Ziccerek és életek

3. ~ Azúrkék ~

Detroit hajdani pompája az idők során halvány pislákolássá fakult. A gyönyörű fényben úszó felhőkarcolók sem változtathatnak ezen a tényen. Mióta új polgármester lett, és a rendőrség is teljesen kicserélődött, a külvárosban elszaporodtak az emberi patkányok; drogosok, alkoholisták lézengenek éjszaka, de ez csak Detroit egyik része. A centruma még szépen ragyog.

A központban van a Griffin Egészségközpont is. Balszerencsémre nem tehetem meg az utat annak tükörsima úttestén, mivel azt mindig lezárják, ha a Detroit Red Wingsnek hazai mérkőzése van, így hajnali fél négykor kénytelen vagyok a rázkódó úton zötykölődni a kórházhoz. Magányosan vezetek a kihalt utcák között; teátrális béke honol. De ez csak szemfényvesztés, Detroit nyomornegyedében a látszat az úr, ha én most úgy döntenék, kiszállok a kocsiból, azon kapnám magam, hogy nyaki ütőeremet elvágta egy kiszámíthatatlan kábítószer-élvező.

Sok retesszel ellátott kisboltok sorakoznak egymás után, lekopott cégér hívogatja (taszítja) a lakosokat a hunyorgó közúti lámpák megvilágításában, az illemhelyet nem ismerő lakosok miatt az egész külvárost csatorna szag lengi körbe. A járda sávját alacsony cserjék szegélyezik, míg egy-egy hasadásban pár virág várja, hogy a zordabb idő örökre véget vessen szenvedéseiknek.

Nyomom a gázt, hogy ne késsek el munkából. Két éve vagyok rezidens és még közel sem biztos, hogy huszonnyolc évesen szakorvos válik belőlem (főleg, ha el is kések). Az egy héttel ezelőtt írt vizsgám eredménye dönti el a sorsom. Naná, hogy Josh tett róla, ne csak a vizsgakérdésekre, hanem a fájdalomra is koncentráljak.

A távolban a kórház rézvörös tégláival bölcsen a magasba emelkedik, lenéz a városra, mintha védelmezné őket a tragédiáktól. Második világháborúban épített hadikórház volt, megélt járványokat, háborúkat, Kennedy meggyilkolását, mégis ebben az évben éli fénykorát. Tágas ablakai engedik, hogy a hold benézzen a betegek mély álomban szunnyadó testére.

A személyzetnek fenntartott mélygarázsban parkolom be az autót, miután a biztonsági őrnek megmutattam az orvosi kártyámat, majd sietős léptekkel kifelé igyekszem. Mehetnék lifttel is, de az nekem olyan szűk.

Átvágok a parkon, a rövidre vágott, harmatos gyep lágyan ringatózik a szél gyenge fuvallataitól. A park is a kórház része, a gyógyulófélben lévő betegeknek van fenntartva, itt kedvükre ülhetnek, sétálhatnak, beszélgethetnek, belemélyedhetnek a természetbe. Van pár pavilon, piknikező asztallal, melyek most a lombos fák kérgével eggyé válnak a sötétséggel.

G R I F F I N   E G É S Z S É G K Ö Z P O N T

˙Minden rólad szól˙

Fejem felé tornyosul a kacifántos írás a bejárat homlokzatán, miközben felszaladok a lépcsőn, és várom, az ajtó szétnyíljon előttem.

Azonnal orromba tódul a tisztítószerek, vegyszerek és a fém illata, nagy adagot tömök magamba egyvelegükből. A valódi otthonom, még ha vannak problémáim itt is. Például a pletykás nővérek, főként a fiatalabbak, akik, ahogyan megjelenek, máris szemügyre vesznek kék információs pultnál, hátha találnak bennem valamilyen tökéletlenséget. Nem fognak. Életem gondosan kitervelt tökéletességét nem fogják miniatűr hibákkal elvenni tőlem.

Tökéletesnek kell mutatkoznom, megvédve az életem, miközben az egész romokban hever lábaimnál. Abból kell várat építenem, ám mikor a falai már megvannak, azokat azonnal lerombolja Josh, és kezdhetek mindent elölről.

Orvosi gépek kattogása szűrődik ki a szobák papírvékony falai közül, néhányszor megszólal a nővérhívó, zümmögnek, csipognak a berendezések. Teljes szimfóniát játszva merülnek el a pirkadatban. Ápolók, látogatók suttogó hangjai hallatszanak a lenti beszélgető felől. Oda szoktak összejárni a páciensek és az orvosok, együtt néznek tévét, főként meccseket. A falakon élénk színű képek függeszkednek, melyet egykori művészlelket ajándékoztak a kórháznak. A magasra ívelt mennyezeten halványan látszik egy-egy pókháló, amit a takarítók holnapra eltüntetnek. Fülig érő vigyorral haladok el az engem mustráló nővérek mellett, majd a földszint várójában lévő lépcsőhöz sietek. Alig-alig ülnek a műanyag széksorokon, akik ülnek azoknak sincs súlyos problémájuk, várják, hogy sorszámuk megjelenjen a falra rögzített monitoron.