Ziccerek és életek

26. ~ Szederkék ~

Mereven bámulom a kandallóban táncoló sudár lángnyelveket. A falra és a csillogó bőrömre sötét árnyékot vetnek a tekergő árnyai, a benne égő fahasábok üszkös csontokként egyre kisebbek, a tűz egyre nagyobbá válik. A szénfekete darabok között megbújik egy smaragdzöld glanc. Beljebb kaparom a szítóvassal a naplómat. A sárga lapjai hamarosan pusztán az emlékeimben fognak keringeni. Pernye marad utána. Műbőrből készült borítólapja ráolvad a szénné égett fára, a benne lévő írások súlya örökké elveszik. Sok terhet hordozott az a napló. Most megtisztul, hamukönnyű lesz. A tűz pattogása, az égett fa karcos illata idillibbé tesz mindent.

El kellett engednem a múltat. Declan adta az ötletet, és mint eddig minden tanácsa, ez is úgy tűnik, beválik. A lelkem, mintha gyónna. Gyóntatófülkéje a csend.

Visszaülök a kanapéra, a bögrémben a mentás forrócsokoládét szürcsölve várom, hogy naplóm eltűnjön az életemből. A kellemesebb komfortérzet miatt a gyapjútakaróba bebugyolálom magam. Október végén, Halloween napján az időjárás zorddá válik, a négy napja tartó esőzések miatt Detroit egy részét elöntötte a víz.

Három nap Declan nélkül... Ez vár rám az elkövetkezendő fél hétben. Jersey-be ment meccsre, előtte lesz egy edzésük a detroiti stadionba, utána megy ki a repülőtérre. Eddig sosem volt ilyen távol. Egy napra hagyott itt az a tuskó, most meg háromra! Szégyellje magát! Meg fogok őrülni. Hiába sugallja egy hang a fejemben, hogy ez így jó, mert tudok merengeni az érzéseimen.

Anja hála az égnek reggel eljött hozzám. Brownie-t készít, érzem az étcsokoládé kesernyés illatát. Anja fél órán belül felkecmereg hozzám. Kesztyűs kezében a brownie-t egyensúlyozza. A konyharuhával lefedett tepsiből a gőz áramlik. Letéve az asztalra lerántja róla a konyharuhát.

– Hm... szeretlek! – nyalom meg a szám.

Mohón vágok egy otromba szeletet a süteményből. A csokoládédarabok ropognak a fogaim között. Nyelvemet megégeti, de mit csináljak vele? Éhes vagyok, csokis is, amivel felejthetem Declan hiányát.

Anja a levendulalila, szakad farmerjának egyik rojtját húzogatja. Felcsavarja az ujjára, majd megfeszíti. Az azonban olyan erős, hogy nem szakad le; Anja ujjaiba vési nyomát.

– Feszült vagy – jegyzem meg teli szájjal. Újabb szeletet vágok a süteményből.

– Nem vagyok, csak minden olyan fura – néz körül a nappaliban, majd szeme megáll a plafonon.

– Te vagy a fura! Mi van veled?

Mellém ül.

– Nem haragszol meg? – Csi-linnek ható szeme duplájára mered. Pórusaiban, mintha apró gyémántokat szórtak volna. Két alkalommal szokott ilyen lenni. Egy; ha részeg, kettő; ha szerelmes.

– Mi van veled? – kérdezem újra.

A feszültség bélyeget nyom a kezdeti jó kedvemre. Nyakát ropogtatja, amiért kap egy taslit a tarkójára. Olyan bánatosan néz, mintha utolsó pillanatai lennének, mielőtt villamosszékben kivégeznék. Rombuszmintákat rajzol az asztalra, kezébe vesz egy orvosi keresztrejtvényt, fejteni is kezdi, de hamar feladja.

– Sokat randiztunk Oliviával, miután elküldted a faszba Josh-t a kórházban. Úgy döntöttünk, megpróbáljuk – fénylik fel a szeme. – És... hát ennyi.

– Ne bassz! – csúszik ki örömömben.

– Na, oda csak a száz dollárt a vázába! – neveti.

Sipítva ölelem meg.

Egészen négy évig, miután elváltak az útjaink, csak vergődött a kapcsolatokban. A legtovább egy fiúval bírta, de az megcsalta őt félév után. Hatalmas ugrás neki, hogy pont Oliviával találta meg a boldogságot. Ő az a lány, aki soha nem tudná megbántani.