𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 ℂ𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

🍫79🍓

JungKook szemszögéből:

Milyen érzés mikor 8 vámpír lakomázik belőled? Hmm jó kérdés.
Talán fájdalmas, vagy nem is tudom, ugyanis nem éreztem. Egyáltalán semmit. Csak tépték fel a bőröm újra és újra, majd szívták ki a vérem, mégis az egyetlen érzés amit éreztem, az az erő ami elöntötte a testem. Ilyen hirtelen erőt egyetlen egyszer éreztem pár évvel ezelőtt és egészen egy héttel ezelőttig éreztem is, de azt hittem sosem érezhetem ezt újra....most mégis...mégis érzem. Újra alfa lettem...

-Eléééég! -ordítok fel, mikor már mind azt hitték eszméletemet vesztettem. Igazság szerint az igaz alfaság nem csak annyiból áll, hogy nagy az erőm, hanem azzal is, hogy a gyógyulásom is sokkal gyorsabb, ráadásul a szervezetem is ellenállóbb. A farkasfű például kevésbé hatékony a testemre. Igaz, nagy mértékben rám is úgy hat mint a többi farkasra, de ha mondjuk egy farkasfüves nyíl eltalál, úgy mint Hobit, akkor a szervezetem kilöki magából a farkasfüvet, és be tud gyógyulni a sebem. De hogy miért is lényeges ez most? Azért mert a vérem is gyorsabban pótlódik, így elég nehéz kifogyasztani belőle, ráadásul mivel nem vagyok éppen legyengülve, így a bőröm is gyorsabban beforr, ahol a vámpírok felszakítják, tehát nekik újra és újra fel kell tépniük a bőröm, ami nem kis munka. Így el is fáradnak a vérszívásban. Múltkor mikor a méreg elterjedt bennem és ki kellett szívni a vérem, azért volt olyan könnyen véghez vihető, mivel már gyengébb voltam az átlag farkasoknál is, viszont most ez nem így van. Mos nagyon is van erőm, így szinte legyőzhetetlen vagyok még 8 vámpírnak is. Ez pedig csak előny lehet, nem igaz? Lehet egy idő után egyre jobban kifáradok és a vérem sem tud örökkévalóságig pótlódni, éppen ezért kell leállítanom őket valahogyan, mielőtt már nem bírom tartani magam, de kiáltásomra fel sem figyeltek, így morogni kezdtem, és megpróbáltam ellökni őket magamtól.

-Elég! Halljátok? Én vagyok az! Kérlek! -próbáltam egyre erősebben eltaszítani őket magamtól, de semmi....

Nem akarom őket bántani, így egy karmolást sem szabad ejtenem rajtuk, hisz az számukra halálos, és ugyan a farkasoknak a vámpírharapást a vámpírok meg tudják oldani, viszont fordítva ez nem igaz. Ha én most valamelyikőjüket megmarom, arra halál vár, nincs kivétel, vagy ellenszer, esetleg kibúvó. Semmi.

-Hagyjátok abba! Han! In! Chan! HyunJin! Felix! Seungmin! Changbin! Woojin! -soroltam neveiket üvöltve, hátha arra hallgatnak, mégsem álltak le.

-Elégh! -próbáltam legyűrni őket magamról. Muszáj a többiek után mennem. Tae...Taevel akarok lenni...Pont minden helyrejött, és bevallottam neki az érzéseim. Jó, lehet nyakatekerten, de vette a lapot. Minden egyenesbe került, nem lehet itt a vége! Nem fejeződhet be így!

-Szálljatok le rólam! Meg...meg fogtok ölni, halljátok? Én sem bírom örökké...-próbáltam észhez téríteni őket, de vöröslő vérszomjas tekintetük nem nagyon arról árulkodott, hogy abba tervezik hagyni, pedig már egy ideje csak falatoznak belőlem. Minek nekik ennyi vér, nem kapnak otthon enni, vagy mi?

A látásom már kezd homályosulni... Ez így nem lesz jó... Nagyon nem lesz jó...

-Na jó, ebből ELÉG!!! -üvöltök vörös szemeim megvillogtatva, majd teljes erővel löktem el magamról mindenkit, és felpattanva a földről ütöttem ki ököllel mindenkit. Kicsit megszédültem ugyan, de sikerült. Innen pedig már csak követnem kell az eper csodás illatát.

Jövök már Eperke!