Színjáték ( Shawn Mendes fanfic)

Csak egy homokszem a sivatagban

- Cassie ébredj...- rázogatta anya vállam mire csak fejemre húztam a  takarót. - Drágám, ha ma felakarsz szállni arra a gépre akkor jobb ha összeszeded magad mert félóra múlva indulnunk kell a reptérre.
- De fáradt vagyok.
- Így jár az aki még éjfél után is a telefonon lóg.
- Justinnal beszéltem.
- És mit mondott az a  jó madár?- kérdezte anya mire ránéztem.
- Nem szeretné ha elmennék, tudod milyen. Tegnap is erről beszéltünk.
- De ti most szakítottatok?
- Valami olyasmi..
- Ez pontosan mit takar egyetlenem, tudod, hogy nem a szomszéd városban leszel, hogy bármikor haza ugorhass.
- Tudom és én szakítani is akartam de akkor mondta hogy legyen inkább csak szünet én meg ráhagytam.
- Nem kellett volna.
- Tudom jól. Justin helyes srác és szeretem is de valljuk be, annak az esélye hogy vele fogom leélni az életem elég kevés. Pont ezért akarok elmenni, hogy világot lássak, ismerkedjek, új emberekkel találkozzak és ezt óvatosan próbáltam is beadagolni neki de megsértődött és azt mondta már nem is szeretem, jobb is ha elmegyek. Erre tegnap éjjel hív és könyörög hogy ne szakítsunk. Próbáltam jobb belátásra bírni de mit tehetnék? Maradtunk a szünetben és hogy ha legközelebb haza jövök akkor megbeszéljük, de szerintem ez így hülyeség. Szünet alatt randizhatok mással, vagy várjam meg amíg felfogja hogy nem fog működni?
- Kislányom, nem vagytok már gyerekek, sőt, nagyon jó barátok voltatok a kapcsolatotok előtt és talán utána is lehetnétek. Egy őszinte beszélgetés kellene hozzá csak.
- De vele nem lehet őszintén beszélni mert olyan érzékeny, rosszabb mint én...- mondtam mire anya nevetni kezdett.
- Csinálok neked egy teát, öltözz fel mert lekéssük a gépedet. - mondta majd adott egy puszit a homlokomra és kiment. Ez biztosan fog hiányozni, anya homlok puszija, mindig mindenre gyógyír, akárcsak egy ölelése, vagy a szívből jövő kacagása. Mi lesz velem anya nélkül egy nagy városban, most merült fel először ez a kérdés bennem.

Az ágyból felkelve belebújtam mamuszomba és a gardróbba sétáltam. Elővettem egy farmer sortot egy fehér topot és egy farmeringet. A fürdőbe sétáltam, hajamat lófarokba fogtam majd megmostam az arcom . Elővettem szempilla spirálom és szájfényemet és gyorsan kipingáltam magam. Fehérneműimet előkaptam a  komódból és gyorsan felöltöztem. Elpakoltam mindent amire még szükségem lehet az egyik bőröndbe ahol helyet hagytam neki majd kint bele bújtam tornacipőmbe és laptopomat is elraktam és a még fentlévő bőröndömet, laptop táskámat és válltáskámat megfogva mentem le. A többi bőrönd már a bejárati ajtónál sorakozott. Odapakoltam maradék holmimat és a konyha felé indultam. Anya szipogását hallottam meg így gyorsabbra vettem a  sétát és mikor beléptem láttam hogy serényen törölgeti az arcát.
- Mi a baj?- kérdeztem miközben végig simítottam hátán.
- Csak, olyan üres lesz ez a  ház ha elmész...
- Jajj anya...
- Semmi baj kicsimn, egy kis idő és megszokom. Csak hát tudod, olyan egyedül leszek itt, apád folyton utazgat, te is elmész, mit kezdek magammal?
- Nos még fiatal vagy, alig múltál negyven anya, akár dolgozhatnál is hogy elfoglald magad.- mosolyogtam rá.- Te olyan okos vagy  és még mindig gyönyörű...
- Mit szólna apád ha dolgoznék?
Mikor? Mikor két hetente egy hétvégére haza jön? Nem várhatja el tőled, hogy itt savanyodj meg, tudod hogy igazam van.

- Tudom hogy igazad van kicsim, de olyan nehéz újra kezdeni ezt ilyen hosszú idő után.
- Neked menni fog anya..- öleltem meg.
- Tényleg nagyon fogsz hiányozni.
- Te is nekem anyuci. Ki fog megvígasztalni egy egy kudarc után?
- Kudarc ... szívem te ezt a szót nem ismered, nagyon kitartó vagy, ez az egyetlen jó tulajdonság amit az apádtól örököltél.
- Hé, akkor a többi jó tulajdonságot kitől örököltem?
- Tőlem természetesen.- nevetett rám  majd adott egy puszit az arcomra.- Olyan szép vagy kicsim, elsem hiszem hogy így felnőttél.
- Én sem..- mosolyodtam el.

A reptérre érve hosszas búcsúzkodásba kezdtünk, megkaptam minden anyai áldást, felhívta a figyelmem a veszélyekre és a nagyváros káros hatásaira. Előadta az idegentől ne fogadj el semmit és óvatosan adjam ki magam bárkinek is, nehogy bajom essen prédikációt. Jöttek a cukros bácsi mesék, az emberrablós sztorik és az óvó ölelések... Mikor beszálltam és elfoglaltam a helyem az ablak mellett elővettem telefonom és bedugtam fülhallgatómat. Lehunytam szemem és hagytam, hogy a pánsíp hangja ellazítson. Tudom, fura, egy tizennyolc éves lány mi a fenéért hallgat pánsípot mikor annyi fiatal előadó van szuperklasszcsi zenékkel.. én viszont az annyiból kábé kettőt hármat ismerek. Például imádom Selena Gomezt és Justin Biebernek is vannak jó dalai, na meg ott van Demi Lovato, a Jonas srácok, de ezeken kívül más popelőadót nem igazán hallgatok. Leragadtam náluk és a pánsípnál illetve a zongoránál.  Ez utóbbi kettőt hallgattam akkor is ha tanultam mert ellazított, a fejem kitisztult és tudtam koncentrálni. Így mikor a barátnőim az újabbnál újabb feltörekvő énekesekről beszéltek nekem, csak forgattam jobbra balra a fejem mert fogalmam sem volt miről beszélnek. Leginkább csak bólogattam mintha érteném is amit mondanak. Nem igazán néztem zenecsatornákat vagy vettem  pletykalapokat ahol hallhattam volna róluk.

Az emberek mindig azt gondolták rólam, hogy egy hárpia vagyok mert jól öltözködöm, jól nézek ki és elég népszerű diáknak számítottam. Azonban akik ismertek azok tudták, hogy nem vagyok az a ribanc típus, anya ezt sosem hagyta volna. Csak néhány barátom volt, nem gyűjtöttem magam köré az embereket mégis jóban voltam mindenkivel. A sport eredményeimnek köszönhetően elég népszerű voltam de ez valahogy sosem szállt a fejembe. Nem voltam trend alkotó nem is örültem ha sokáig én vagyok a középpontban.

A suliban azt gondolták hogy csak azért mert a családunk mondhatni gazdag és menő kocsival járok milyen klassz életem van, pedig ez nem volt igaz. Nagyon hiányzott az apám de persze ezt senki sem tudta, akármennyire is igyekezett megvenni nekem mindent az odafigyelését sosem kaptam meg és ez nagyon rossz érzés volt, főleg mikor láttam hogy egy-egy drámakörös előadásnál mindenkinek ott van mindkét szülője csak nekem nincs ott az apám kábé. Anya mellett mindig ott árválkodott egy üres szék, apa még akkor sem jött el ha megígérte , borzalmas volt.
Tudom, hogy apám elfoglalt ember így egy idő után leszoktam arról, hogy hisztizzek, elfogadtam hogy köztünk sosem lesz az a tipikus apa-lánya kapcsolat, mert úgyis csak a hitelkártyáját kaphatom meg a figyelme helyett és ezt bevallom, sokszor kihasználtam. Új cipők, ruhák, új laptop, új telefon, új kocsi, új bútorok a szobámba... anya nem örült neki de nem igazán szólt ebbe bele mert tudta hogy ez minden amit apámtól kaphatok.

Mire szemem kinyitottam már repültünk. Kinéztem az ablakon, a felhőket láttam, a végtelen kékséget, a tiszta eget, és eltöprengtem, mi lesz velem Los Angelesben? Mihez kezdek? Persze először is berendezkedem a lakásban, aztán körbe járom a környéket és lassan elkezdek munkát keresni, mert amíg az nincs egyetemre sem járhatok, szóval ha a hónapban nem találok munkát nagy szarban leszek, szó szerint.

Mikor a gép leszállt kinyújtóztattam megmacskásodott lábaimat és igyekeztem minél előbb összeszedni a bőröndjeimet és találni egy taxit, ami elég lehetetlennek tűnt a sok utas miatt így kicsit félre húzódtam és vártam egy kicsit és mikor lement a  nagy roham, lazán kisétáltam. Az első taxihoz toltam a kis kocsikát ahonnan ki is pattant egy közép korú férfi. Köszönt majd pakolni kezdte a bőröndjeimet. Miután elindultunk lediktáltam neki a  címet és indultunk is. Útközben csak bámészkodtam. A hatalmas épületeket figyeltem, a rengeteg embert az utakon, itt sosem áll meg az élet. Annyi ember él itt, mind ide jönnek az álmaikat valóra váltani, dolgoznak és lehetőségeket keresnek hogy elérjék amit szeretnének. Én csak egy vagyok közülük, mint homok szem a  sivatagban.

Sziasztok!
Első fejezet is megérkezett. Elég rövidke lett de azért ne féljetek elmondani a véleményeteket. Minden kritikát szívesen fogadok. Köszönöm, hogy elolvastátok
Puszi❤❤