60.

329 25 1
                                    

*Jimin pov.*

A szobában csak leültem a kanapéra, és csak bámultam magam elé. Jin viszont felrántott engem a kanapéról, és a fürdő felé kezdett tolni. Megpróbáltam visszafordulni, de nem sikerült.

- Jin, ne csináld már! - próbáltam eltolni magamtól.

- Te mondtad, hogy fél hatra kész kell lenned, és hogy ne hagyjalak ábrándozni. - megragadta a karom, és magával húzott a fürdőbe. Leszedte rólam a pólót, mire én kicsit erősebben löktem el.

- Ne vetkőztess le! - szóltam rá, közben eltakartam a felső testem.

- Láttalak már így, ne szégyenlősködj. - lökött meg picit. - Szedd le magadról a ruhákat, és fürödj le. - megveregette a vállamat, majd kiment a fürdőből.

A fejemet rázva szedtem le magamról a többi ruhámat, majd beálltam a zuhany alá. A hirtelen forró víztől kicsit kirázott a hideg, de egyből el is lazultam. Pár percen át csak hagytam, hogy folyjon rajtam a víz. Fél óra alatt végeztem is a fürdéssel és a hajmosással. Kiszálltam a zuhany alól, a derekam köré tekertem egy törölközőt, majd egy másikkal a hajamat törölgetve mentem ki Jinhez.

- Végeztem. - sóhajtottam nagyot.

- Király! - állt fel a kanapéról. - Akkor most fürödj le még egyszer, pontosan ugyanennyi ideig.

- Minek? - vettem le a törölközőt a fejemről.

- Jungkook gondolom, szereti, ha jó illatod van. - mosolygott ajkába harapva.

- Persze, szereti, de...-

- Akkor húzz fürdeni! - visszalökött a fürdőbe, és becsukta az orrom előtt az ajtót.

Nagyot sóhajtva kezdtem el újra fürdeni. Megint fél óráig fürödtem, és beiktattam egy hajmosást. A második zuhany után már hatalmas köd volt abban a nagy fürdőben, már levegőt sem kaptam. A hajszárítást inkább későbbre halasztottam. Magam köré csavartam a törölközőt, kimentem a fürdőből, és magamba szívtam a hűvösebb levegőt. Jin kicsit furán nézett rám, de nem foglalkoztam vele. Leültem az egyik fotelbe, és próbáltam levegőhöz jutni.

- Élsz még? - kérdezte Jin mosolyogva.

- Nem, halott vagyok. - néztem rá. Mindketten elnevettük magunkat. - Viszont most kérek egy negyed óra pihenőt.

- Nem lehet, megszárad a hajad. - felállt, és a cuccaihoz sétált.

- És akkor mi van? - hátrahajtottam a fejem, és becsuktam a szemem.

- Akkor lehet a legegyszerűbben szexire beállítani a hajad, ha még vizes. - előszedett pár fésűt, egy hajszárítót, és ahhoz pár másfajta fejet. Nagyot sóhajtottam.

- Miért te lettél a tanúm? - sóhajtottam nagyot.

- Ne nyavalyogj, Jungkookék pont ezt csinálják most. - lépett elém. - Gyere.

Felálltam, és a fürdőbe indultam. - Kisminkelni nem akarsz? - kérdeztem viccből.

- Kennék rád némi alapozót, hogy kicsit jobban nézz ki. - pakolta le a cuccait a fürdőben. Bekapcsolta a hajszárítót, és a tükörről elkezdte felszárítani a párát. - Látszik rajtad az alváshiány.

- Mi vagyok én? Lány? - ültem le a kád szélére.

- Viselkedtél már úgy. - kikapcsolta a hajszárítót. Kiment a fürdőből, és amíg én duzzogtam, addig ő hozott egy széket, amire leülhetek. - Ülj át ide, én meg megcsinálom a hajadat.

A fejemet rázva átültem a székbe. Kicsit összekócoltam a vizes hajam, hogy még idegesítsem Jint. Rá is csapott a fejem tetejére, mire elnevettem magam.

Jin legalább egy órán át állítgatta a hajam. Egyszer megszárította, egyszer meg újra bevizezte. Szerencsére odaadta a telefonomat, így Jungkookkal beszélgettem egy kicsit. Kért tőlem egy fotót is üzenetben, de Jin megtiltotta. Amíg ő a hajammal játszadozott, addig én elgondolkodtam azon, hogy esetleg több embert is hozhattunk volna magunkkal, akik segítenek Jinnek. De mikor felvetettem, azt mondta, hogy megoldja ő egyedül is.

- Befejeznéd végre?! - szóltam rá idegesen, és megpróbáltam kivenni a kezéből a fésűt.

- Nem, még nem tökéletes. - rácsapott a kezemre.

- Azt akarod, hogy Jungkooknak tetszek vagy, hogy neked? - néztem rá a tükörből. Jin csak megvonta a vállát, és a kezébe vett egy fodrászollót. - Ha bele mersz vágni a hajamba, akkor megfojtalak, felviszlek a tetőre, és ledobom a hulládat.

- Csak egy picit akarok igazítani rajta. - ujjai közé fogott egy tincset.

- Nem! - kiáltottam rá. - Meg ne próbáld! Jungkook amúgy is azt mondta, hogy hagyhatnám hosszabbra nőni. - picit elmosolyodtam.

- Rendben, akkor egyenetlen lesz a hajad. - letette az ollót, és folytatta, amit eddig csinált.

Másfél órán belül végeztünk. Nem tudom, Jin miért küzdött ennyit a hajammal, egész egyszerűre csinálta. Inkább nem szóltam be neki, csak kimentem a fürdőből. Már épp le akartam ülni a kanapéra, mikor Jin megfogta a kezemet, és az öltözőbe húzott. Értetlenül néztem rá. Ő csak felém tartotta a ruhámat.

Elvettem tőle. - Ugye nem akarsz bent maradni, amíg felöltözök?

- Dehogynem. - mosolyodott el. - Háromféle ruhád van, abból el kell döntenem, hogy mi mivel jó.

- Édes istenem. - a törölközőm széléhez nyúltam. - Legalább kimennél, amíg felveszek egy alsót?

- Még nincs rajtad? - lepődött meg kicsit.

- Mikor vettem volna fel, ha fél percre sem hagysz egyedül? - kérdeztem értetlenül. - Húzz ki, csak egy fél perc. - kitoltam az öltözőből, és becsuktam az ajtót. Vettem pár nagyobb levegőt, és kiélveztem az egyedüllétet. Gyorsan felvettem az alsómat, és visszahívtam Jint.

- Ez nem fél perc volt. - felém nyújtotta az első párosítást.

- Ez nem túl fontos időtartam. - elkezdtem öltözni.

Minden ruhát felpróbáltam. Az eredeti párosítást és a kevert párosítást is. Jin mindet elvetette. Mikor már nem volt több ruha, amit összekeverhetnék, Jin felkarjaira fogtam, és magamhoz rántottam.

- Jin, idefigyelj. - fúrtam tekintetem az övébe. - Már elmúlt öt óra, és már nincs mit felvennem. Döntsd el, hogy melyik ruha legyen rajtam, mert nekem mind tetszik, és már kezdesz az agyamra menni. - mondtam egy levegővel.

- Rendben. - eltolt. - Legyen a második ruhának a felsője a harmadik nadrágjával.

- Köszönöm. - sóhajtottam nagyot. Megkerestem az említett ruhadarabokat, és felvettem őket. Jin még tett rám némi alapozót, majd kihúzott az öltözőből. Odaálltam az egész alakos tükör elé, és csak nézegettem magam.

- Marha jól nézek ki. - mosolyogtam magamra a tükörből.

- Szívesen. - állt mögém Jin. - Háromnegyed órával előbb végeztünk. Megköszönheted.

- Kösz, hogy az idegbajt hoztad rám. - fordultam felé.

- És a pániknál még nem tartasz. - veregette meg a vállamat. - Átmenjek megnézni Jungkookékat?

- Miért, szerinted nincsenek készen? - kezdtem ideges lenni.

- Lehet, hogy készen vannak. - vonta meg a vállát. - Taehyung lelkére kötötted, hogy késznek kell lenniük fél hatra.

- Igen. - bólintottam. - De mi van, ha nem végeztek még?

- Hidd el, hogy végeztek, nyugodj le. - kopogtak, így az ajtó felé indult. - Emiatt egyáltalán nem kell idegeskedned. - kinyitotta az ajtót. - Emiatt viszont kéne.

- Miért, ki az? - kezdtem kicsit pánikolni, közben az ingem gallérját igazgattam.

- Szerintem gyere ide. - dadogott Jin enyhén.

- Az istenit! - odamentem. Sokkot kaptam.

Szerelmi leckékKde žijí příběhy. Začni objevovat