𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 ℂ𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

🍫71🍓

NamJoon szemszögéből

-Nam én elfáradtam! -kiált Yoongi álmosan, mikor már vagy két órája vízipisztolyozni kezdtünk, de a vadászok még mindig sehol. Víz van elég, hisz a mező mentén csörgedezik egy apró forrás, ami naaagyon  hideg vizet biztosít mindannyiunk pisztolyába.

Yoongi amint szólt, fogta magát és le is feküdt a fűbe.

-Hát jó. Akkor leállunk. -jelentem ki, de a többiek felé kacsintok egyet.

Fegyvereinket megtöltve ülünk le Yoongi köré és várunk.
Yoongs természeten ebből semmit nem érzékelt, mert nyugodtan készült az alvásra lehunyt szemekkel, a fűben elterülve.

-Most! -kiáltom egy olyan 5 perc elteltével és egyszerre löveltük Yoongira a jéghideg vizet.

-Hé! Ezt most visszakapjátok! -ordítja kék szemekkel a csurom vizes farkas és már kapott is a pisztolyáért, hogy mindannyiunkat eltalálhasson a hideg vízsugárral.

Na így kell hangulatot növelni.

Mindannyian rohangáltunk és egymást élő pajzsnak használva lövöldöztünk a vízzel. Nem is gondoltam már arra, hogy éppen valami meggyőző beszéden kellene agyalnom, amit egész este is csináltam.

A hangulat a tetőfokra emelkedett, és persze, hogy ez az a pont, mikor be kell torpanniuk az ünneprontóknak, de nem is akárhogyan...

-Jiiiin!!!! -ordítok ijedten, mikor fájdalmas szemekkel fordul felém egy nyüszítés után.
Nyakába egy farkasfüves altatóval töltött lövedék állt bele.
Szemei felakadtak, pillái pedig lecsukódtak, s úgy rogyott össze.

Az eseményre mind köré gyűltünk és míg én lehajoltam mellé, addig a többiek elénk állva védelmeztek.

-Jinie...Ígérem minden rendben lesz...-csókolok homlokára, majd feltápászkodok és a többiek elé lépek.

-Ne vicsorogjatok. Viselkedjetek emberként. -súgom nekik és megindulok a vadászok felé, kik az erdőből jönnek kifelé. Olyan 100an, vagy 200an lehetnek. Mindegyik kezében fegyver.

-Jackson tárgyalni szeretnék! -kiáltok az elől állónak, hogy messziről is jól hallja.

-Tárgyalni? Mégis mit? -nevet fel. -Megmutatod a várost, ha titeket életben hagylak, vagy mi? -folytatja széttárt karokkal.

-Élhetnénk békében! Nem kell ezt csinálnotok! Mi nem vagyunk szörnyetegek! -kiabálom.

-Nem? Akkor mik vagytok ha nem szörnyek? Csak akkor lehet béke, ha mind halottak vagytok! -feleli Jackson. Ekkorra kerültünk egymástól olyan 10 méterre, így mindketten megálltunk. Azért a tisztes távolságot érdemes tartani...

-Nem szeretnénk balhét! Családaink generációk óta külön élnek az emberektől és senkit nem bántottunk. Nem vagyunk szörnyek, attól még, hogy mások vagyunk. Tudom ijesztő, hogy egyszerre tudunk ember és egy óriási farkas kinézetében lenni, de nem bántunk senkit. Lehet nagy méretű és ijesztő kinézetűek vagyunk a nagy fogainkkal, de emberi tudatunk van. Ugyan úgy szaporodunk és ugyan úgy élünk mint ti. A telihold az egyetlen, ami hatással van ránk, de azt is megoldottuk. Nem bántunk senkit, HA ti sem bántotok minket. Békés életet szeretnénk, ahogyan ti is.

-Békés mi? A feleségem ugyan ezt mondta, és tudod mi lett vele? Megölte egy a fajtádból való vadállat! -ordította Jackson. -A lányomat meg...A lányomat pedig megmarta az egyikőjük. -folytatja.

-És vajon tudod, hogy miért? Hogy miért marta meg az a farkas a lányod? -kérdezek vissza.

-Mi? -csodálkozik el. -Mi oka lett volna a lányomra rátámadni? Vadállat mind, és kész!

-Nem nem az! A felesége régen egy kutató csoporttal ment a farkasok közé miután rátalált egy nagyobb falkára, nem igaz? Csakhogy már nem tért onnan vissza senki. -teszem fel az egyértelműt kérdésben.

-Ezt meg...honnan tudod? -csodálkozik el. -Nem lényeg. Megölték!

-Meg? Biztos vagy benne? -kérdezek vissza sejtelmesen. Kicsit utána néztem a dolgoknak. Nem véletlen kellett vissza mennünk a városba. Nem a család volt a lényeg valójában.