Szerelmi leckék

31.

*Jimin pov.*

Egész nap egyedül voltam a házban. Végig a kanapé előtt ültem a nagyobbik plüssömmel, és filmeket néztem. Ebédet nem ettem, hacsak a fagyi nem számít annak. Egész nap arra vártam, hogy megszólaljon a csengő. Sokat is tekintgettem az ajtó felé. Hiába próbáltam, semmivel sem tudtam levakarni magamról a hiányérzetet. Emiatt meg is ettem két doboz fagyit.

Késő délután volt, mikor végre megszólalt a csengő. Ahogy felpattantam a fókám kiesett az ölemből, de nem foglalkoztam vele. Odasiettem az ajtóhoz, és kinyitottam. Jungkook egyből sóhajtott egy nagyot. Nem értettem, de nem is kérdeztem rá. Tanárom betolt az ajtón, becsukta azt maga mögött, majd magához ölelt. Eléggé meglepődtem. De mikor megéreztem Jungkook illatát, ellazultam, és viszonoztam az ölelést. Ám az első hajamba kapott puszi után eltoltam magamtól. Egy apró mosoly után visszaültem a kanapéra.

Jungkook is leült mellém. - Hogy vagy?

- Megvagyok. - vettem fel a plüssömet a földről.

- Szóval minden rendben volt? - kérdezett újra.

- Persze, vigyáztam magamra. - mosolyodtam el.

- Ettél? - simított arcomra, de kicsit elhúzódtam.

- Fagyit. - vakartam meg a tarkómat.

- Szóval nem ettél rendesen. - lett kicsivel komorabb. - Akkor irány a konyha, és egyél valamit. - felállt, és a kezét nyújtotta.

- De nem vagyok éhes. - tettem karba a kezem.

- Az engem nem érdekel. Gyere. - felhúzott a kanapéról, és behúzott a konyhába. Lenyomott a székre, és pult elé állva főzni kezdett.

- De, Jungkook, én nem vagyok éhes. - próbáltam ellenkezni. - Megettem két doboz fagyit.

- És? - felém fordult. - Legközelebb ne nassolj egész nap. Nem leszel tőle jobban. - leguggolt elém, és megfogta a kezemet. Én el akartam húzni, de nem hagyta. - Vagy valami baj van?

- Kéne, hogy baj legyen? - kérdeztem zavartan.

- Ugyan, Jimin. - döntötte oldalra a fejét. - Nem te vagy az első szerelmem. Nem egy kapcsolatom volt már, szóval tudom, hogy az ember akkor eszik ennyi fagyit, ha valami baja van. És ha rád nézek, akkor mindig tudom, hogy éppen mit érzel. Szóval, mi baj van?

- Kiábrándító, hogy ennyire kiismersz. - fordítottam el a fejem. - Nincs mit mondanom.

Jungkook nagyot sóhajtott. - Tudom, hogy baj van. De, ha nem akarod elmondani, akkor nem fogom rád erőltetni. - felállás közben megpuszilt, majd folytatta a főzést.

Mosolyogva néztem Jungkookot. Igaz, csak hátulról láttam, de még így is jó volt. Párszor ő is hátratekintett rám, olyankor mindig másfelé néztem. De amint a tanárom a pult felé fordult, én visszanéztem rá. Egész végig őt néztem, mintha muszáj lett volna. Mikor végzett, felém fordult, és felhúzott álló helyzetbe.

- Annyira szép vagyok, hogy egész végig engem néztél? - fogott a derekamra.

Kicsit eltoltam. - Nem volt mit néznem. Az egész konyhában te voltál a legérdekesebb. - motyogtam, de Jungkook hallotta, és el is mosolyodott.

- Na, ülj vissza - lökött vissza a székbe -, és kezdj enni. - tette elém a tányért. Én viszont meg sem mozdultam, csak babaarccal néztem fel rá. - Megint megetesselek? - ült le mellém. Bólintottam. - Azt hittem a szerelmem vagy, nem pedig a gyerekem. - kezébe vette a kanalat, és felém nyújtotta az első falatot.

Minden egyes falatot megettem, amit Jungkook tartott felém. Minden falat után babamosollyal az arcomon néztem a szemébe. Ezzel őt is mosolyra bírtam. Egy korai vacsora után, visszaültünk a kanapára. Én kerestem egy filmet, magamra terítettem a plédet, és magamhoz szorítottam a plüssömet. Jungkook mosolyogva húzott magához, és bebújt a pléd alá. Én viszont egy nagy levegőt véve eltoltam magamtól. Ő nagyot sóhajtva kikapcsolta a tévét.

- Mi baj van? - fordult felém. - Furán viselkedsz.

- Én csak... - gondolkodtam, hogyan fejezzem be a mondatot.

- Csak? - kérdezett rá. - Mondd csak el nyugodtan.

- Csak... félek, hogy ha hozzám érsz, akkor megint az lesz, mint tegnap este. - hajtottam le a fejem.

- Istenem, Jimin... - sóhajtva megfogta a kezemet. - Igaz, jogosan aggódsz de... ez nem fog megtörténni.

- Mégis honnan tudod? - néztem vissza rá enyhén könnyes szemekkel.

- Egyszerűen érzem. - arcomra simított. - De tehetünk egy próbát. - közelebb hajolt, és ajkait az enyémekre tapasztotta. Meglepődtem tőle, és a szívem megint őrült módjára kezdett verni. Mikor Jungkook elhúzódott, nagyobb levegőt kellett vennem. - Minden rendben?

Mellkasomra fogtam. - Azt hiszem, igen. - bólintottam mosolyogva.

- Látod, mondtam, hogy semmi baj nem lesz. - megpuszilt. - Úgyhogy most már bármikor csinálhatom ezt. - szorosan magához ölelt.

Hozzábújtam. - Jungkook. Mit kértem tőled tegnap este?

- Ha nem emlékszel rá, akkor maradjunk annyiban, hogy nem hallottam. - megpuszilt.

- De miért nem mondod el? - néztem fel rá.

- Mert édes, ahogy duzzogsz. - arcomra simított.

- Nem is igaz. - el akartam tolni magamtól, de nem hagyta.

- Még így is annyira szeretlek. - szorosabban ölelt. - Lassan menned kéne aludni.

- Ugyan, miért? - toltam el. - Még csak hét óra lesz.

- De fáradt vagy. - vonta meg a vállát. - Senkit sem érdekel, hogy hány óra lesz, amíg fáradt vagy.

- De én nem is vagyok fáradt. - ellenkeztem, de lecsukódott a szemem, és ásítottam egyet.

- Dehogyisnem. - felállt, és a kezét nyújtotta. - Gyere, itt maradok veled.

- Oké. - megfogtam a kezét, és elindultam felfelé az emeltre. Jungkook jött utánam, és hozta a plüssömet.

A szobámban Jungkook szó szerint belökött az ágyba. Picit meglepődtem tőle. Tanárom mosolyogva nyomta a kezembe a plüssömet, és be is takart. Utána egyből befeküdt mellém, és gyengéden átölelt. Mosolyogva bújtam bele az ölelésébe, hiába hátulról ölelt meg.

- Most pedig aludj. - puszilta meg a tarkómat.

Felé fordultam. - Tényleg nem mondod el, hogy mit mondtam tegnap este?

Jungkook elmosolyodva közelebb hajolt. - Elmondhatom, ha nagyon érdekel.

- Mondd már el. - hatalmas boci szemekkel néztem rá.

- Azt kérted, hogy szorosan öleljelek magamhoz, és soha ne engedjelek el. - tűrte el tincseimet az arcomból.

- Akkor most miért nem teszed ezt? - vontam kérdőre.

Kérdésemre Jungkook halkan elnevette magát. Végül jó szorosan magához ölelt, még egy puszit is nyomott a hajamba. Mosolyogva bújtam közelebb hozzá. Olyan érzésem volt, mintha kiérdemeltem volna azt az ölelést. Elégedetten nyugtáztam, hogy Jungkook is így volt vele. Fokozatosan szorított kicsit az ölelésen, amitől kezdtem álmosodni.

- Jungkook... - beszéltem álmosan a mellkasába.

- Tessék? - kérdezte szintén álmosan.

- Szeretlek. - olyan halkan suttogtam, hogy én is még épphogy hallottam. Jungkook még visszakérdezett, de akkor már aludtam.