Szerelmi leckék

29.

*Jimin pov.*

Ahogy megláttam Jungkookot, a szívem őrült módjára kezdett dübörögni a mellkasomban. Nem tudtam, mit tegyek. Próbáltam elslisszolni onnan, mielőtt észrevesz. Csakhogy nem sikerült. Mosolyogva jött oda hozzám.

- Szia. - köszönt halkan és lágyan.

- Szia. - köszöntem lehangoltan.

- Valami baj van? - simított a fejemre, de én elhúzódtam.

- Nem tudom. - sétáltam tovább.

Jungkook jött egyből utánam. - Haragszol még?

- Nem. - elővettem a pulcsim zsebéből a plüsst. - Ezt pedig köszönöm. Nagyon aranyos.

- Mikor megláttam, te jutottál eszembe. - körbenézett. - Jimin...

- Igen? - felnéztem rá. Jungkook nyomott egy gyors puszit a homlokomra.

- Gyönyörű vagy. - suttogta.

- Ne most, kérlek. - kicsit arrébb toltam. - Most nincs kedvem hozzá. - eltettem a plüsst.

- Jól vagy? - hallottam a hangján, hogy nagyon aggódik.

- Persze. - mosolyogtam rá. - Csak nincs jó napom.

- Hidd el, nekem sincs. - motyogta. - A holnapi nap majd jobb lesz.

- Remélhetőleg. - a vállára dőltem, ő pedig átkarolt.

Jó pár percen át sétáltunk így Jungkookkal. Én közben teljesen megnyugodtam. Jó volt csak így kettesben sétálgatni. Csak az volt a baj, hogy vissza kellett mennem a terembe, mielőtt becsengetnek vagy kijön egy másik osztály. Mielőtt még bementem volna, Jungkookhoz fordultam.

- Te, figyelj... - fogtam bele nehezen. - Ez a sétálgatás most nagyon jó volt, és... esetleg...

- Ma este van kedved sétálni? - fejezte be a mondatomat. Meglepődve néztem fel rá. - Ezt akartad mondani, nem? Csak, mert nagyon is lenne kedvem.

- De. - bólintottam zavartan. - Kösz, hogy befejezted helyettem. - megvakartam a tarkómat.

- Úgy tűnt, nehezen tudod kinyögni. Csak segítettem. - hosszan megpuszilta a homlokomat. - Most már lassan menj vissza a terembe.

Picit a fejemre fogtam. Mosolyogva mentem vissza a terembe. Megint mindenki engem kezdett nézni. Nem tudtam velük foglalkozni, csak leültem a helyemre. Fura mosollyal az arcommal néztem Jinre.

- Látom, segített a levegő. - bökött oldalba. - Vagy, esetleg más is a levegőn kívül?

- Egy kicsit. - megint a fejemre fogtam. - Mondd már el, te biztos tudod: mi van velem?

- Szerelmes vagy. - suttogta.

- Mit tegyek? - lefeküdtem a padra.

- Mondd el neki. - feküdt le ő is. - Biztos, kiugrana a bőréből. Mentek ma együtt valahova?

- Este együtt fogunk sétálni. - csuktam be a szemem.

- Na - kezdett bele a tervbe -, akkor miután este hazakísért, a házad előtt mondd el neki, hogy te is szereted őt.

- De, hyung, én nem szeretem őt. - emeltem fel a fejem. - Ez csak amolyan... fizikai vonzalom.

- Te tudod. - ült fel rendesen. - De azért gondolkodj el a dolgon. Maradhatsz az állításodnál, de akkor is gondold meg.

Sóhajtva néztem ki az ablakon. Jinnek szinte mindig igaza volt. Éreztem, hogy most is igaza van, és csak magamat áltatom ezzel a "fizikai vonzalom" dumával. Még nem teljesen érzem ezt az egészet, még információt kellene gyűjtenem. És ha tényleg szerelmes vagyok, akkor sincs bennem elég bátorság, hogy elmondjam. Ahogy először Jungkook, most én is féltem az érzéseimtől.

***

Ahogy közeledett a nap vége, egyre jobban kezdtem izgulni. Hogy ne az esti programomra gondoljak, megpróbáltam matekozni. Nem nagyon ment, mert Jungkook jutott eszembe. Inkább átültem a tévé elé, és fagyit ettem, miközben valami filmet néztem. A nagyobbik plüssöm ott hevert az ölemben. Már fel voltam öltözve annyira, hogy ne fázzak este, de azért jól is nézzek ki. Csak a csengőt vártam. Amint megszólalt, majdnem eldobtam a fagyit a kezemből. Inkább gyorsan visszatettem a fagyasztóba, majd kinyitottam az ajtót.

- Szia. - köszöntem egy enyhe mosollyal az arcomon.

- Szia. - köszönt vissza Jungkook. Az ő arcán hatalmas mosoly volt. - Mehetünk?

- Igen, mehetünk. - kiléptem az ajtón. Bezártam azt, eltettem a kulcsot a zsebembe, és egyből mentem Jungkook után.

- Nem fázol? - kérdezte tanárom.

- Nem. - ráztam meg a fejem. - Egész jó idő van.

- Nehogy megfázz nekem még egyszer. - karolt át rövid időre, közben egy apró puszit nyomott a tincseim közé.

Jó darabig sétáltunk csendben. Én eléggé izgultam ott Jungkook mellett. Felnéztem rá. Ő mosolyogva sétált ott mellettem. Látszólag ő nem izgult. Mikor rám nézett, nagyobb lett a mosoly az arcán. Én is elmosolyodtam kicsit. Az idő múlásával kezdtem egyre jobban ellazulni. Mikor Jungkook megfogta a kezemet, újra megfeszült mindenem. Már a parkban sétáltunk, így Jungkook lehúzott engem egy padra. Majdnem az ölében landoltam.

- Nézd. - mutatott az égre. Kicsit közelebb hajoltam hozzá, és a szememmel megkerestem, hogy hova mutat. - Az a pár csillag egymás mellett olyan, mint te. - nézett rám. Én hiába kerestem a csillagokat, nem láttam magamat az égen. - Legalábbis én ezt látom.

- Én nem látom. - néztem rá. - Te hogy látod?

- Sokszor vagyok kint este, és mindig keresem azokat a csillagokat, amik rád hasonlítanak. - vakarta meg kicsit a tarkóját.

Halkan elnevettem magam. - Ez aranyos. - suttogtam.

Jó pár percen át ültünk még ott a parkban. Jungkook jó sok csillagot mutatott nekem, hogy mire emlékezteti vagy, hogy mi az. Általában minden rám emlékeztette. A végégre már a vállán fekve hallgattam az egészet. Közben valójában nem figyeltem arra, hogy mit mondd, csak hallgattam a hangját.

Hazafele menet Jungkook végig fogta a kezemet. Az én arcomról már le sem lehetett törölni a mosolyt, ahogy Jungkookéról sem. Minél közelebb értem a házamhoz, egyre kevésbé akartam, hogy az este véget érjen. Jó volt Jungkookkal sétálni. Miatta voltam folyton ideges, de miatta is nyugodtam meg. Nem akartam elmenni mellőle, hogy megint ideges és magányos legyek. Kezdtem egyre jobban érezni, hogy szeretem őt.

- Te sem akarsz hazamenni, ugye? - szólalt meg halkan Jungkook.

- Nem, nem akarok. - sóhajtottam.

- Figyelj... - maga felé fordított és mindkét kezemet megfogta. - Hadd mondjak valamit.

- Mi volna az? - mosolyogtam.

- Szeretlek. - suttogta ajkaimra, majd rájuk tapadt.

Ez a csók is eléggé meglepett. Mikor Jungkook keze átcsúszott a derekamra, elengedtem magam, és viszonoztam a csókot. Egyik kezemet felvezettem a tarkójára, és picit beletúrtam a hajába. Tanárom ettől megint felbátorodott, és átvezette nyelvét a számba. Ezt is viszonoztam, és több percig hagytam neki az egészet. Mikor elhúzódtam, kapkodtam a levegőt. Jungkook mosolyogva nézett rám. Én viszont nem tudtam ezt viszonozni. Lehúztam a kezemet a nyakából, és a mellkasomra fogtam.

- Jól vagy? - simított Jungkook az arcomra.

- Persze. - nyögtem ki nehezen, közben a kezemet a mellkasomra szorítottam. Valójában nem voltam jól.

- Nem, nem vagy jól. - engedett el. - Hívok neked egy mentőt. - elővette a telefonját, és elkezdte beírni a mentők számát.

- Nem kell. - fogtam le a kezét. - Minden rendben.

- Ez nem igaz. - emelte fel a fejemet. - Nem vagy jól.

Már dacoltam volna újra Jungkookkal, mikor minden elhomályosult előttem. Jungkook szólongatott kicsit, de nem tudtam kivenni, mit is mond. Még vetettem felé egy utolsó pillantást, majd azt hiszem elájultam.