Ziccerek és életek

31. ~ Skandinávkék ~

Csókhálóban ébredek, ami most az arcomat vonja kellemes büntetés alá. Megöntözik a hegeim, hogy feltétel nélkül szeressem őket. Menni fog. Ezek a mozdulatok árulkodnak az arcom szépségéről.

– Um... – nyögöm, és elfordulok a csókok irányába. A gazdája a szám is észreveszi.

Zörög a paplan, amint átfordulok a másik oldalamra.

– Dec, aludni sem hagysz – nevetem a párnába, miközben a csókok büszkén, szelíd méhrajként támadják az arcom.

– Addig foglak csókolni, amíg nem kelsz fel.

Hány óra, hogy fel kellene kelnem?

Hajnali kettőkor aludhattunk el. Pontos időt nem tudok, mert Declan elérte, a csókjaitól ölelhessem magamhoz az álmot.

– Akkor lesheted, hogy felkelek, az ágyban maradok örökre – mormogom, megtalálva puha haját a koromsötétben. – Mennyi az idő?

– Hajnali négy.

– Két órát aludtam...? Na, hagyj pihenni, te tuskó!

– Sajnálom, nem lehet. Nyolckor indul a gépünk.

Kipattan a szemem, és felülök az ágyon. Feloltom az éjjeli lámpát. Szokom a fényt, szívem a Hattyúk tavát járja, amint Declan körvonalazódik előttem.

– Repülővel megyünk? Hova viszel? Phenjanba? – bombázom kérdésekkel. Mélyebben nézve a szemébe, megválaszolom a saját kérdésem. – Fairbanks!

– Naná! Megmutatom neked a várost, ahol felnőttem. – A lábamhoz hajol, és a bokámnál fogva lejjebb húz.

A derekára fonom a lábam, a kezemet a borostás arcára érintem.

Egyszerűen tökéletes ez a férfi.

Csókokat kap, sokat, hogy mind a ketten felébredjünk.

– Csomagolj meleg ruhát; nem akarom, hogy megfázz.

– Baj lenne, ha nem sminkelnék? Próbálom elfogadni az arcom...

– Én leszek a legboldogabb, ha nem sminkeled a tökéletes arcod! – borul a mellkasomra.

– Ez a mozdulat egy célzás volt?

Rám vigyorog. Ördögi mosoly ez. Odaadnám a lelkem, hogy minden pillanatban tapasztaljam.

– A hölgyeket még nem láttam! – Izgatottságot fedezek fel az arcán. – Szabad őket megnézni?

– Megnézni? – kérdezek vissza. – Nem, azt hiszem, megnézni nem szabad őket. Nagyon szégyenlősök.

– Áh, még előttem is? Pedig frankón mindjárt átdöfik a trikód, annyira vágynak rám.

Elnyílt ajkára fújom az elhasznált levegőt, aztán újabb csókot kap.

– Lezuhanyzunk? – vetem fel. Jót szórakozok, ahogy Declan a száját nyalogatva próbál nem befurakodni a lila bársony alá.

Nem fog kibírni hónapokat szex nélkül. Öt évet várt, hogyan is bírhatná?

– Együtt? – kérdez vissza tétovázva.

– Igen. Meztelenül – teszem hozzá.

Nagyot sóhajt, és lehunyja a szemét. Az összes pénzem ráteszem, hogy elképzel meztelenül.

– De nincs szex – mantrázza, inkább magának. – Menjél, életem, megyek utánad, még üdvözlöm az újabb állatkám – csillan fel a szeme, a legújabb terráriumot nézve. – Nem adtunk neki nevet.