Ziccerek és életek

22. ~ Lagúnakék ~

A sajtó bár felkapta a kórházban zajlottakat, négy nap elteltével már nem mutatnak különösebb érdeklődést. Steven leszedte rólam a keresztvizet, amiért felpofoztam Sue-t. Aztán mély levegőt véve leszögezte, hogy ha ezt férfi tette volna, azonnal kirúgná, és hogy engem csak azért nem – azon felül, hogy nem vagyok férfi –, mert Sue éppen ezt akarta elérni, és burkoltan utalt rá, hogy senkit nem nevezhet kurvának, főleg nem egy orvost, meg különben is rasszista, és nézzen magába. Fegyelmit sem kaptam.

Az erdei úttest sima aszfaltját szelve az autómmal, elrévedve a zöldellő fák világában azon kattog az agyam, hogy a mai napon túl leszek-e sírás nélkül.

Eldöntöttem, hogy csakis én adom át Josh-nak a válókeresetet, pontosabban a törvényeknek köszönhetően elviekben Declan adja át, és elhozom onnan a megmaradt dolgaimat. Anja és a két testvére, Feye és Obuya is velünk tart. Nincs okom félni, mégis a könnyeim biztosan harcot fognak vívni a lelkemmel.

A kúriához érek, a kapunyitóval kinyitom a kaput, majd beparkolok a szűk garázsba. A terepjáróm miatt Declan két autója – egy fekete Porsche és egy Mercedes terepjáró – most kint rostokol.

A szökőkutat megkerülve belibbenek a lakásba.

Minden alkalommal mikor bejövök ide, úgy érzem, hazaértem. Itt nincsen bánat, csak a boldogság. Az emlékeim, melyek bár csekélyek, gyógyító hatással bírnak. A nevetések, melyek átjárják a falat, ott megragadnak, hogy sokáig emlékezzek rá, a pillanatok, mikor Declan a szívével nyújtott nekem támaszt, bekúsznak a lelkembe. Megnyugtatnak a ház hangjai; a kint csobogó szökőkút, a bent halkan duruzsoló tévé, a visszhang, mely minden lépés után megüti a fülemet, a fény, ami rám teríti játékos árnyait.

A konyha felé veszem az irányt, az asztalra dobom a válltáskámat, ezzel le is sodorok egy borítékot. Felveszem.

Ezerféle érzés kavarog bennem, meglátva a feladót.

Wayne State Egyetem

42 W Warren Ave, Detroit, MI 48202

Declan Roy

Millburn domb

Riverwood birtok

Helyes vagy helytelen, én akkor is elolvasom. Megmagyarázhatatlan érzésekkel nyitom szét a papírt.

Szívem azonnal magába vonja Declan újabb felét, és jaj nekem, amiért lassan ez a sebzett szív bekebelezi, mert ha ez megtörténik, akkor... mindegy. Esélytelen.

– Dec! – kiáltok fel. – Magyarázatot. Most. Bárhol is vagy, gyere ide! Meg akarlak puszilni!

– Megtaláltad a levelet? – szól le az emeletről. – Milyen kis kíváncsi vagy... – Ezt már lentről mondja.

A márványpultra lapítom a papírt, és szembe fordulok a konyha boltíves bejáratával.

– Azta picsa! – szorítom össze a szemem. 

Nem akarom látni, de a szememet akár ki is szúrhatnák, akkor is megtalálná az utat Declan fedetlen felsőtestéhez. Most fürdött. Haja nedves, az arcára folynak a kövér vízcseppek. Onnan egyenetlen pályán a vállára vagy a kockás hasának mélyedéseibe, és aztán... be az éjszakai kékbe mártott farmernadrágjába. Annyira szexi, hogy nem szűk a szára. Josh-son mindig olyan volt, ráfeszült a vádlijára, de nem győzött meg a szexiségében. Declan nadrágja is szűk, de a száránál kissé lenge, a csípőjénél feszes, ezzel formás fenekét tökéletesen kiemeli. Rá szeretnék csapni. Persze nem nagyot, csak egy kicsikét...  de azért érezze is... Tökéletesen simulna a tenyerembe az a far... és valószínűleg a farka is. Elég már!