Színjáték ( Shawn Mendes fanfic)

I'll be needing stitches...

Egész úton azon agyaltam, hogy miért is kellett nekem eljönnöm. Sokkal jobb lenne otthon, anyáékkal. Tanulhatnék a vizsgára, elmehetnék futni, lenyugodhatnék. Ehelyett fogtam magam és vállaltam, hogy órákat utazok, hogy találkozhassak azzal az emberrel aki a legnagyobb fájdalmat okozta nekem.

- Shawn nem tudja, hogy jössz - szólalt meg hirtelen Andrew mire ránéztem.

- Tessék?

- Fogalma sincs róla, annyit tud, hogy én jövök, nem mondtam el neki, hogy velem tartasz mert nem volt biztos és nem akartam hogy ez megzavarja.

- Így még jobb lesz a találkozás.- sóhajtottam fel.

- Rossz nézni ahogy szenvedtek. Rosszul esik mert Shawn olyan nekem mintha a kis öcsém lenne, te meg mintha a kishúgom és az, hogy mindkettőtök ilyen letört és boldogtalan borzalmas érzés nekem.

- Köszönöm Andrew ez nagyon jól esik. Én is igazán megszerettelek téged. És bár tudnám a megoldást de sajnos fogalmam sincs.

- Mondd, nincs esély arra, hogy megbocsáss neki?

- Egy nap megfogok bocsátani, de...

- De nem kezdenéd újra vele?- kérdezte mire megrántottam vállam.- Szereted őt ha jól sejtem de félsz, hogy újra megtenné.

- Valahogy úgy. Nem akarok egy olyan kapcsolatot ahol állandóan rettegnem kell.

- Érthető, megértelek. 

- Shawn beszélt veled erről?

- Igen, elég sokat. Még sosem láttam ennyire összetörtnek. Már azt is megbánta, hogy megszületett, komolyan. Amíg veled volt szinte szárnyalt, most viszont semmi ötlete a dalokhoz, olyan kedvetlen és a koncertjeit is csak úgy rutinból viszi végig.

- Sajnálom.

- Én is Cassie - bólintott. 

Miután a gép leszállt és megkerültek a bőröndjeink egy kocsi vitt minket a hotelhez ahol Shawn is megszállt. Ő már a koncert helyszínen van így biztos nem futok vele össze. A szobámba érve felsóhajtottam és a fürdőbe sétáltam. Kicsit felfrissítettem magam majd átöltöztem. Az eddigi farmer és póló kombót egy ruhára cseréltem ami pánt nélküli és tengerészkék volt, illetve combközépig ért. A hajamat feltűztem egy kontyba, arcomat megtisztítottam az út porától és egy enyhe sminket dobtam fel. Nem akartam nyúzottnak tűnni ezért próbáltam kihozni magamból a legtöbbet, többé kevésbé sikerült is.

Andrewval azt beszéltük meg, hogy háromkor találkozunk a hotel halljában és együtt megyünk az arénába így három előtt öt perccel elindultam a lift felé. Táskámat vállamra vettem és karomat dörzsölgettem mikor leértem a földszintre. Napszemüvegemet felvéve haladtam a hallba ahol Andrew a telefonját nyomta épp. Mikor meglátott eltette és rám mosolygott.

- Csinos vagy.

- Köszönöm. Indulunk is?

- Igen, menjünk - mondta.

Egész úton úgy tettem mintha nagyon bámészkodnék, mintha a várost figyelném pedig csak nagyon ideges voltam és fogalmam sem volt, hogy üljek meg egy helyben mozdulatlanul tettetve, hogy minden rendben velem. Mert nem volt rendben, nagyon nem. Ahogy közeledett a perc, a találkozás egyre nagyobb csomó keletkezett a torkomban.

Az arénához megérkezve egy hátsó ajtón mentünk be,4 hogy ne keltsünk nagy feltűnést. Andrew egyenesen az öltözőkhöz vitt ahol hangos nevetést hallottunk. Rögtön felismertem a hangot. Az ő hangját. Andrew megállt egy ajtó előtt majd hármat kopogott. Az ajtót egy magas, kopasz férfi nyitotta ki és mikor meglátott minket egyből elmosolyodott. Ezek szerint ő tudta, hogy jövünk.