Szerelmi leckék

6.

*Jimin pov.*

Kicsit nehézkesen ment a matek. Fejben mással foglalkoztam, emiatt sok feladatot elrontottam. Jungkook sem értette, mi van velem.

- Mi történt veled, Jimin? - kérdezte a sokadik elrontott feladatnál. - Eddig nagyon jól ment.

- Sajnálom, máshol jár az eszem. - vallottam be.

- Akkor hozd vissza. - hajolt kicsit előre. - Most elég nagy szükséged van rá.

- Tudom, de...-

- Jimin, gondolkodj, és csináld meg a feladatot. - elém rakta a könyvet.

Jungkook kivételesen teljesen más volt. Újra szigorú lett. Pedig a kedveset jobban kedveltem. Végül mégis elkezdtem dolgozni. Sokkal tovább tartott, mint eddig bármikor, de most jól csináltam meg.

- Végre. - letette elém a könyvet. - Ez nehéz volt?

- Most miért ilyen velem? Olyan, mint a suliban. - hajtottam le a fejem.

Jungkook megrázta a fejét. - Ne haragudj, zsúfolt napom van.

- Tudja, nem kellene mindig feleltetnie. - vetettem fel. - Kevesebb dolga lenne, és a többiek is meglennének nélküle.

- Köszönöm a tanácsot, de ezt majd én eldöntöm. - felállt, és a hűtőhöz lépett. - Kérsz valamit?

- A hazavezető utat. - kezdtem elpakolni a cuccomat.

- Jimin, sötét van odakint. - lépett vissza hozzám. - Nem hagyhatom, hogy egyedül mászkálj.

- Tudok vigyázni magamra. - felálltam, és felvettem a táskát a hátamra. - Három éve élek már egyedül. Túl fogok élni egy 15 perces utat. Viszlát. - meghajoltam, majd kiléptem az ajtón, mielőtt Jungkook utánam szólhatott volna.

Sóhajtozva sétáltam hazafelé. Útközben rájöttem, hogy nem kellett volna bevallanom, hogy már három éve egyedül élek. Utána eszembe jutott, hogy Jungkook beígérte nekem az elpazarolt pénzemet, de nem kaptam meg. De úgy éreztem, jobb, ha inkább nem fordulok vissza. Egy pillanatra hátranéztem, ekkor láttam, hogy követnek. Pánikba estem. Gyorsítani kezdtem, de jöttek utánam. Mikor előre fordultam, nekimentem valakinek.

Egyből meghajoltam. - Elnézést. - ki akartam kerülni a valakit, de az nem hagyta. Megragadta az ingemen lévő névtáblámat. Sokkoltan néztem fel az illetőre.

- Jimin. - olvasta fel a nevem. - Szép név.

- Elnézést, de ismerjük egymást? - hagytam figyelmen kívül a nevemre kapott bókot.

- Nem, de majd fogjuk. - mosolygott rám.

- Nem hinném. - fogta meg valaki hátulról a vállamat. Egyből hátranéztem. Jungkook állt mögöttem. Kérdő pillantást vetettem felé, de ő csak az idegent nézte. - Tűnés. Most.

- Rendben, ne kapd fel a vizet. - mondta az idegen. Megveregette Jungkook vállát, majd lassan elsétált.

Jungkook felé fordultam. - Mit keres maga itt?

- Én jöttem utánad. - válaszolt egyszerűen.

- Mondtam, hogy tudok magamra vigyázni. - levettem Jungkook kezét a vállamról. - Minek jött utánam?

- Látni akartam, hogy biztonságban hazaérsz-e. - mosolygott lágyan. - Egyébként itt van a pénz. - a kezembe adta a beígért pénzt. Hirtelen a karomra fogott és visszafelé kezdett húzni. Olyan nagyokat lépett, hogy szinte képtelen voltam követni.

Mikor már majdnem visszaértünk a házához, elrántottam a kezem. - Hazatalálok.

- Nem baj. - rántotta meg a vállát. - Ha már arra kértelek, hogy hagyd ki a munkát, akkor legalább hazaviszlek.

- Nem kell, köszönöm. - jelentettem ki. - A pénz se kellett volna, de muszáj voltam elfogadni, mert máshogy nem tudok megélni.

- Ne ellenkezz, Jimin. - próbált nyugodt lenni. - Ne akarj egy újabb incidenst kettőnk közt.

- Akkor hagyja, hogy azt csináljam, amit akarok. - dacoltam tovább.

- Nem hagyom, mert bajod esik. - újra húzni kezdett. A háza előtt kinyitotta nekem a kocsiajtót. - Szállj be.

- Nem.

- Az istenért! - karomra fogott, és beültetett a kocsiba. Becsatolta az övemet, és rám csukta az ajtót. Beszállt mellém, és hazafelé kezdett vezetni. A fél úton keresztül rángattam az övemet, de képtelen voltam azt kikapcsolni. Jungkook csak mosolyogva nézett engem.

- Nem akarna végre kiengedni? - néztem rá bosszúsan.

- Amint hazavittelek. - simított röviden a combomra. - Semmi értelme dacolnod.

- Fenébe! - hátradőltem az ülésen. Néha úgy éreztem, hogy legszívesebben megfojtanám Jungkookot. Ez persze őt megnevettette. Mindegy hányszor néztem rá bosszúsan, ő csak mosolygott. Gyűlöltem, mikor ezt csinálta.

Hosszú ideig tartott a hazaút. Jungkookkal nem sokat beszélgettünk. Párszor el kellett távolítanom a kezét a combomról, de mindig visszatette. Egy idő után már rohadtul elegem volt, ezért rákiabáltam.

- Vegye már el rólam a kezét!

- Jimin, nyugi. - mosolygott rám. - Nem történik semmi.

- Maga pedofil? - csúszott ki a számon, és azonnal meg is bántam. - Elnézést. Ne haragudjon rám. Nem direkt volt.

Jungkook nem mondott semmit. Sóhajtva tette a másik kezét is a kormányra. Hirtelen fázni kezdett a combom egy bizonyos része. Látszott a tanáromon, hogy megbántottam. El is szégyelltem magam. Nagyon rosszul éreztem magam tőle. Bocsánatot akartam kérni, de nem tudtam, hogy hogyan.

- Sajnálom. - próbálkoztam. - Nem akartam ezt kérdezni, csak kicsúszott a számon. Tényleg nem direkt volt. Ne haragudjon.

- Khm... - hallottam meg mellőlem.

- Ne haragudj, Jungkook. - javítottam ki a mondat végét.

- Semmi baj. - nézett felém mosolyogva.

- Biztos, nem haragszol? - kérdeztem. - Tudom, hogy megbántottalak.

- Nem bántottál meg. - mosolygott tovább, de abban a mosolyban bujkált némi szomorúság is. - Megértem, hogy ezt gondolod.

- De nem kellene ezt gondolnom. - néztem ki sóhajtva az ablakon. Inkább nem beszéltem tovább. Mindketten jobban jártunk ezzel.

Pár percen belül odaértünk a házamhoz. Jungkook egyből kiszállt, a következő másodpercben pedig kinyitotta az oldalamon lévő ajtót. Próbáltam kicsatolni az övemet, de az megint beragadt. Kérnem sem kellett, Jungkook már be is hajolt, hogy segítsen. Ismételten közel került hozzám. Az illata talán csak bódítóbb volt, mint mielőtt elindultunk a suliból. Erőteljes, de halk sóhajok csúsztak ki a száján, ahogyan az övemet rángatta. A nyaka közvetlenül a szám előtt volt, a látványától pedig úgy éreztem, hogy egyre közeledik felém, és csak azt várja, hogy rátapasszam a számat. Jungkook közben rám pillantott párszor.

- Minden rendben? - kérdezte, mikor elfordított fejjel próbáltam megnyugodni.

- Persze. - néztem vissza. Jungkook vett egy mély levegőt, és tovább folytatta a kiszabadításomat.

Jungkook legalább egy percen keresztül küzdött az övvel. Eléggé beragadt. Én közben már idegbajt kaptam a közelségétől és az illatától. Úgy éreztem, hogy ha nem száll ki előlem azonnal, akkor felrobban az agyam. Szerencsére pont ennél a gondolatnál tudott kiszabadítani. Felsóhajtottam. De Jungkook valahogy nem akart kiszállni előlem.

- Uram, kiszállhatnék? - kérdeztem halkan.

Jungkook nem válaszolt. Elhúzta az egyik kezét az övtől az ülés másik oldalára. Eltekert valamit, amitől kicsit hátradőlt a székem. Meglepődtem. Közben tanárom közelebb hajolt hozzám. Csak remélhettem, hogy nem azt akarja, amire gondolok.

Tévedtem. Jungkook egyre közelebb hajolt az arcomhoz. Mikor elég közel volt, egyik kezével az arcomra simított. Én sokkot kaptam, így nem tehettem semmit. Jungkook ekkor cselekedett. Kicsivel még közelebb hajolt, és ajkait enyémekre tapasztotta.