𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 ℂ𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

🍫40🍓

JungKook szemszögéből: (a vallatáson)

-Aaaaahhh!!!! -ordítok fel fájdalmasan. Már vagy egy órája vagyunk ugyan ott. Ugyan annál a kérdésnél, miszerint "hányan vagyunk farkasok ahonnan jöttünk".

-Válaszolj! -csap meg az ostorral. Hát igen. Útközben azt kicsit hatásosabbnak találta, így szó szerint meg vagyok farkasfüves ostorozva, így meg a hagyott nyomok nem gyógyulnak.

-Neehhm!!! -ellenkezek még mindig és ismét csattan rajtam az ostor vége. A bőröm ég és nagyon fáj. Nem akarom elárulni a többieket. Nem tehetem. Nekem nincs már családom, de nekik még van. Az egész város... Mindenki. Kicsik, felnőttek és idősek. Nem árulhatom el őket.

-Hányan vagytok?? -ismétli meg a kérdést.

-Csak mi heten! Nincs más!! -ordítottam végül a hazugságot.

-Ilyen nehéz volt kinyögni? -kérdezte, de hangján hallani lehetett, hogy nem hisz nekem.

-Gyertek. -mondja nyugodt hangnemben, mire a két fazon akik behurcoltak jöttek be az ajtón, majd ragadtak meg.

Egyik az egyik kezem alá nyúlt, másik a másik alá, és úgy kezdtek kihúzni.

A testem remegett és nem volt erőm, így szó szerint a földön húztak egészen addig az ajtóig, ahonnan hoztak.

De nem csak engem vittek vissza most. Jimint mögöttem húzták a padlón. Nem láttam mi van vele, de ez nem tartott sokáig, ugyanis először engem, majd őt dobták be a többiekhez a cellába.

-Kook! Jimin! -siettek hozzánk Tae, Jin és Hobi.

-Úristen, mit tettek veletek? -kérdi Jin aggodalmas hangon.

-Nem... Mondtam... Semmit... -mosolyodik el halványan Jimin, majd lehunyja szemeit.

-Jimin! Jimin kelj fel! -siet mellé Hobi. Tényleg. Mi van Yoongival?

A látásom homályos volt, de amennyire csak tudtam körülnéztem a szobába és megláttam a mentás farkast a földön elterülni. Mi van vele?

-Jimin ébredj... -próbálják ébresztgetni a vattacukor illatút, de az nem mozdul. Fejét HoSeok óvatosan fektette ölébe, s úgy simogatta, hátha felébred. Annyira el voltam foglalva a többiekkel, hogy észre sem vettem, hogy Tae is ugyan azt tette velem, amit Hobi Jiminnel.

Olyan kényelmes volt az ölében...

Jimin mellettem feküdt és ahogyan végig néztem testén, az tele volt kék-zöld foltokkal vágásokkal és egyéb sebekkel. Nagyon fájhat neki...

Kezem Jiminie hátához nyomtam, mi velem szembe volt, és úgy kezdtem elvenni fájdalmát. Mit ne mondjak, eléggé fájt.

-Kook ne csináld! -fogta le Tae a kezem és erre a kijelentésre persze mindenki oda kapta a tekintetét és a másik kettő is megfogta karom.

-De fáj neki. -szorítottam össze szemeim és kimondott mondatom után fogaim is.

Szemem sárgán világított és éreztem, ahogyan testemet átjárja a fájdalom, mi egy idő után óriási fáradtságot eredményez. Nem bírom tovább...

Lassan csúszott le kezem Jiminről a hideg padlóra, pont ahogyan szemeim is elkezdtek lecsukódni.

-Kook, ne... Ne csináld! Legalább te ne ájulj el, hallod?! -rázta meg vállam Tae.

Hallom TaeTae... Hallom...

-Ne csukd be a szemed...kérlek nyisd ki! Kook! -simít arcomra Eperke, mire fejem érintésébe engedem.

Olyan jó érzés. Nagy és meleg tenyere van...
Olyan jó meleg...

-Jungkook, most nagyon nem ájulhatsz el! Elég két eszméletlen! Inkább mond el mi volt! Mit csináltak azok a rohadékok? -hallottam meg Jin hangját is, mire muszáj elmosolyodnom. Nem tudom eldönteni, hogy most parancsolt, leszidott, vagy éppen aggódik, de szerintem mindet egyszerre csinálta.

-Kook... -suttogta aggódva Tae. Vagy lehet már csak én hallottam suttogásnak, ugyanis ezután minden elhalkult engem pedig elnyelt a sötétség...