Aiden Baker élete nem egyszerű. Már tíz évesen megtanulta, hogy a kudarcnak milyen íze van. Édesanyja mindennap dolgozik, mégsem kerül minden este friss kalács az asztalra.
Aiden Baker élete akkor változik meg, mikor különleges hangját felhasználva...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
New york, Manhattan 2020
Most már tudom, hogy mi a fájdalom. Tudom, hogy mi a bánat és tudom, hogy mi az üresség. A lelkem szétrobbant. Apró darabokban a padlóra zuhant. Nem maradt semmim, nem maradt hitem. Kétségbeesett és szomorú voltam. Négy év... nem volt elég. Mihez? A gyógyuláshoz. Nem volt elég az idő ahhoz, hogy a lelkemet begyógyítsam. Utáltam mindent, ami mozgott. Utáltam mindent, ami élt és lélegzet. Egyszerűen csak utáltam létezni. Anya mindent elvett tőlem azon a napon. Ez teremtette meg a poklomat. Ez nyomott végső bélyeget a jövőmre. Én ott maradtam egy emlékekkel teli helyen. Mert fájt. Mindennap fájt lélegezni. Mert elveszítettem. Elveszítettem az embert, akinek odaadtam a szívem. Elveszítettem az egyetlen boldogságomat. Anya nem vette észre, de a tettével teljesen tönkre tett engem. Vagy egyszerűen csak nem akarta észrevenni. Négy évvel később semmi nem változott, csak megtanultam együtt élni a hiányával. De hogy éljek együtt a hiányával és hogy törődjek bele, ha mindenhol őt látom és hallom? A négy év alatt sok minden történt. Még mindig emlékszek a napra, percre és másodpercre amikor a Youtube feldobott egy vadonatúj slágert. Aiden Baker - Elmondtam volna című dalát közel egy millió ember látta, szerették és hallgatták. A szeme láttára lopta be magát az emberek szívébe és a köztudatba. Egy olyan híres énekes lett belőle, akit mindenki szeret. Az elmondtam volna tökéletes és szívet melengető sláger lett. Még mindig emlékszek minden mondatára. Akkor már tudtam, hogy Aidenből egy tehetséges zenész lesz. A négy év alatt egyszer sem láttam őt, de ő mindenhol ott volt. A taxiban az ő zenéjét hallgatták, az edzőteremben is az ő hangja köszöntött vissza. Az emberek pletykáltak és a kedvencek listájába tették a slágerét. Én pedig végig néztem. Tényleg nem volt könnyű. Nem volt könnyű úgy felébredni, hogy a társaságomban levő összes ember a volt szerelmem hangját hallgatja. Még mindig nem tudom, hogy miközben ő mindenhol ott volt, újságcikkekben, címlapfotókon és a Wikipédián, én hogy tudtam továbbra is lélegezni. Hát nehezen.
A reggelem úgy indult, mint a többi. Felébredés után beágyaztam, utána a konyhában készítettem magamnak egy joghurtos müzlist italt. Miközben a szárított epret kevertem a joghurtban, az ágyamon törökülésben ülve a fülembe helyeztem a fülhallgatómat. Van úgy, hogy valaki úgy felejt, ha teljesen kitöröl valakit az életéből. Valaki úgy felejt, hogy néha vissza - visszatekint a múltba. Én is így tettem. Hallgattam minden dalát. Istenem! Beleszerettem abba, amit megteremtett. Szerelmes lettem a hangjába, a szavakba amit énekbe folyt és a dallamba, ami a hangját kíséri. Lehetetlen lett volna nem hallgatni őt.
Mindenki ismerte.
Mindenki istenítette.
Mindenki szerette és mindenki ajánlotta. Közben próbáltam titokban tartani, hogy milyen szálak fűznek hozzá. Különleges a mai nap. Könnyes szemmel és hevesen dobogó szívvel mentem rá a Youtubera. Az értesítés be volt kapcsolva, de én türelmetlen voltam.
Megjelent Aiden Baker új slágerje a Holdfény alatt.
Felkészültem arra, hogy újra hallom a hangját. Felkészültem arra, hogy a szívemig fog hatolni. Tudtam, hogy az új dal is a lelkembe fog látni. Istenem! Aiden! Tényleg rólam írsz?
