Ziccerek és életek

32. ~ Tejkék ~

Felnőtt tartalom 18+

Egy hónap megint elrepült az életemből, a bánat helyett boldogság miatt telik az idő gyorsan. Új év és új időszak kezdődött az életemben, ahol Declan tölti ki a szívem nagy részét. Hivatalosan is elmondható, én vagyok a barátnő, akivel a legtovább bírja. Declan első komolyabb kapcsolatának lenni elég különleges érzés.

Az ágyon elnyúlva a telefont nézem. Tévedtem, hogy a válást bejelentő poszt lesz az év leglájkoltabb posztja. Az év durranása a kép volt, ahol a sarki fény alatt csókolózunk Declannel. Harmincmillió szívet kapott. Nem feltétlenül a kép volt az oka, hanem az alján lévő kiírás és komment.

Elmondhatatlanul szeretlek! – írta Declan a posztjához.

Az én kommentem vitt mindent:

@corajmoss1993: Hálás vagyok, hogy időben rám találtál, nagyon szeretlek, szívem!

Erre a kommentre kaptam hideget-meleget, a Josh fanok megtaláltak, elátkoztak, de voltak, akik sok boldogságot kívántak. A legnagyobb reménnyel az töltött el, hogy páran gyanakodni kezdtek Josh-ra.

Declan üzenetet ír. Kint van az üvegházban, minek ír?

DEC:
Rendelhetek ugrópókokat? * _ *

ÉN:
Az a pici, cuki szemű?

DEC:
Igen! ^ _ ^

ÉN:
...
(ㆆ_ㆆ)

DEC:
Légyszi! Bármit megteszek. ʕ•́ᴥ•̀ʔっ

ÉN:
Rendelj! De én
nevezem el őket! (っ＾▿＾っ)

DEC: Szeretlek! ♡

ÉN:
♡ ♡ ♡

Megbarátkoztam a pókjaival, néha a kezembe veszem, és megsimogatom őket. A kígyók közül Nudlihoz meg nem nyúltam. Az öt méteres jószág valószínűleg meg is enne. Látom a szemében a szemrehányást, amiért lenyúltam Declant, aki szinte minden nap elvitt valahova randizni; étterembe, állatkertbe, parkokba. A kórházi életem is kezd helyreállni. Nem néznek már megvetően rám, pár műtéten is túl vagyok.

Egyedül a lent befeszült izmaimat vagyok képtelen rendbe hozni. Két ujjnál több nem megy belém. Bosszant. Vágyom Declanre, de nem férne belém... Ő hangoztatja, neki nem fontos a testiség, nekem igenis számít.

Lemegyek az üvegházba.

Declan hiányom van!

A csípős hideg miatt magamra veszek egy kabátot, és elsétálok az üvegházhoz. Benyitva az arcomat megsimítja a fülledt levegő, a növények és a víz illata az orromba tódul, ahogyan bezárom a szúnyoghálót is. Vannak az üvegházban pillangók, nemrég érkeztek, ezért néhány megijedve felröppen, ahogyan a macskakövön elsétálok. Magasra nyújtózó pálma, hosszan elnyúlt páfrány adja az üvegház alapját, alattuk virágok növekszenek, és a ház végében egy asztalra sorban állnak a télre behozott muskátlik. Declant kisebb pálmafa tövében fekve találom, olvas valamit. Fellépek a sziklakertbe, és levéve a kabátom, elé guggolok.

– Mit olvasol? – kíváncsiskodom. A térdére támasztom az állam.

– Pszichoanalízist Sigmund Freudtól – válaszolja.

– És érdekesebb, mint a szám?

Maga mellé dobja a könyvet, és lehúz magára.

– Annál érdekesebb már csak a tested – csókol meg, miközben kezét védelmezően az arcomra csúsztatja. – Milyen volt a mai?