Szerelmi leckék

13.

*Jimin pov.*

Szörnyen éreztem magam. Újabb kínos dolog állt közénk Jungkookkal. Szokásomhoz híven megint a számat kezdtem piszkálni. Azért szoktam tenni, mert Jungkook közelében sokszor érzem ajkait az enyémeken. Úgy éreztem, ha piszkálom a számat, akkor eltüntethetem az érzést. Általában sikerül is, de most valahogy nem ment. Úgy éreztem, hogy legszívesebben letépném a számat. Az előző csókunk után is kínosan éreztük magunkat, mi lesz ez után? Nem beszélgethetünk erről csak úgy.

- Francba, francba, francba. - kezdtem el járkálni. - Miért, miért, miért, miért hagytam magam? Rohadt életbe! - lementem a földszintre, egészen a bejárati ajtóig. Kinyitottam azt. Még mindig esett az eső, de most nem szakadt. Kisétáltam a ház elé, az esőbe. Gondoltam, kimegyek kicsit a kertbe. Sétálgattam már egy ideje a ház előtt, mikor tüsszentettem egyet. Jungkook autója pont ekkor állt meg a ház előtt. Pont akkor tüsszentettem még egyet, mikor kiszállt a kocsiból. Ahogy meglátta, odarohant hozzám.

- Te meg mit csinálsz idekint? - tűrte el vizes tincseimet az arcom elől.

- Kellett a friss levegő. - szipogtam. Tüsszentettem még egyet.

- Mondtam, hogy ne gyere ki. - sóhajtva fogott a kezemre. - Gyere be gyorsan.

- Nem akarok, szeretek kint lenni. - húztam el a kezem.

- Jimin, csak jobban meg fogsz fázni. - nyúlt a kezem után, de nem hagytam, hogy megfogja. - Ne dacolj már, semmi értelme.

- Honnan tudod? - emeltem fel a hangomat. - Mi bajom lehetne? Eddig sem volt semmi bajom.

- Most miről beszélsz? - túrt bele elázott hajába.

- Remekül megvagyok, nem kell, hogy bármiben is segíts. - túrtam én is a vizes hajamba. - Jössz nekem itt ezzel a szerelem dumával. De aztán meg elhagysz egy másik lehetőségért.

- Tessék? Jimin, én a világon semmiért sem hagynálak el. - lépett közelebb. - Nem hiszem, hogy most rólam és rólad lenne szó.

- Ugyan már! - kiáltottam rá. - Egyszer te is el fogsz hagyni, akkor tedd meg most. Mert ha nem, akkor én teszem meg.

- Ezt meg hogy érted? - lépett még közelebb.

- Elég volt! - megfordultam, és elindultam valamerre. Jungkook egyből jött utánam, ezért futni kezdtem. Párszor tüsszentettem egyet, de akkor sem álltam meg.

Valójában nem Jungkook elől menekültem. Nem is rá haragudtam. A múltam elől menekültem, arra voltam kiakadva. Attól, hogy Jungkook gondoskodik rólam, eszembe jutottak a régi idők, mikor anya még ápolt engem. Itt hagyott engem a családom, és ezt nem akarom újra átélni a jövőben. Sokkal egyszerűbb, ha én hagyom ott most Jungkookot, minthogy ő tegye meg velem később. Nem vagyok belé szerelmes, de akkor sem akarom a jövőben megtudni, hogy már mást szeret helyettem. A gondolattól könnyezni is elkezdtem.

- Jimin, állj meg! - kiáltott Jungkook utánam.

Nem hallgattam rá. Nem is hallottam tisztán, hogy mit mondott. Csak minél messzebb próbáltam menekülni a múltam elől. Pedig tudtam, hogy a múlt elől nem lehet menekülni. Már majdnem megtettem három utcát, Jungkook még mindig követett. A lábam viszont felmondta a szolgálatot, így térdre estem. Fel akartam állni, de nem ment, így megint térdre estem. Jungkook ekkor ért utol. Leguggolt hozzám.

- Miért rohantál el? - simított a hátamra.

Ellöktem magamtól. - Hagyj engem békén. - tovább akartam menni, de nem tudtam felállni.

- Jimin, elég. - szólt rám. - Menjünk haza, ezt majd ott megbeszéljük.

- Nem megyek veled sehova. - kiáltottam rá.

- Jimin, így csak jobban megfázol. - hátat fordított nekem. - Szállj fel a hátamra, hazaviszlek.

Nagy nehezen rászántam magam, és felmásztam Jungkook hátára. Szorosan karoltam át a nyakát, még bele is bújtam a nyakába. Jungkook megtartott a combom alatt, majd lassan felállt, és elindult. Könnyeimmel csak jobban eláztattam a nyakát, pedig már eleve tiszta víz volt mindene. Én persze nála is vizesebb voltam, hisz előtte léptem ki az esőbe.

Otthon Jungkook könnyen kinyitotta az ajtót. Nem zártam be, hisz nem hittem, hogy elrohanok. Jungkook felvitt az emeltre, egyenesen a szobámba. Letett a padlóra, de én egyből térdre estem. Ő is letérdelt hozzám, hogy egy szintbe lehessünk. Nem néztem rá, csak a padlót bámultam. Jungkook viszont magára emelte a tekintetem.

- Miért rohantál el? - kérdezte halkan.

- Hagyjuk, úgysem értenéd meg. - fordítottam el a fejem, de ő visszafordította.

- Mondd el, oké? - kérlelt. - Tudni szeretném, hogy mi baj van.

- De én... félek. - tüsszentettem kicsit.

- Nem fogom továbbadni. - simított az arcomra.

- Oké. - sóhajtottam. - Kivételesen megbízom benned.

- Nem tudom, megköszönjem-e. - mosolygott rám. Felállt, és felültetett az ágyra. - Itt csak kényelmesebb.

- Na jó, essünk túl rajta. - vettem egy mély levegőt. - Nyolcadik osztály vége felé tönkrement a családom. A szüleim egy nap elkezdtek csomagolni. Minden cuccokat beraktak a kocsiba, és szó nélkül elhajtottak. Nem mondták meg, miért. Azóta nem is láttam őket.

- Dehát, miért rohantál el? - kérdezte halkan.

- Mert nem akarom ezt újra átélni. - néztem rá egy pillanatra. - Ne vedd a szívedre, de én nem vagyok beléd szerelmes, sőt, még tanárként sem nagyon szeretlek. De nem akarom, hogy egyszer csak azt mondd, hogy már mást szeretsz helyettem. - újra felé néztem egy pillanatra, de egyből elkaptam a tekintetem. - Az előző csókunk óta valamiért ezt érzem, hogy ezt megteszed egyszer. Még egyszer nem tudnám túlélni, ha elhagyna valaki, aki szeret engem.

- Én nem foglak elhagyni soha. Nem kell aggódnod miatta. - karolt át. - A szüleidet meg sajnálom. De hidd el, hogy én nem teszek ilyet.

- Köszönöm. - mosolyogva néztem rá.

- Ne köszönd. - finoman az arcomra simított, és egy rövid csókot nyomott a számra. Ahogy elengedett, elpirulva hajtottam le a fejem. - De most menj el fürdeni, mert tiszta víz vagy. Nehogy tüdőgyulladást kapj itt nekem.

- És veled mi lesz? - kérdeztem. - Te is tiszta víz vagy.

- Majd utánad elmegyek én is. - megsimogatta a vizes hajam.

- Menj előbb te. - noszogattam. - Én még eszek valamit előtte.

- Utána is tudsz enni. - simított most a felkaromra. - Menj el fürdeni, addig csinálok neked valamit enni.

- Nem, én előtte szeretek enni. - tiltakoztam. - Amíg lefürdesz, addig eszek valamit. Utána elmegyek.

- Ennyi erővel akár már együtt is fürödhetnénk. - nevetett kicsit.