gondolsz – mondtam ki egyszerűen.
- És ehhez már hozzá is szoktam – Nathan magához húzta a párnát, a feje alá húzta és félig kitakarta magát. Nem kérdés, hogy gyönyörű férfi volt. Éjfekete haja alatt ravaszkásan csillogott a mély zöld szempár. És amíg Nathan más nőket csábít el, engem addig egyre távolabbra taszít el. – Nem akarod inkább megkérdezni, hogy hova megyek? – húztam össze a szemem. – Hiszen minden reggel megszoktad kérdezni!
- Már unom – hátat fordított nekem, majd a párnára hajtott a fejét.
- Mi a baj? - kérdeztem hírtelen. Nathan nem válaszolt, csak nyakig betakarta magát és aludt tovább. – Nem kell dolgozni menned? – nem akartam beszélni vele, de eddig nem tapasztalt viselkedést észleltem nála, ezért jobbnak láttam megkérdezni, hogy mi van vele. – Vagy inkább ne is beszéljünk! Jobb is így! – összeráncolt szemöldökkel csuktam be magam mögött az ajtót és engedtem meg a csapot a fürdőszobában.
Reggel kilenc órakor találkoztam Beatrixal. Trix meghívott egy kávéra. Miközben kávéztunk arról beszéltünk, hogy futunk egy kört a Central Parkban. Én kettőt akartam javasolni, de Trix azt mondta, hogy nincsen most formában. – Jut eszembe! – igazította a felfogott haját. – Nem is mesélted, hogy milyen volt a céges parti! – közelebb hajolt hozzám, utána suttogva folytatta. – Tényleg ott volt Aiden Baker? Testközelben?! Ha én is ott lettem volna...
- Ott volt – suttogtam elpirulva. Életem legszebb és legszörnyűbb éjszakáját tölthettem akkor Aidennél. Elképzelni sem tudtam, hogy milyen őrültségeket beszélhettem neki amikor részeg voltam. De azóta sok dolog történt. A sors valamiért nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy mi ketten egymás mellett kössünk ki. Vajon ez később is így lesz? – De mindegy! Mikor mész körmöshöz? – fürkésztem a körmét, de Trix átlátott a szitán.
- Észrevettem, hogy akárhányszor Aiden Baker szóba kerül, te mindig témát váltasz! – kortyolt bele a kávéjába. - Miért?
- Öhm... nincsen különösebb oka! Inkább te beszélsz sokat róla! – löktem meg a kezét nevetve.
