Szerelmi leckék

30.

*Jimin pov.*

Hirtelen felriadtam. Nem tudtam, hol vagyok. Ahogy felültem, megéreztem egy kezet a vállamon, ami visszafektetett a párnára. Egy pillanatra becsuktam a szemem, és próbáltam rendezni a légzésemet.

- Jól vagy, Jimin? - kérdezte egy mély hang.

- Hol vagyok, és mi történt? - kérdeztem egyből. Mikor kitisztult a látásom, láttam, hogy Jungkook ül mellettem.

- Kórházban vagy. - válaszolt, közben megfogta a kezemet. Gyorsan körbenézett, és csak utána folytatta. - Pár órával ezelőtt együtt sétáltunk. A házad környékén megcsókoltalak, de te hirtelen a mellkasodat kezdted fogni, majd elájultál. Hívtam neked egy mentőt, ezért vagy most itt.

- Értem. - bólintottam kicsit. Szabad kezemet a mellkasomra tettem, és pihentem kicsit.

- Fáj? - kérdezte Jungkook aggódva.

- Nem. - sóhajtottam.

- Hívok egy orvost. - felállt, és ki akart menni, de nem hagytam, hogy elengedje a kezemet.

- Ne hagyj itt, kérlek. - suttogtam.

- Mindjárt visszajövök, csak keresek egy orvost. - ült vissza mellém. - Csak egy pillanat.

- Várj még egy kicsit. - fogtam erősebben a kezét. - Nem akarom, hogy elmenj.

- Vissza fogok jönni. Csak fél perc. - megpuszilta a homlokomra, majd kiment a szobából.

Az a fél perc, amíg Jungkook távol volt, nekem egy fél órának tűnt. Végig egyedül voltam. Körbenéztem a szobában. Nem volt túl sok minden, elég magányos volt minden. Ahogy körbenéztem, elfogott a szomorúság és a honvágy. Én is pont olyan magányos voltam, mint az a szoba. Inkább becsuktam a szememet, hogy ne kelljen erre gondolnom.

- Jimin, fent vagy? - rázott meg Jungkook gyengéden.

- Igen. - kinyitottam a szemem, mire megpillantottam az orvost. - Jó estét. - fel akartam ülni.

- Maradj csak fekve. - ült le mellém az orvos.

- Amúgy is felültem volna. - nagy nehezen felültem.

- Gyorsan megvizsgállak, aztán hagylak is pihenni. - lehúzta a mellkasomról a pólót, és a sztetoszkópját a mellkasomra téve kezdte hallgatni a szívverésemet.

Amíg vártam, hogy az orvos végezzen, ránéztem Jungkookra. Ő nem a szememet nézte, hanem a fedetlen mellkasomat. Próbáltam inkább másfelé nézni. Akkor lett probléma, mikor az orvos Jungkookra nézett. Ő kicsivel később észrevette, és elkapta a tekintetét a mellkasomról. Az orvos furcsa tekintettel nézett rám. Én csak zavartan mosolyogtam rá.

- Jól van, minden rendben van. - állt fel az orvos. - A mai éjszakát itt kell töltened. Holnap hazamehetsz, de ne menj el iskolába. És még írok neked egy egyhetes felmentést testnevelésből.

- Nem túlzás ez kicsit? - húztam vissza a pólómat.

- Nem. - rázta meg a fejét az orvos.

- Nem kell felmentést írnia. - szólalt meg Jungkook is. - Én vagyok a tesitanára, majd én számontartom.

- Rendben. - ezzel az orvos ki is sétált az ajtón.

Visszadőltem a párnára. - Nem nézhetsz ennyire meredten nyilvános helyen.

- Bocsánat. - leült mellém Jungkook. - Na de... Jól vagy?

- Persze. - fogtam a mellkasomra. - Bár nem hittem, hogy megint a szívem miatt kerülök ide.

- Ezt meg hogy érted? - lett értetlen. - Voltál már itt emiatt? Van valami baj a szíveddel?

- Nem, nincs. - ráztam meg a fejem. - Csak néha túl gyorsan ver, és elájulok tőle.

- Akkor mégis van valami baj. - mondta aggódva.

- Hidd el, hogy nincs. - megfogtam a kezét.

- Figyelj, Jimin - kezdett bele -, holnap reggel haza tudlak vinni, de nem tudok ottmaradni veled. Muszáj mennem dolgozni. De délután beugrom.

- Ne aggódj, megleszek. - mosolyogtam rá. Kis ideig még néztem tanárom szemébe, de aztán egy pillanatra lecsukódott a szemem.

Jungkook elmosolyodott. - Már úgyis mennem kell, szóval hagylak aludni. - felállt, és el akart menni.

- Ne menj. - húztam vissza magam mellé. - Nem akarok egyedül maradni.

- Mit akarsz, hogy itt aludjak veled? - kérdezte, mire bólintottam. - Rendben, akkor maradok. - óvatosan befeküdt mellém, és átkarolt.

Hozzábújtam. - Jungkook...

- Tessék? - simogatta meg a hátamat.

- Kérhetek valamit? - kérdeztem halkan.

- Persze, drágám, bármit. - puszilt a hajamba.

- Szorosan ölelj magadhoz, és soha ne engedj el. - motyogtam, és reméltem, hogy Jungkook nem hallotta. Még éreztem, ahogy szorosan magához ölelt, majd elaludtam.

***

Reggel mondhatni megint felriadtam. Jungkook már nem volt ott mellettem. Körbenéztem. A szobában sem volt. Aggódni kezdtem, mivel azt mondta, hogy reggel hazavisz engem.

- Jungkook? - kérdeztem kicsit hangosabban. Tanárom pont ekkor lépett be a szobába.

- Jó reggelt. - köszönt vidáman. Nagyot sóhajtva dőltem vissza a párnára. - Baj van? - ült le mellém.

- Nem tudtam, hol vagy. Azt hittem eltűntél. - húztam magamra a takarót.

- Csak reggelizni voltam. - mutatott az ajtó felé. - Hogy érzed magad?

- Fizikailag jól vagyok. - felültem.

- Akkor jó. - simított arcomra, de én picit elhúzódtam. - Szólj, ha mehetünk. Már elintéztem a papírokat.

- Mehetünk. - mosolyodtam el. Kimásztam az ágyból, és elindultam kifelé a kórházból. Jungkook egyből jött is utánam.

Kint mindketten beültünk a kocsiba. Elindultunk hozzám, közben végig csendben voltunk. Útközben Jungkook megint sokat tekintgetett felém. Egy idő után megint felé nyújtottam a kezemet. Ő egyből meg is fogta. A házam előtt sem engedte el a kezem.

- Tudod - szólaltam meg hirtelen, mikor leparkoltunk a ház előtt -, tegnap azt mondtad, hogy a mai nap jobb lesz, mint a tegnapi. Hát, nem jobb.

- Ne viccelődj, drágám. - megpuszilt.

- Kértelek már, hogy ne hívj... - nagyon sóhajtottam. - Tudod mit? Mindegy. - picit elmosolyodtam. - Most megyek. - ki akartam szállni a kocsiból.

- Majd délután jövök. - szólt utánam Jungkook. - Addig pedig nagyon vigyázz magadra.

- Ne aggódj, vigyázok magamra. - egy mosoly után kiszálltam a kocsimból, és bementem a házamba.

Az egész ház üresnek tűnt. Csak én láttam így, de akkor is üresnek tűnt. Teljesen egyedül éreztem magam. Az elmúlt másfél-két hétben nem voltam magányos, pedig minden pontosan ugyan ilyen volt. Egyetlen tényező volt, ami abban a pillanatban nem volt ott velem. Jungkook. Amikor ő ott volt, akkor egyáltalán nem voltam egyedül. De most, hogy nem volt velem, az egész ház üresnek tűnt. Abban a pillanatban nagyon örültem volna, ha van ott velem valaki, akihez hozzábújhatok és megfoghatom a kezét. Nehezen akartam beismerni, de Jungkook nagyon is hiányzott nekem. Hiába csak pár perce ment el, de hiányzott a mély hangja, ahogy finoman hozzám ér, ahogy átölel, ahogy vigyáz rám...

Azt hiszem szerelmes vagyok.