Ziccerek és életek

17/2. ~ Szászkék ~

Sziasztok!  <3

Hát, van egy olyan érzésem, hogy nektek legalább olyan hosszú volt ez az egy hét, mint nekem. :D De most itt van a várt rész, és készültem nektek egy kis meglepivel is: A FEJEZET VÉGÉN EGY NOVELLÁT IS TALÁLTOK, AMI DECLAN SZEMSZÖGÉBŐL, E/3-BAN ÍRÓDOTT! <3

Én nagyon remélem, hogy megérte ennyit várni erre a fejezetre, nyugodtan leírhatjátok, hogyan éltétek meg a részt, mit váltott ki belőletek. Az eddigi leghosszabb fejezet lett; majd' 5000 szavas.  Bevallom őszintén, én nekem totál ambivalens érzelmeim voltak vele kapcsolatban... Először nem éreztem ütősnek, aztán mikor másodjára olvastam, elérte, hogy Coráért megszakadjon a szívem. Na, mindegy, nem húznám tovább a szót. Írnám, hogy jó olvasást, de ehhez inkább jó gyomrot kívánok. :(

Ui.: Elnézést, ha valakit rosszul érint, ha nem válaszolok szombatonként a kommentjére, csak vasárnap reggel. <3 Őszintén miután felteszem a részt nem is lépek be Wattyra. Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy nem foglalkozok az olvasókkal, csupán azt a célt szolgálja, hogy addigra összegyűljön a kommentek többsége, mert nekem úgy átláthatóbb, és olyan jó arra kelni, hogy sok-sok pozitív komment vár! Pluszban ismerve magamat állandóan az nézegetném, így nem tudnék koncentrálni az írandó fejezetre - olyan elcseszett vagyok, hogy szombatonként valahogy jobban megy az írás. XD.  Nagyon hálás vagyok Nektek, Örülök, hogy vagytok nekem!

Szép Szombatot!

***

TW! Megrázó rész! 18+!!

- Az erőszak mindennemű formája: nemi; fizikális; szóbeli

- rasszizmus

- önbántalmazás

- halállal kapcsolatos gondolatok

- alkoholfogyasztás

- droghasználat

Kérlek, ne olvasd, ha nem bírod. Átugorhatod. Érteni fogod a történet további részét is, ha nem olvasod ezt a fejezetet! <3

***

A bejárat kilincsébe kapaszkodok. Gyenge vagyok bemenni. Csontig áztam, a ruha eggyé vált a testemmel. A nyárköszöntő eső általában gyengéden csókolja a bőrömet. Most nem. Leszakítja a húsom az izmaimról. Fázok, nem a hidegtől, hanem a félelemtől. Az borít rám fagyos zubbonyt. Vészjósló sötétség takarja be a kertet.

A nappal szép formát öltő sövények most úgy tornyosulnak felém, mintha fel akarnának falni. Ónixfekete levelük tüskékként hatnak. Egy lélek sincs az utcán, az éjszaka talányossága elijesztette őket. Heves szél feszül a testemnek, fojtogatni szeretne. Szétrepeszti a didergő bőrömet. Pedig nyár van... lomhán játszania kellene, átsuhanni az ágakon, zenéltetni a szélcsengőket. Ehelyett tankként zúzza össze a gyenge faágakat. Bárcsak messzire sodorna innen!

A nedves rózsák illata kardként védenek a bennem lévő félelem haderejétől. Az azonban sokkal erősebb, megöl, ürességgel tölti meg a mellkasom, miután egy hatalmas lyukat fúrtak rá. Arany repedést rónak az égre. Villámlik. Egy. Kettő. Három. Bumm. Követi őt a megszokott robbanás, az a fülsértő dörgés. Kiabálásom lehet ennyire hangos? Meghallhatná valaki a szenvedésem hangjait, ha Josh a kelleténél jobban bántana? A kövér és hideg esőcseppek átszúrják a bőrömet. Komor hanggal kapcsolnak nagyobb sebességre. Kiélvezem a jéghideg nedvességet, az eső illatát. Talán utoljára tehetem.