Szerelmi leckék

33.

*Jimin pov.*

Jungkook hirtelen feltett kérdése eléggé meglepett. Abban a pillanatban nem is tudtam, hogy mit válaszoljak. Fel sem fogtam a kérdést.

- Most... most randira hívsz? - kérdeztem nehezen.

- Hát... próbállak. - nevetett zavartan.

- Engem? - mutattam magamra. Valahogy az agyam nem fogta fel, hogy Jungkook mit kérdezett az előbb.

- Mondhatsz nemet. - mosolygott rám, de kerülte a tekintetemet.

Lassan felfogtam a kérdést. - Nem akartam nemet mondani. - mosolyodtam el.

- Tessék? - nézett meglepődve a szemembe.

- Elmegyek veled. Miért is ne? - vontam meg a vállam mosolyogva.

- Én annyira szeretlek. - magához szorított. - És emiatt aggódtam ennyire? - motyogott.

- Aggódtál, hogy nemet mondok? - toltam el mosolyogva.

- Hogy ne aggódtam volna? - kérdezett vissza kicsivel hangosabban. - Talán már egy hete meg akarom kérdezni, de nem mertem. De, mikor pár napja megkérdeztél, hogy akarok-e sétálni, úgy éreztem, hogy nekem is meg kell kérdeznem.

- Komolyan vártál egy hetet? - kérdeztem lenézően. - Gyáva vagy?

- Nem vagyok gyáva, csak nem vágytam az elutasításra. - vonta meg a vállát.

- Ki mondta, hogy elutasítanálak? - kérdeztem újra.

- Elég a kérdésekből. - tette kezét a szám elé. - Ha azt nézzük, hogy a tanárod vagyok, akkor nekem kéne kérdezgetnem téged.

Elvettem a kezét a szám elől. - De már nem tudsz mit kérdezni. Te mondtad, hogy mindent tudsz már rólam.

- Biztos, van még olyan, amit nem tudok. És biztos olyan is van, amit nem akarok tudni. - gondolkodott el picit. - Például, mikor elmondtam neked az érzéseimet, te pedig azt mondtad a barátodnak, hogy nem szeretsz... Azt nem akartam tudni.

- Ne haragudj. - hajtottam le a fejem. - Úgy akartam mondani, hogy ne halld.

- Úgy tűnik nem sikerült. - felemelte a fejemet. - De már nem érdekel. - hosszú puszit nyomott a számra. - Tudod mennyire szeretlek?

- Mennyire? - fészkelődtem kicsit az ölében, amitől nagyobb levegőt kellett vennie.

- A szerelmem irántad olyan mély, mint a Mariana-árok. - mosolygott rám.

Kaptam egy kisebb sokkot. - De az... az több, mint... - gondolkodtam picit. - Több, mint 11 000 méter mély.

- Tudom. - magához szorított. - Sőt, talán még annál is jobban szeretlek. Számokban nem is tudom kifejezni.

- Ne is próbáld meg! - szóltam rá egyből. - Ez is nagyon sok.

- Most legszívesebben soha nem engednélek el. - suttogta.

- Kértelek is, hogy ne tedd. - viszonoztam az ölelést.

- Amíg nem lesz dolgom, addig nem is foglak. - bekapcsolta a tévét. - Csak, hogy ne legyen akkora csend.

Nem szóltam semmit, csak belefúrtam a fejem tanárom nyakába. A tévé hangját teljesen kizártam, és csak Jungkook légzésére koncentráltam. Hiába zavart, hogy az ölében, mégis megnyugtató volt. Örültem neki, hogy ölelt, annak pedig még jobban, hogy nem akart elengedni.

A lehető leghalkabban suttogtam nyakára. - Szeretlek.

- Mit mondtál? - kérdezett vissza egyből. Úgy tűnik, hogy ő is rám figyelt, hisz a leghalkabb hangomra is reagált.

- Semmit. - motyogtam csukott szemmel.

- Álmos vagy? - simított arcomra.

- Nem, dehogy. - felemeltem a fejem a nyakából.

- Á, dehogy. - eltűrte kósza tincseimet az arcomból. - Aludhatsz, ha szeretnél.

- Nem, nem szeretnék. - ráztam meg a fejem.

- Hát mit szeretnél? - olyan lágyan mosolygott, hogy majdnem elolvadtam.

- Veled lenni. - suttogtam, közben visszadőltem a vállára.

- Milyen értelemben gondoltad? - túrt a hajamba.

- Az mindegy. - a szavak közt szünetet tartottam, mert szinte már aludtam.

- Akár járnál is velem? - emelte fel a fejemet.

- Mi? - nyitottam ki a szememet.

- Nem, semmi. - megpuszilt. - Menj fel a szobádba aludni.

- Nem akarok. - ráztam meg a fejem. - Nem akarom, hogy elengedj.

- Veled menjek? - cirógatta az arcomat.

- Nem kell. - mosolyogtam. - Inkább menjünk el valahova.

- Hova?

- Bárhova! - ki akartam mászni az öléből.

- Maradj. - úgy szorított magához, hogy alig tudtam megmozdulni. - Nem akarom üresnek érezni magam.

- De nem vagy üres. - mosolyogtam rá. - Tele vagy egy csomó érzelemmel, amit meg kell fejteni.

- Neked nem kell. Te mindent tudsz. - eldőlt a kanapén, így rajta feküdtem.

Kicsit meglepődtem. - Ezt most miért csináltad? - dadogtam kicsit.

- Jobb a rálátásom a szépségedre. - arcomra simított.

- Nem vagyok szép. - hajtottam le a fejem.

- Ne mondj ilyet még egyszer! - szólt rám. - Nincs nálad gyönyörűbb ember a világon. Te vagy a szemem fénye.

- Ne mondj ilyeneket, kérlek. - lemásztam Jungkookról.

- Baj van? - felállt, és a derekamra fogott.

Megráztam a fejem. - Nincs. - mosolyogtam. - Menjünk el sétálni.

- Rendben, de előbb hazaugranék átöltözni. - az ajtó felé indult.

Visszahúztam. - Maradj ebben, ez aranyos. - haraptam el a mondat végét.

- Tudod, mit? Választok neked egy cuki kis ruhát. - megfogta a kezemet, és elindult a szobámba.

- Nem akarom, hogy megnézd a ruháimat. - ültem le az ágyra a szobámban.

- Egyszer biztos mindet látni fogom. - megpuszilta a homlokomat.

Jungkook a szekrényemet kinyitva kezdte nézegetni a ruháimat. Én inkább elbújtattam az arcomat a fókámba. Nem bírtam látni, ahogy a tanárom sorra végignézi az összes ruhámat. Nem utáltam a ruháimat, de nem éreztem úgy, hogy Jungkooknak is tetszenének.

- Ne bújj el, Jimin-ah. - ült le mellém, és elvette a plüsst az arcom elől. - Aranyos ruháid vannak. Ne szégyelld őket.

- De nem akarom, hogy kigúnyolj. - húztam vissza magamhoz a plüssömet.

- Nem foglak. - mosolygott. - Már választottam neked ruhát. Vedd fel. - odaadta.

- Rendben. - elindultam a fürdő felé, de az ajtóban még visszafordultam. - De, ha megint meglátom, hogy kifolyik a nyál a szádon, akkor kilöklek az ablakon.

- Megint? - nézett értetlenül.

- Amikor a lázam ellen hideg fürdőt vettem, és levettem a ruháimat, akkor láttam, hogy kifolyt a nyál a szád szélén. - emlékeztettem.

- Ne haragudj. - nevetett zavartan. - Most nem történik meg, úgyhogy menj öltözni.

Halkan nevetgélve mentem be a fürdőbe. Nem is néztem meg a ruhákat, csak felvettem őket. Volt nálam egy pólóing egy apró macival az egyik mellemnél, meg egy hosszúnadrág. Csak felkapkodtam magamra, beállítottam kicsit a hajamat, majd visszamentem a szobámba. Jungkook egyből vett egy nagyobb levegőt, és próbálta benntartani a nyálát a szájában. Kicsit elnevettem magam. Mikor végignéztem magamon, rájöttem, hogy a pólóing nem is az enyém.

- Honnan szedted ezt a pólót? - mentem beljebb az ajtóból.

- Ezt... én vettem neked. - vakarta meg a tarkóját.