Ziccerek és életek

27. ~ Topázkék ~

El nem tudok ma jobb programot képzelni, mint Steven, Anja és Olivia tekintetének a kereszttüzében feszengeni, miközben mind a hárman tudják, hogy Declan a szívem részévé vált.

A körmömet rágom, ők hárman kényelmesen, a béke szigetén érezve magukat a teájukat isszák a fenti nappaliban. Olivia a fejét Anja vállára hajtja, ujjaival Anjáét birizgálja, majd becsúsztatja a kezét Anjáéba. Sosem láttam még olyan két kezet, amik ilyen tökéletesen kapaszkodnak egymásba.

Jin és Jang. Addiktív. Megható. Örök érvényű.

Sosem mutatott az én kezem ilyen szépen senkiében.

Anja tényleg olyan, mint a legsimább út az emberek életében. Nekem megmutatta, milyen egy igazi család. Oliviának megmutatta, hogyan kell szeretni.

Belecsókol Olivia hajába. Szorosan fogom közre a bögrémet. Égeti a kitöltött tea a bőröm. Remegő kezemre folyik a forró folyadék.

Akarok egy ilyen kapcsolatot!

Egyszerre örül és pattan el a szívem, amikor most először látom őket csókolózni. Leheletnyi csók. Engem sosem csókolt így. Nem tartoztunk annyira össze, hogy megossza velem az ilyen csókokat. Féltékeny vagyok a boldogságára.

Tudom, miért pont Declanbe szerettem. Benne találtam meg a hiányzó darabokat, amit sem Anjában, sem Josh-ban nem tudtam. E két szerelem nem az igazi volt. Jó volt, de hiányzott belőle valami. Anjánál a testiségen volt a hangsúly, Josh-nál vágytam valakire, hogy szeressen, mert nem hittem el, hogy valaki Anján kívül szerethet ezen a világon. Declanben megvan minden, amit keresek: önbizalom, szeretet, bátorság. A közelében egy cseppet kiegészülök ezekkel. Nem szerepelt a terveim között, hogy beleszeretek, de csak zuhantam át a nappalokon és éjszakákon, időben és térben.

Addig zuhantam, amíg el nem felejtettem, hogy zuhanok.

Az óceánba zuhantam, és nagyot csattantam, nem haltam bele, valamelyest a mély kékség tompította az ütést, de valószínűleg sokkal jobban jártam volna, ha egy aszfalton végzem. Mert azt történt, hogy finoman elutasított, és nem durván és közönyösen mondta a szemembe, hogy fúj, menj innen. Az óceánba zuhanás most pokolibb kínt okoz. Bele fogok fulladni.

– Felszedted már a bátyám? – fordul felém Olivia vigyorogva, majd vissza Anjához, aki megigazítja az Olivián elkenődött élénklila rúzst.

Miért nem ő szed fel engem, hah?

A morzsás kristálytányért lesem az asztalon. Leemelem róla az utolsó brownie-t, és magamba gyömöszölöm. A kandallóban pattogó tűz ritmusára doboltatom a lábamat.

– A barátom, ez pont elég – hazudom.

– Fiú és lány között nincsen barátság – veti fel Olivia.

– Anja mi? Kifli? – tárom szét a kezem.

– Rozsos kifli – bámul maga elé Anja. – Finom rozsos kifli, lágy, de pillanatok múlva kemény is tud lenni...

– Be vagy állva? – pislogok rá, oldalra billentett fejjel.

– Áh, nem – csóválja a fejét Steven. – Behoztak egy férfit kihűléssel, amikor Anja vette le a ruháit, belélegzett valamilyen port. Allergiás reakció. Elég... hm... érdekes megnyilvánulásai vannak.

– Vajon a fénymásoló le tudja másolni a gondolatainkat? – harap az ajkába Anja. – Na, mindegy. Szép pár lennétek – jegyzi meg felém fordulva.

– A szerelem vak, nem okozok magamnak megint vakságot.

– Ugyan, csajszi! A szerelem nem vak, hanem optimista. Ne mondd nekem, hogy nem akarsz Declantől semmit.