Szerelmi leckék

19.

*Jimin pov.*

Jungkook szavai a szívem mélyéig hatoltak. Nagyon meghatott velük. A könnyeim lassan eleredtek, mégis mosolyogtam. Jungkook nem mondott semmit, csak mosolyogva magához ölelt. Adott pár puszit a hajamba, miközben én belebőgtem a mellkasába, ezzel teljesen eláztatva a pólóját. Jungkookot viszont ez nem érdekelte, csak egy hatalmas mosoly kíséretében ölelt magához.

- Hogy tudtál ilyet mondani egyetlen könnycsepp nélkül? - motyogtam a mellkasába. Jungkook elengedett, így láttam, hogy valójában tele van a szeme könnyekkel. - Akkor tévedtem.

- Csak egy kicsit. - törölte le a könnyeimet, majd a sajátjait is.

- Többet ilyet ne csinálj. - nevettem sírva.

- Te kérdezgettél. - tűrte el tincseimet az arcomból. - Menj, pihenj még egy kicsit.

- Nem tudnék. - dőltem hátra. - Előbb megvárom, hogy visszajöjjön a gyógyszer.

- És ha nem fog? - kaptam a kérdést.

- Fog. - bólintottam csukott szemmel. - Már érzem.

- Nem akarsz mosdóba menni? - kérdezte Jungkook aggódóan.

- Várj egy picit. - emeltem fel a mutatóujjam. Jó pár percig ültem ott csukott szemmel. Már majdnem el is aludtam, mikor megéreztem a kezemen egy másikat. Nehezen kinyitottam a szemem.

- Nem lenne jobb az ágyadban aludni, mint a kanapén? - kérdezte halkan.

- De, de, persze. - ellöktem magam a kanapé támlájától, de majdnem le is estem a kanapéról. Szerencsére Jungkook megtartott. - Bocs, csak nagyon fáradt vagyok.

- Felvigyelek? - kérdezte mosolyogva.

- Nem kell. - motyogtam, de meg sem mozdultam. Jungkook sem csinált semmit, gondolom rám várt, hátha megmozdulok. De nem tettem, csak egy kis idő után. Ahogy megmozdultam, beledőltem Jungkook ölébe.

- Jimin, mit csinálsz? - kérdezte Jungkook nehezen.

- Alszok. - tudatomon kívül eldöntöttem Jungkookot a kanapén, és a mellkasára fekve öleltem magamhoz a tőle kapott plüsst. Valamiért azt hittem, hogy nem Jungkookon fekszem, hanem az ágyon.

- Jimin, most nem az ágyon fekszel, hanem rajtam. - szólt Jungkook hatalmas levegőket véve.

- Mi? - motyogtam a plüssbe.

- Mindketten jobban járnánk, ha leszállnál rólam. - feltolt ülőhelyzetbe, de mikor felült, én visszadőltem a vállára. - Akkor felviszlek. - felvett a karjaiba, és felvitt az emeletre. Letett az ágyra, és betakart, de én lerúgtam a takarót. - Végre nem fázol?

- Csavarj be a plédbe. - motyogtam kisbabásan.

- Akár egy kisbaba. - egy gyors puszi után felhúzott, és körém tekerte a plédet. - Drága kis szaloncukrom.

- Nem is igaz. - gügyögtem.

Jungkook sóhajtott egy nagyot. - Jimin...

- Igen? - mosolyogtam kisbabásan.

Közelebb hajolt hozzám, és a fülembe kezdett suttogni. - Szeretlek.

Nagy szemekkel néztem fel rá. Sajnáltam őt, hogy nem tudom neki visszamondani. Egy mosoly után bedőltem az ágyba. Jungkook még a takarót is rám terítette. A fejemmel magam mögé intettem, hogy feküdjön be mellém. Ő hatalmas mosollyal az arcán be is feküdt az ágyba. Szorosan magához ölelt, éreztem az ölelésében, hogy soha többet nem akar elengedni.

- Ne haragudj. - suttogtam.

- Miért haragudnék? - emelte fel a fejét.

- Én nem tudom neked visszamondani. - néztem hátra rá.

- Nem baj. - simított arcomra. - Mondtam, hogy egyetlen érzésemet sem kell viszonoznod.

- Csak nem akarom, hogy hiába mondogasd. - sütöttem le a szemem.

- Nem mondom hiába. - egy hosszú puszit nyomott a számra. Miután visszadőlt mellém, még szorosabban ölelt magához.

- Ne fojts meg. - mondtam mosolyogva.

- Sosem tenném. Ki vidítana fel akkor minden nap? - egy pici puszit nyomott a nyakamra.

Mosolyogva szorítottam magamhoz plüssfókámat. Az pár óra alatt bevette Jungkook illatát, ezért belefúrtam az orromat. Próbáltam nem arra koncentrálni, hogy hányingerem van. Az, hogy Jungkook enyhén simogatta a hasamat, nem segített a helyzeten. Le is fogtam a kezét, hogy befejezze. Erre csak közelebb húzott magához, és halkan a fülembe suttogott.

- Minden rendben lesz, remélem, tudod. - nyugtatott. - Én mindig vigyázni fogok rád. Még ha te nem is akarod. Rám mindig számíthatsz.

Nyugtató hangja miatt a hányingerem kezdett lassan elmúlni. Mosolyogva bújtam bele a plüssbe és Jungkook ölelésébe. Csak arra koncentráltam, hogy Jungkook mit mond. Valójában nem tudtam, mit mond, csak a hangját hallgattam. Hamar el is aludtam tőle. Végigaludtam az éjszakát.

***

Reggel Jungkookra keltem. Az éjszaka folyamán felé fordultam, így mikor reggel kinyitottam a szemem, belenéztem a szemébe. Eléggé meglepődtem, ezért kicsit felkiáltottam. Jungkook ettől elmosolyodott.

- Jó reggelt. - köszönt halkan.

- Bárcsak jó lenne. - bújtam a plüssömbe.

- Mid fáj? - tűrte el a tincseimet a homlokomból.

- Mindenem, ami betegségkor szokott. - beszéltem a plüssbe, ami miatt Jungkook nem biztos, hogy hallotta, amit mondtam. - És úgy érzem, inkább a másik irányba kéne fordulnom, mert mindjárt elhányom magam. És majd' megfagyok. - húztam magamra a takarót.

- És lázas vagy. - tette kezét a homlokomra. - Mi van veled? Mit kaptál el?

- Az orvos szerint csak influenzát. - pillantottam fel rá.

- Nem úgy tűnik. - rázta meg a fejét aggódóan. - Nagyon aggódom érted.

- Nem kell. - sóhajtottam. - Minden rendben lesz, te mondtad.

- De nem értem, miért nem javul az állapotod. - fogta meg a kezem. - Nem tudom már, hogy mit csináljak.

- Jungkook, nyugi. - mosolyogtam. - Valami biztos hatni fog. Régen is mindig sokáig voltam beteg, talán most is így lesz.

- Nem akarom, hogy beteg legyél. - suttogta közel hozzám. - Úgy érzem, az én hibám. Miattam rohantál ki az esőbe, méghozzá kétszer. Minden az én hibám.

- Jungkook elég. - befogtam a száját. - Semmi sem a te hibád. Nem miattad rohantam el, hanem az új tanár és a múltam miatt. Te csak meg akartál védeni, vigyázni akartál rám. De nem hagytam. Semmi sem miattad van. Ne szapuld magad, mert felrobban az agyam.

Belepuszilt a tenyerembe. - Rendben, befejeztem. De ha meggyógyultál, akkor majd jobban vigyázz magadra. És ha esik az eső, akkor ne merészelj elrohanni, mert megbuktatlak. - bökött az orromra.

Miután Jungkook megérintette az orromat, nagyobbat kellett nyelnem, mint általában. Hatalmas levegőket vettem, és hirtelen melegem lett. Nyöszörögve szorítottam magamhoz a plüssömet. Jungkook kiszállt az ágyból, aztán talán kinyitotta az ablakot, hogy kapjak levegőt. Visszamászott hozzám, és aggódó tekintettel nézett rám. Ezt persze csak magamon éreztem, mert a szememet összeszorítottam. Úgy éreztem magam, mintha valami egyre gyorsabban kezdene felemészteni, de szó szerint.

- Jimin, jól vagy? - rázott meg kicsit Jungkook.

- Jungkook... - remegett a hangom.

- Hozok neked vizes kendőt. - kiment a szobából.