56.🔞

496 29 1
                                    

*Jimin pov.*

Egy több, mint tíz perces élvezkedés után Jungkook felvitt az emeletre. Egyszer sem szakította meg a csókot, akkor sem, mikor az ágyra döntött. Mire fölém mászott, addigra már egyikünknek sem volt semmi levegője. Jungkook viszont nem nagyon tervezett elválni ajkaimtól. Szerencsére nem kellett eltolnom magamtól, mert áttért a nyakamra. Lábaimat a dereka köré fontam, ezzel magamra húztam. Jungkook ráengedett egy halk sóhajt a nyakamra, mert lent összeütköztünk.

Mikor levettük egymásról a pólókat, átfordítottam magunkat. Jungkookot kicsit megleptem. Nem foglalkoztam vele, inkább a nyakára hajoltam, és kicsit megszívtam a nyakát. Nem először csináltam ezt, mivel Jungkook nagyon élvezte. Minden szívásnál kéjesen sóhajtozott a fülembe. Imádtam a hangját, ezért levezettem a kezem. Bebújtattam a kezemet Jungkook nadrágjába, és tagjára markoltam, mire ő felnyögött, közvetlen a fülem mellett.

- Jimin... - sóhajtott nagyot.

- Mondjad, szépfiú. - néztem rá.

Lehúzott magához. - Kívánlak. - suttogta ajkaimra, majd meg is csókolt.

Jungkook újra fölém került. Szájával elkezdett lassan lefelé haladni rajtam. A nadrágom sem állította meg, gyorsan lehúzta rólam. Mosolyogva néztünk egymásra. Jungkook pár helyen megszívta a belső combomat, majd kicsit feljebb emelte a fejét. Alsómon keresztül végignyalt álló tagomon, közben végig a szemembe nézzen, hogy lássa az reakcióimat.

- Basszus, oppa... - nyögtem fel, de próbáltam halk lenni.

- Ereszd ki a hangod. - hajolt vissza az arcomhoz. Már róla is lekerült a nadrág. Lejjebb engedte a csípőjét, és finoman összedörzsölt minket odalent.

- Haladjunk, légy szíves. - sóhajtottam nagyot.

Jungkook alsóm korcára harapott. Nagyobb levegőt kellett vennem. Ő a fogával lassan lehúzta rólam az alsót, közben végig a szemembe nézett. Én nem bírtam a szemébe nézni, így a szememet becsukva élveztem a kényeztetést.

Mikor megéreztem Jungkook ajkait a farkamon, kipattantak a szemeim. Van ennél élvezetesebb rész a szexben, de nekem ez volt a kedvenc részem. Amíg Jungkook rajtam munkálkodott, addig én kérésének eleget téve kiengedtem a hangom. Mindig megremegtem kicsit, mikor Jungkook lefelé tolta rajtam a fejét. Kezeimet a hajába vezettem, és kicsit megtéptem a tincseit. Nem akartam hagyni, hogy kiengedjen a szájából, de párszor megtette. Olyankor csak a kezével ingerelt. Egyiket jobban élveztem, mint a másikat. Mikor teljesen elmerültem Jungkook szájában, hirtelen egész testemben megremegtem, és a szájába engedtem az élvezetemet. Mindig így jártam, így már kevésbé volt olyan kínos, mint a legelső alkalommal.

Jungkook lenyelte élvezetemet, majd visszahajolt az arcomhoz. - Még mindig imádlak.

Nem tudtam mondani semmit. Csak hangosan lihegtem. Jungkook mosolyogva tért át a nyakamra, közben a kezével finoman simogatott engem odalent. Valahogy nagyon jól esett. Hamar sikerült újra izgalmi állapotba jönnöm. Éreztem a nyakamon és az egész felsőtestemen, hogy Jungkook már nagyon bennem akar lenni. Az ő teste sokkal forróbb volt, mint az enyém, pedig én már kissé elfáradtam az orgazmustól.

Az alsó már Jungkookról is lekerült, így amíg a nyakamon lógott, addig magának is elkezdte kicsit kiverni. Egy-két perc múlva viszont pár másodpercre a szájába tette három ujját. Az első ujját feltolta belém, de szinte azonnal csatlakoztatta a második ujját is, kis idő múlva pedig a harmadikat is. Az évek során már sikerült ezt megszoknom. Jungkook hamar végzett a tágításommal, így kihúzta ujjait, és bepozicionálta magát.

Jungkook kivételesen nem kérdezett semmit. Mindig meg szokta kérdezni, hogy készen állok-e. Most viszont nem tette, csak belém ereszkedett. Pár pillanatig nem mozdult meg, csak miután jeleztem neki. Szinte azonnal tövig merült bennem, amitől nyögtem egy nagyobbat. Jungkook már a legelején gyorsan mozgott bennem, mintha az élete múlna rajta. Kezeimet a fejem fölé szorította, a homlokunkat összeérintette, és úgy mozgott bennem a lehető leggyorsabban. Mindketten alig kaptunk levegőt.

Egy idő után Jungkook változtatott a helyzeten. Ő feküdt le az ágyra, és a derekamra fogva segített nekem mozogni. Nagyon fáradt voltam már, de persze így is mozogni kezdtem Jungkookon. Legfőképp ő mozgatott engem magán, de én is próbáltam ebben részt venni. A hangomat sem tudtam visszatartani, szerintem én voltam a leghangosabb az egész utcában. Alattam Jungkook is nyögdécselt egy kicsit, pedig ő nem szokott.

Mikor már nagyon lehetett látni rajtam, hogy szinte már egyáltalán nem bírok mozogni, Jungkook megint fordított a helyzetünkön. Én már négykézláb voltam, Jungkook pedig mondhatni a rajtam feküdt, és úgy mozgott. Számomra kevésbé volt nehezebb, mert nem nekem kellett mozognom, de alig tudtam úgy maradni, a lábam majdnem felmondta a szolgálatot.

Mikor kezdtem érezni a végét, Jungkook lelassult a mozgásban. Én már alig éreztem bármimet is. Jungkook a nyakamba hajolt, és apró puszikat adott a területre, közben még mindig mozgott bennem egy kicsit. Egy-két percen belül viszont elkezdett gyorsítani. Szinte egyből elkezdtem újra érezni, hogy hamarosan elélvezek. Jungkook viszont mindig lelassított pár másodpercre, mikor már majdnem a csúcson voltam. Ilyenkor legszívesebben megpofoztam volna.

Egy idő után Jungkook már nem lassított le. Inkább az egyik kezébe fogta a farkamat, és ott is ingerelni kezdett. Hamar el is élveztem tőle. Jungkook még úgy két percig mozgott bennem, majd tövig merült bennem, és belém engedte élvezetét. Ahogy megéreztem, hirtelen megremegtem. Még egy kis ideig bennem volt, majd kihúzódott belőlem. Mindketten elfeküdtünk.

- Jól vagy, Jimin? - nézett felém lihegve. Lehetett látni rajtam, hogy nincs bennem semmi élet.

- Igen. - gyorsan kapkodtam a levegőt.

Jungkook megfogta a kezemet. - Kicsit nagyon túlzásba vittem, ne haragudj.

- Semmi baj, nagyon élveztem. - mosolyogtam rá. Hozzábújtam, egyik kezemet pedig a mellkasára tettem. - Lázas vagy? - néztem fel rá.

- Miért lennék? - mosolygott ő is. Úgy tűnt, hogy jobban kapkodta a levegőt, mint én.

- Mert nagyon forró vagy. - válaszoltam. - Jobban, mint én, amikor lázas voltam.

- Nem vagyok lázas, nyugalom. - megpuszilt.

Mellkasára feküdtem. - Biztos jól vagy?

- Igen, miért? - belepuszilt a hajamba.

- Mert legalább 200-as a pulzusod. - néztem rá.

- Csak elfáradtam, minden rendben. - simogatta meg a hátamat.

- Rendben. - visszatettem a fejemet a mellkasára. Pár percen át még hallgattam Jungkook heves szívverését, közben a kezem a mellkasán volt, így teljesen átmelegedtem. - Jungkook, figyelj... - kezdtem bele, de mikor felnéztem Jungkookra, már láttam, hogy alszik. - Aranyos. - visszafeküdtem a mellkasára.

- Mondd csak... - suttogta a hajamba.

- Ébren vagy? - kaptam fel a fejem.

- Még igen. - sóhajtott nagyot.

- Csak a hangodat akartam hallgatni. - mosolyogtam picit. - De inkább hagylak aludni. - megpusziltam az arcát, majd visszadőltem a mellkasára. Szinte egyből meg is hallottam, hogy Jungkook alszik. Én egy darabig hallgattam a szívverését, melengettem a kezem, és a kezemen lévő gyűrűt nézegettem. Hamar el is aludtam.

Szerelmi leckékWhere stories live. Discover now