Szerelmi leckék

20.

*Jimin pov.*

Úgy éreztem, sokáig vártam Jungkookra. Nem tudtam rá koncentrálni, ezért fogalmam sem volt a hollétéről. A plüssömet ölelve szenvedtem. Nem tudom, mi történt velem. Elöntött a forróság, de fáztam is. A nyitott ablaknál sem kaptam levegőt. Abban a pár percben úgy éreztem, hogy meghalok.

Jungkook pár percen belül visszajött. Hátamra fordított, majd megéreztem egy hideg vizes kendőt a homlokomon. A hidegtől kicsit összerezzentem. De amint áttörölte a kendővel az arcomat, lassan megnyugodtam. Levegőt továbbra sem kaptam, de már nem éreztem a közelemben a halált. Lassan kinyitottam a szemem. Jungkook aggódva nézett rám, szinte már sírt. Halványan elmosolyodtam, és újra becsuktam a szememet.

- Jól vagy, Jimin? - fogta meg a kezemet.

- Persze. - motyogtam. - Mindjárt jobban leszek.

- Biztos? - kérdezte aggódva. - Nem bántásból, de nagyon rosszul festesz.

- Tudok róla. - mosolyogtam kicsit. - De minden rendben.

- Hiszek neked. - egy puszit nyomott a kézfejemre. - De nagyon megijesztettél.

- Bocsánat. - csuktam be újra a szemem.

- Hagylak pihenni. - már ment volna ki, de nem hagytam.

- Ne hagyj el. - suttogtam.

- Nem hagylak el, csak kijavítok pár dolgozatot. - ült vissza az ágy szélére. - Miért hagynálak el?

- Csak ne tedd meg. - kérleltem.

- Nem fogom megtenni. Soha. - rövid puszit nyomott a számra.

Pár percig feküdtem ott egy helyben. Jungkook végig az ágy szélén ült, és a kezemet fogta. Párszor még egy-egy apró puszit is kaptam a kézfejemre. Nagy volt a csend, csak az én légzésemet lehetett hallani, de egy idő után már azt sem. Sikerült megnyugodnom, és már csak ugyanannyira éreztem rosszul magam, mint fél órával ezelőtt. Már majdnem el is aludtam, mikor csörögni kezdett a telefonom.

- Ki az? - kérdeztem fáradtan.

- Jin. - nézte meg Jungkook a telefonomat. - Felveszed?

- Persze, add ide. - felültem, és elvettem tőle a telefont. Felvettem. - Szia, Jin.

- Mi van veled, haver? - kérdezett köszönés nélkül. - Pár napja eltűntél.

- Beteg vagyok, rájöhettél volna. - kicsit eltartottam a telefont, mert köhögnöm kellett.

- Én gondoltam, csak az új tanár sokat kérdez felőled. - javította ki a mondatát. - Nagyon érdekli, mi van veled.

- Ne érdekelje. - lettem komor. - Remekül megvagyok.

- Amúgy nem tudsz valamit Jungkookról? - váltott témát.

Ijedten néztem tanáromra. - Miért, mi van vele?

- Állítólag kivett egy hét szabadságot, és azóta nem láttuk, hogy elmentél. - fejtette ki.

- Nem tudok róla semmit. - nyeltem nagyobbat. - Leteszem, szia. - letettem a telefont, majd a hajamba túrtam.

- Rólam volt szó? - mosolygott Jungkook.

- Is. - lassan elfeküdtem. - Az új tanár érdeklődik felőlem.

- Értem. - bólintott kicsit idegesen. - Én most elmegyek megfojtani őt, fél óra múlva itt vagyok. - felállt.

- Ülj vissza. - húztam vissza magam mellé. - Engem nem érdekel az a barom.

- De te érdekled őt, úgyhogy kinyírom. - mondta egyszerűen.

- Jungkook. - sóhajtva felültem. - Túlságosan is féltékeny vagy. Engem ő nem érdekel. Valójában te sem. - vakartam meg a tarkómat, mire Jungkook elmosolyodott. - De én...-

Nem fejezhettem be a mondatot, mert Jungkook az arcomra fogott, és ajkait az enyémekre tapasztotta. Eléggé meglepődtem. Jungkook finoman mozgatta ajkit az enyémeken, mire lassan átengedtem magam az egésznek. Tudatomon kívül viszonoztam a csókot, még az egyik kezemet is felvezettem Jungkook tarkójára. Tanárom ettől elmosolyodott, és megpróbálkozott a nyelves csókkal is. Annyira beleéltem magam, hogy hagytam neki, és még így is viszonoztam.

Pár percen át biztos csókolóztunk, mikor elhúztam a fejemet. Jungkook keze továbbra is az arcomon volt. Nagy szemekkel néztem rá. Ő csak mosolygott. Még utoljára nyomott egy puszit a számra, majd elengedte az arcomat. A számra fogva dőltem vissza a párnára. A szám szélén bujkált egy apró mosoly.

- Elkezdtél mondani valamit. - mászott be mellém.

- Már nem emlékszem. - öleltem magamhoz a plüsst.

- Jimin. - feküdt el úgy, hogy felém fordult. Ránéztem. - Lefotózhatlak?

- Miért akarsz lefotózni? - kérdeztem értetlenül. - Te mondtad, hogy száz oldalad van Instán, hogy engem nézhess. Ott nem elég?

- Az nem ugyanaz. - tűrte el tincseimet az arcomból. - Én akarom csinálni a fotót, akkor lehet olyan érzésem, hogy veled járok.

- De most olyan szörnyen nézek ki. - húztam el a számat.

- Ez nem igaz, gyönyörű vagy. - mosolygott rám, mire picit elpirultam. - Mondhatsz nemet is nyugodtan.

- Felőlem fotózz. - az oldalamra fordulva, szorítottam magamhoz a plüssömet. Betakartam magam, és próbáltam aludni. Hallottam magam mellett, hogy Jungkook elővette a telefonját a fotózáshoz, de nem nyitottam ki a szemem. Épp hallottam még, hogy lefotózott, és már aludtam is.

***

Pár óra múlva felébredtem. Jungkook nem volt mellettem, pedig örültem volna neki. A hányingerem és a fájdalmaim felerősödtek, és alig kaptam levegőt. Megint kezdtem érezni a halált a közelemben. Pár perc pihenés után a plédet magam köré tekerve és a plüssömet szorongatva lementem a földszintre. Jungkook szerencsére ott volt. Ment a tévé, de ő csak a telefonját bújta. A kanapé mögül láttam, hogy egy képet néz, amin én vagyok rajta. Picit elmosolyodtam, majd odamentem hozzá. Ahogy észrevett, eltette a telefonját.

- Szia. - köszönt mosolyogva. - Hogy vagy?

Nem válaszoltam. Leültem mellé, és bedőltem az ölébe. Kivételesen felfogtam, hogy mit csináltam. Hallottam, hogy Jungkook nagyobb levegőt vett, de nem foglalkoztam vele. Az ölében fekve próbáltam megnyugodni, és elhessegetni magamtól a halálérzetet. Mikor Jungkook megfogta a kezemet, és adott rá egy puszit, kinyitottam az idő közben becsukott szemeimet. Jungkook aggódva nézett rám.

- Jól érzed magad? - kérdezte halkan.

- Nem. - suttogtam halkan. - Jobb lenne, ha hazamennél.

- Dehogy megyek! - vágta rá azonnal. - Miért mennék?

- Nem akarom, hogy rosszul legyél. - csuktam be a szemem.

- Nem leszek rosszul. - simított az arcomra. - Bármit is kaptál el, én itt maradok veled. Nehéz néznem, hogy rosszul vagy, de kell, aki vigyáz rád az ilyen- és a nehéz helyzetekben.

- De ha bajod lesz? - ültem fel nehezen.

- Nem lesz. - fogott arcomra mindkét kezével. - Ha lesz, az sem érdekel. A lényeg, hogy te jól legyél. Addig nem fogok elmenni innen, amíg nem gyógyulsz meg.

Jungkook teljes őszinteséggel nézett a szemembe. Én már be is könnyeztem. Nemcsak, hogy nem voltam jól, de Jungkook is zavart kicsit. Örültem, hogy velem van, és valójában nem is akartam, hogy elmenjen. De nem akartam, hogy ő is elkapja a nyavalyámat. Nem örültem neki, hogy nem foglalkozik magával, csakis velem. Rosszul éreztem magam tőle, mert én semelyik tettét vagy érzését nem tudtam viszonozni.