Ziccerek és életek

1. ~ Acélkék ~

2003. 02. 15.

Kedves, Naplóm!

Anyu megint elutazott valahová, hallottam, ahogy azt mondja apának, rendbe kell hozni azt, amit apa tönkretett. Nála sokszor jelenti azt, hogy napokig nem jön haza, majd mikor hazajön tele van csúnya, valamilyen barnás folyadékkal átitatott kötésekkel. Sosem mondja el, mi történt, azt mondja, előfordul az ilyen háztartási baleset.

Ma különleges feladatot kaptunk a tanár nénitől. Párban kellett dolgoznunk, és el kellett mesélnünk a másiknak, hogyan képzeljük el a felnőttkort. Én Jessicát választottam párnak. Elmondtam neki, hogy orvos szeretnék lenni, mert segíteni szeretném a sérült embereket. Szeretek segíteni, és a vér látványa sem tántorít ám el!

Anya mindig vérben ázik. Azt mondja, ez megesik néha-néha. Hiszek neki.

Jessica azt mondta, hogyha ő felnő, akkor egy jégkorongozó lesz a férje, és lesz három gyönyörű gyerekük. Hozzátette, hogy nekem is lehet jégkorongozó férjem. Megkérdeztem miért. Azt válaszolta, hogy egy tehetősebb lánynak, híresebb fiúja van, és egy orvos aztán nagyon sokat keres!

Szóval egyetértettem vele, és annyiraaa szeretnék egy jégkorongozó férjet. Azok erősek, és biztosan mindentől meg fognak védeni, főleg a pókoktól és kígyóktól... azokat nagyon nem szerettem. Apa is szereti a jégkorongot, így biztosan nem utálná a fiúmat! Jaj, Naplóm! Alig várom, hogy felnőjek, és megvalósítsam az álmaimat! De ehhez nagyon-nagyon-nagyon sokat kell tanulnom, de boldogan vágok bele.

Ismeretlen jövő, jövök máááár!!!

Cora Moss

Különös visszagondolni a naplóm legelejére, a gyerekkoromra. Még fogalmam sem volt az élet nagy gondjairól, a pozitivitást akkor még nem kellett megjátszanom. Vártam a felnőttkort. Manapság visszasírom azokat a gondtalan éveket. Gyermeki naivságom nem engedte, hogy a dolgok mögé mást lássak. Mindig kimagyaráztam, ami történik az jó, semmi baljós nincs abban, ha anyám a fájdalomtól alig tud megállni a lábán, vagy azok a lila és zöld foltok a nyakán és a csuklóin arra utalnak, hogy egy tünde, és visszavárja őt a természet. Egy gyerek voltam, aki boldog életet szeretett volna. Volt barátnőmmel való társalgás után megrögzötten vágytam egy jégkorongozóra. Megkaptam. Négy évvel ezelőtt azt hittem, életem legnagyobb kívánsága teljesült. Belátom, ez átok volt, nem holmi égből rám szórt varázspor. Bizonyítékként szolgál a férjem, aki az alkohol mámorába esve, egy órával ezelőtt az orromnak is megmutatta, ki az úr a háznál.

Remegő kezemmel csukom be a smaragdzöld bőrnaplót, melyet gyerekkorom óta őrizgetek. A mai napig írok bele, ha úgy érzem, az élet kegyetlensége nemcsak a lelkemet, hanem a testemet is kiéhezett fenevadként marcangolja. Most, mintha nehezebb lenne. De mit csodálkozok? A szavaknak súlya van, én pedig súlyos következményekkel járó sorokat firkantottam a megsárgult lapjaira. Ma van az évforduló. Öt évvel ezelőtt apám megszűnt létezni. Ezen évforduló alkalmából újra és újra elolvasom azokat a sorokat, melyek a halála után születtek.

Továbbra is kegyetlenül mosolygok az olvasottaktól. A karma azonban megint visszaüt; a vérző orrom sajogni kezd, így kénytelen vagyok abbahagyni apám emlékének háborgatását. Orromat megdörgölöm, hogy az ideg végképp kiiktatásra kerüljön. Pizsamám ujjával nagyjából megtisztítom az alvadt vértől, és igyekszem a maró fájdalmat leredukálni a tűrhető fázisra. Megszokott a szitáló vérzés, az évek során a fájdalom csökönyös lüktetéssé vált minden ütés után. Van, hogy nem is érzem, a részem lett, mint egy rosszindulatú daganat; vagy felépülsz, vagy belepusztulsz.