36.

539 36 2
                                    

*Jimin pov.*

Eléggé megleptem Jungkookot. Én eredetileg nem is vettem észre, hogy mit mondtam. De, mikor rájöttem, a szám elé kaptam a kezem. Megijedtem tőle, hogy mit mondtam. Még nem akartam ezt elmondani neki.

- Jimin...-

- Ne mondj semmit! - vágtam a szavába. - Csak... csak rosszul hallottad. Igen, csak rosszul hallottad. Nem mondtam semmit.

- Jimin, nyugalom. - derekamra fogott. - Miért idegeskedsz?

- Nem idegeskedek. - ráztam meg a fejemet. - Hidd el nekem, hogy nem mondtam semmit.

- De mondtál valamit. Egy elég nagy valamit. - nézett mélyen a szemembe.

- De nem akartam kimondani. - csuklott el a hangom.

- Eredetileg én sem akartam kimondani, de megtettem. - tűrte el tincseimet az arcomból.

- De én akkor sem akarom. - döntöttem fejemet a mellkasának.

- Jimin, nézz rám. - emelte fel a fejemet. Könnyes szemekkel néztem rá. - Szeretsz, igaz?

- Igen. - sóhajtottam.

- Én is szeretlek. - arcomra simított, majd ajkait összeérintette az enyémekkel. Egy halk sóhaj kíséretében viszonoztam a csókot. Jungkook hamar elhúzódott ajkaimtól, de ettől is sikerült megnyugodnom. - Minden rendben?

- Már igen. - mosolyogtam kicsit.

- Akkor menj vissza a terembe. - egy hosszú puszit nyomott a homlokomra. - Majd később találkozunk.

Egy nagy mosoly után kimentem a tanáriból. Visszamentem a terembe, és leültem a helyemre. Megint nem értette senki, hogy miért mosolygok. De ez engem egy cseppet sem érdekelt. Jinre néztem, aki szintén mosolygott. Biztos tudta, minek örülök ennyire, hisz mindig tudja. Nem is mondott semmit, csak megveregette a hátamat.

***

Órák után egyedül indultam haza. Párszor hátranéztem, de senki sem jött utánam. Annyira nem érdekelt. Viszont, mikor valaki átölelte a derekamat, szó szerint megdermedtem. Nem tudtam hirtelen, hogy ki az az őrült, aki képes az utcán hátulról megölelni.

- Nyugi, csak én vagyok. - suttogta egy mély hang a fülembe.

- Jungkook. - felsóhajtottam. - Miért kellett rám ijeszteni?

- Nem ez volt a terv. - maga felé fordított.

- Mit szeretnél? - kérdeztem rá.

- Gyere át hozzám. - simított arcomra. - Úgyis sokat aludtam már nálad. Most aludj te nálam.

- Rámenős vagy. - mosolyodtam el. - De rendben.

- Akkor gyere. - megfogta a kezem, és a visszafelé indult.

- Jungkook, várj! - elhúztam a kezem. - Mi lesz, ha meglátnak?

- Ne aggodalmaskodj. Majd én megoldom. - adott egy gyors puszit, majd ment tovább.

Sikerült mindkettőnknek úgy beszállni a kocsiba, hogy senki ne vegye észre. A kocsiúton Jungkook végig a combomat simogatta, én pedig a kezével játszottam. Útközben egyikünk sem szólt semmit, de mindketten mosolyogtunk.

- Megjöttünk, szépségem. - állította le Jungkook az autót.

- Ne hívj így. - kiszálltam a kocsiból.

Jungkook egyből jött utánam. - Lesz olyan becenév, amit nem tiltasz meg nekem?

- Meglehet. - vontam meg a vállam. Jungkook mosolyogva nyitotta ki az ajtót. Ahogy beléptünk, máris magához ölelt hátulról. - Mit csinálsz már megint?

- Törődöm veled. - bújt a nyakamba. - Hagyj egy kicsit élvezkedni.

- Hagynálak, csak így nem tudok csinálni semmit. - próbáltam lehámozni magamról a kezét.

- Várj egy kicsit. - szorosabban ölelt. - Csak pár percet kérek.

- Rendben. - sóhajtottam nagyot. Jó pár percen keresztül álltunk még ott. Jungkook közben végig szorosan ölelt magához, mintha ez lehetne az utolsó esélye. A vége felé már nekem is mosolyognom kellett. Már nehezemre esett eltolni őt magamtól.

- Most miért? - nyafogott Jungkook.

- Körbenéznék. - mosolyogtam rá. Letettem a táskámat az ajtóba, majd felfedező útra indultam.

Jungkook háza sokkal nagyobb és szebb volt, mint azt gondoltam. A szobájában állva hirtelen elképzeltem, hogy mi lenne, ha én is itt laknék vele. Szívesen be is feküdtem volna abba az ágyba, de nem tudtam, Jungkook mit szólna. Inkább befejeztem a körutamat a házban. Jungkook a kanapén ülve várt engem. Ahogy elé álltam, behúzott az ölébe, és szorosan ölelt magához.

- Na, hogy tetszik a házam? - engedett el picit.

- Aranyos. - mosolyogtam cukin.

- Te vagy aranyos. - megpuszilt. - Mennyire nézted meg a szobámat?

- Felületesen. - vontam meg a vállamat. - Miért?

- Nézd meg jobban. - felvitt a szobájába.

- Rendben. - furcsa tekintettel kezdtem el jobban megnézni tanárom szobáját. - Keresnem kellene valamit?

- Mindjárt meglátod. - dőlt az ajtófélfának.

Egy-két percen át még keresgéltem abban a szobában. Nem sok mindent találtam, pedig éreztem, hogy az a valami ott van az orrom előtt. Egy idő után már kezdtem unni a keresgélést. Az sem segített, hogy Jungkook mosolyogva nézte, ahogy keresgélek. Pár percen belül sóhajtva leültem az ágyra.

- Elég volt. - mondtam ki egyből. - Nem keresek tovább. Mutasd meg, ha olyan fontos.

- Te vagy itt a fontos. - leült mellém.

- Most akkor magamat kerestem ebben a szobában? - akadtam ki. - Ezt miért kellett?

Jungkook nem válaszolt, csak ajkait az enyémekre tapasztotta. Egyből elfelejtettem, hogy mit csináltam az előbb, és inkább viszonoztam a csókot. Az sem tántorított már el, hogy megéreztem tanárom nyelvét a számban. Sőt, talán még bátorított is. Átkaroltam Jungkook nyakát, ő pedig magához húzott. Rövid időre elhúzódott tőlem, de csak amíg eldöntött az ágyon. Utána megint ajkaimra tapadt. Az elején még nem fogtam fel semmit, így csak viszonoztam a csókot. Csak akkor jöttem rá az egészre, mikor Jungkook a szájával áttért a nyakamra. Kissé megijedtem.

- Jungkook. - dadogtam kicsit. Ő nem foglalkozott velem, talán nem is hallotta meg a hangomat. Hiába próbáltam, képtelen voltam eltolni őt magamtól. - Jungkook, szállj le rólam.

- Shh! Nyugalom. - nyomott egy puszit a számra, majd újra a nyakamra tért vissza.

Jungkook pár percen át csak a nyakamat kényeztette. Én továbbra is próbáltam eltolni magamtól, hiába nem ment. Mikor Jungkook levette rólam az inget, ott elszakadt bennem a cérna. Lassan folyni kezdtek a könnyeim. Jungkook nem nagyon vette észre, így továbbra sem figyelt rám. Egyik karomat a szemeim elé tettem, és csendesen sírtam.

- Naa, Jimin, látni szeretném az arcodat. - elhúzta a karomat az arcom elől. - Hé, miért sírsz?

- Szállj le rólam. - hüppögtem.

- Mi? Jaj, ne haragudj. - gyorsan leszállt rólam. - Sajnálom, nem figyeltem rád.

- Nem haragszom, csak... - inkább befejeztem a mondatomat.

- Mi az? - érdeklődött. - Félsz tőle?

- Én csak... - nagyot sóhajtottam. - Az előző barátommal már lefeküdtem. Vele volt a legelső. Megígérte, hogy vigyáz rám, de nem tette. Egy héttel később dobott, mert nem akartam lefeküdni vele. Pedig nem is tudta, hogy abban az egy hétben alig tudtam leülni, annyira fájt.

- Jaj, Jimin, ne haragudj rám. - röviden, de szorosan megölelt. - De hidd el nekem, hogyha kettőnk közt egyszer erre kerülne a sor, akkor nagyon odafigyelnék rád. Csak engedned kell. - maga felé fordította az arcomat, és lágyan megcsókolt.

Szerelmi leckékWhere stories live. Discover now