Szerelmi leckék

34.

*Jimin pov.*

Meglepett Jungkook válasza. Nem hittem volna, hogy ő vett nekem ilyen ruhát. Mikor elszállt belőlem a meglepettség, hatalmas mosoly került az arcomra. Leültem mellé, és megöleltem.

- Köszönöm. - nevetgéltem halkan.

- Tetszik? - kérdezte félve.

- Hogy tetszik-e? - elengedtem, és megnéztem a pólómat. - Nagyon édes. Főleg ez a kis maci. - megpiszkáltam a maci orrát.

- Emlékszem még, mikor a korrepetálásnál egy macis póló volt rajtad. - emlékezett vissza. - Olyan édes voltál benne.

- Hagyd abba. - finoman a vállára csaptam. - Nem szeretem, mikor felemlegeted a múltat.

- Hogyhogy? - átkarolta a derekamat.

- Mert nem szeretem a múltamat. - sóhajtottam nagyot. - Gondolom, te sem szereted a sajátodat.

- Nem. - rázta meg a fejét. - De mi van a jelennel?

- Mi lenne vele? - felé néztem. - Jobb, mint a múlt, de akkor sem a kedvencem.

- Majd én feljavítom. - megpuszilt. - Mehetünk sétálni? - felállt, és a kezét nyújtotta.

- Persze, mehetünk. - megfogtam a kezét, és felálltam. Egyből el is indultam az ajtó felé, de Jungkook nem jött, csak visszarántott. - Mi az?

Jungkook nem mondott semmit, csak magához szorított. Kicsit meglepődtem tőle. Fél percen át nem is viszonoztam az ölelést. Mikor megtettem, kicsúszott a számon egy nagy sóhaj. Jungkook mosolyogva szorított még jobban magához. Egyáltalán nem értettem az egészet, de nem is kérdeztem semmit. Az az ölelés tele volt érzelmekkel, legfőképp szeretettel és bánattal.

- Minden rendben? - kérdeztem meg, mikor elengedett.

- Persze. - a derekamnál magához húzott.

- De... olyan fura volt ez az ölelés. - kicsit zavarba jöttem.

- Hogyhogy? - eltűrte tincseimet az arcomból. - Csak megöleltelek.

- Tudom. - bólintottam mosolyogva. - Menjünk. - magammal húztam egészen az utcára.

Odakint jó levegő volt. Elmosolyodtam, ahogy megéreztem a hideg levegőt. Lassan el is indultunk. Nem tudtuk, merre megyünk, csak egymás mellett sétáltunk. Valamikor elsétált mellettünk egy nagyjából korombeli srác. Mikor mellém ért, rám kacsintott. Ezt Jungkook is látta, mert határozottan megfogta a kezemet. Mosolyogva néztem fel rá.

- Féltékeny vagy? - löktem meg kicsit.

- Nem vagyok. - válaszolt komoran. - Csak az a srác pont olyan volt, mint aki az első közös éjszaka után kidobna.

- Miért, te nem olyan vagy? - csúszott ki a számon.

Jungkook megtorpant. - Olyannak tűnök?

- Márok szerint. - válaszoltam félve.

- Jó, talán régen olyan voltam. - fordult felém. - De érted képes vagyok megváltozni. Tudom, hogy nem hiszed, és elég zavaró, hogy milyen ember voltam, de... De érted bármit megtennék. Téged nagyon szeretlek, és ha azt kéred, akkor megváltozok.

- Nem kértem, hogy változz meg. - mosolyogtam rá. - Maradj olyan, amilyen vagy. Ezt az egyet leszámítva. - utaltam az előző beszélgetésre. - Ha valamilyen oknál fogva elkezdenék járni veled, akkor nem akarom, hogy megcsalj. - hajtottam le a fejem.

- Soha nem fogom megtenni. - kezemet a szívére húzta. - Az életemre esküszöm. Komolyan. Ha mégis megcsalnálak, akkor megfojthatsz.

- Rendben, megegyeztünk. - nevettem el magam. - De most menjünk tovább. - elindultam. Jungkook egyből jött utánam, és megfogta a kezemet.

A séta közben kitisztult a fejem. Nem sok minden maradt benne. Semmi olyanra nem gondoltam, ami felkavart volna. Egy pillanatra Jungkookra néztem. Akkor kiderült, hogy ő egész úton engem nézett. Elmosolyodtam kicsit. Az már inkább meglepett, mikor Jungkook behúzott egy elég szűk sikátorba.

- Ezt most...-

- Shh! - tette kezét a szám elé. Mindketten a sikátor kijárata felé kezdtünk nézni. Láttunk pár felnőtt embert elsétálni. Mikor Jungkook meggyőződött róla, hogy elmentek, elvette a kezét a szám elől.

- Ők meg kik voltak? - kérdeztem halkan.

- Pár másik tanár. - túrt a hajába. - Ne haragudj, de nem akartam, hogy meglássanak. Azzal, hogy együtt sétálunk, nem csak én, de te is bajba kerülhetsz. Azt meg nem akarom.

- Értem. - bólintottam kicsit. - Akkor mehetünk tovább? Vagy, tudod mit? Inkább menjünk haza. - ki akartam menni a sikátorból, de nem tudtam.

- Várj egy pillanatot. - derekamra fogva közelebb lépett felém még egyet. Ettől alul összeértünk, így halkan felsóhajtottam, még a fejemet is hátrahajtottam. Jungkooknak ez nagyon tetszett, mert ajkába harapva elmosolyodott.

- Ne csináld ezt már megint. - sóhajtottam.

- Nyugi, ne idegeskedj. - egy apró mosoly után lágyan összeérintette ajkainkat.

Az újabb csóktól elengedtem magam. A kezem szinte magától felcsúszott Jungkook tarkójára. Ekkor ő átvezette a nyelvét is a számba. Egy apró mosollyal a szám sarkában viszonoztam a csókot. Tanárom egyik kezét felvezette az arcomra, a másik kezét viszont még mindig a derekamon tartotta. Lépett felém még egyet, amitől halkan belenyögtem a csókba. Ettől elváltam Jungkook ajkaitól. Ő hatalmas mosollyal az arcán nézett rám.

- Most már menjünk. - kapkodtam kicsit a levegőt.

- Rendben, menjünk. - megfogta a kezemet, és kihúzott a sikátorból. - Akkor menjünk haza?

- Igen, menjünk. - gyorsan elindultam, szinte húztam magam után Jungkookot. Ő viszont visszarántott.

- Hová sietsz, szépségem? - mosolyodott el.

- Nem fontos. - elengedtem a kezét, és elindultam haza, anélkül, hogy megvártam volna tanáromat.

Jungkook egyből rohant utánam. Nem mondott semmit, csak megfogta a kezem. Egész úton hazafelé nem szóltunk egymáshoz. A kezét nem engedtem el, nem akartam, hogy még jobban zavarja a furcsaságom. Otthon viszont már elengedtem a kezét, és egy szó nélkül felmentem a szobámba. Jungkook pár percen belül bejött a szobámba. Leült az ágy szélére, és megsimogatta a hátamat.

- Hazamegyek, oké? - szólt halkan.

- Rendben. - felültem. - De előbb még kérek egy utolsó ölelést.

- Nem ez lesz az utolsó. - magához szorított. Mosolyogva viszonoztam az ölelést. - Ugye tudod, hogy nem akarok elmenni?

- Persze, hogy tudom. - belebújtam a nyakába. - Én sem akarom, hogy elmenj. - motyogtam.

Elengedett. - Átjöjjek holnap?

- Ne, biztos van valami dolgod. - mosolyogtam.

- Ez igaz. - bólintott szomorkásan. - De te fontosabb vagy.

- Nem kell átjönnöd, minden rendben lesz. - dőltem vissza a párnára.

- Akkor hétfőn találkozunk. - megpuszilta a homlokomat. - Szia. - ezzel elment.

Szomorkásan öleltem magamhoz a plüssömet. Szerencsére még lehetett érezni rajta Jungkook illatát, amitől kicsit boldogabb lettem. Bekapcsoltam a tévémet, majd az orromat a plüssbe fúrva kezdtem nézni valami random filmet.

Még mindig nehezen tudtam bevallani magamnak, hogy szeretem Jungkookot. A közelében már kétszer is kimondtam, és mind a kétszer hálát adtam az égnek, amiért nem hallotta. Nem akartam, hogy megtudja. Féltem a következményektől, a jövőtől. De persze akartam is, hogy megtörténjen. Akár rossz, akár jó.

Jungkookkal akartam lenni.