Ziccerek és életek

28. ~ Lepkekék ~

A szatyrokban csörömpölnek az üvegek, miközben leteszem a konyhapultra. Kissé sok alkoholt vásároltam a holnapi bulira, de honnan tudjam, Declan vikingnek kinéző haverjai mennyit isznak? Miután kiszedem a szatyorból, a könyvtárba megyek.

Declan a kanapén ül, az asztalon szétszórva – szerinte teljes rendezettséggel – hevernek a levelek. Mögötte áll a könyvtár emeletéig felnyúló pirosba és fehérbe öltöztetett karácsonyfa. A toll kupakját rágja és serényen írja a válaszokat a rajongói által küldött levelekre. Az asztalon új, becsomagolt mezek sorakoznak. Azok a gyerekeké.

– Nem tudsz nélkülem élni? – beszél a kupakkal a szájában, míg körmöl.

– Mert te aztán tudsz nélkülem? – sóhajtom mesterkélten.

Méltatlankodva felhorkant.

– Dehogy! Tűkön ülve vártam, mikor jössz, és boldogítod a jelenléteddel a könyvtár sivár hangulatát.

– Most itt vagyok! – vigyorgom, a szívem gyorsabb dobbanásainak keresztjében. – Segítsek? Hajtogatok dobozokat.

– Csak ha szeretnél – mosolyog vissza.

A szemben lévő kanapéra ülök, és behajtom az egyik doboz fülét. Közben a tekintetem le sem veszem Declanről. Olyan aranyos! Mosolyog a leveleken, valamelyiknél csillagként ragyog a szeme, pedig nem az első alkalom, amikor rajongói leveleket olvas. Arcára a fény rásimul, még tökéletesebb barnás árnyalatot kölcsönözve a télen megsápadt arcának. Barna hajába arany fonalakat sző a csillár melegséget árasztó fénye. Nyarat ont magából a szeme is: reggeli harmat, ahogyan a levélre koppan, arra várva, hogy egyesüljön a természettel.

– Én vagyok a legboldogabb, amiért stírölsz, de levegőt vegyél – makogja a toll kupakját rágcsálva.

Megrázom a fejem, kikergetve belőle Declant. Tényleg nem vettem levegőt. Hoppá! A hideg kezemet az arcomra szorítom, megakadályozva, hogy a pír elöntse.

– Nem kell eltakarni, szexi vagyok, nem tehetsz róla, hogy elpirulsz a közelemben. Különben is, kiemeli a szemed világát.

– Kész van az ötezer szavas esszéd a proszociális viselkedésről? Attól még, hogy a gyorsított első féléved kiváló értékelést kapott, nem jelenti, hogy a második félélved is ilyen sima lesz.

Szép mentés, Cora!

– Uhum. – Egy sárga mappára paskol maga mellett. – Átnéznéd? Írtam bele latin szavakat. Azért megnyugtatóbb egy anyanyelvi szinten beszélőtől a megerősítés, hogy nem hibásak.

Elveszem tőle a mappát, és elolvasom az esszéjét. Hibátlan szavak. Azt mondta, nem erőssége a latin. Az önbizalma a nyelvek terén nem életerős.

– Tökéletes lett, akárcsak te.

Szájából a kupak az asztalon landol. Valószínűleg egy mondatot is elír, mert a kezébe veszi a hibajavítót.

Most én flörtölök vele! És nem vág vissza. Elpirult! Takarja egy levéllel, de látom!

– Miért most kell Steventől megtudnom, hogy pánikrohamod volt egy hónappal ezelőtt? – hullajtja le a levelet az asztalra.

Terel! Beszari!

– Flörtölök, és a pánikrohamommal jössz? Abban a helyzetben így reagált a szervezetem. Nem nagy dolog. Jól vagyok. Mi van, megfutamodsz egy kis flörttől?

– Én nem megfutamodok, várok a megfelelő alkalomra. – Felnevet. – Dühös vagy! Megint sötétebb a szemed!

– Flörtölni akarsz vagy veszekedni?