48.🔞

580 37 0
                                    

*Jimin pov.*

Jungkook hevessége miatt, alig tudtam tartani a tempót a csókban. Odalent éreztem, hogy már nagyon magáévá akar tenni. El akartam válni ajkaitól, mert alig tudtam levegőt venni. Szerencsére ő megtette, de csak pár másodpercre. Levette rólam a pulcsit, magáról pedig a pólót, majd újra ajkaimra tapadt. Már nehezen tudtam viszonozni a csókot. Sóhajtottam is egy nagyot, mikor áttért a nyakamra. Abban a pár percben próbáltam elég levegőt szerezni magamnak.

- Jungkook-ah... - sóhajtottam, mikor megszívta a nyakam.

- Mi az, szépségem? - húzódott el a nyakamtól. Nem válaszoltam semmit, mert tanárom felsőteste elvonta a figyelmem.

Jungkook mosolyogva állt közel hozzám. Amíg én nem figyeltem, addig ő magához vont. Amint megéreztem álló tagját, visszanéztem a szemébe. Ő egyből ajkaimra tapadt. Szinte azonnal viszonoztam a csókot. Tanárom ezzel megint elvonta a figyelmem, mert észre sem vettem, hogy ujjait a nadrágomba akasztotta, és szinte egy mozdulattal lerántotta rólam. Kicsit felbátorodtam, ezért kezeimet tanárom fenekére vezettem. Ő mosolyogva vált el ajkaimtól. Egyből ki is bújtattam őt a nadrágjából, az alsójával együtt.

- Wao... - csúszott ki megint a számon.

- Nem ér, hogy rajtad még van ruha. - szorosan magához vont, amitől halkan felnyögtem. A saját alsómban szinte már semmi hely nem volt. Túl szorosnak éreztem. Tanárom le is vette rólam. - Gyere, szépfiú. - megnyitotta a csapot, majd a kezemet fogva behúzott magával a kádba.

Tanárom a csempének szorított. Mosolyogva néztem fel rá. Ő végighúzta az egyik, majd a másik kezét az oldalamon. Rásimított a fenekemre, és picit belemart. Miközben halkan felnyögtem, ő ajkaimra tapadt. Csókunk közben még jó párszor belemart a fenekembe.

- Jungkook-ah... -  nyögtem ki halkan, mikor tanárom a torkomnál megszívta a nyakamat.

- Túl gyönyörű vagy. - súgta ajkaimra, majd szinte egyből rájuk tapadt. Egyből viszonoztam is, közben lent magamhoz húztam tanáromat. Ő felmordulva elvált ajkaimtól. Picit elmosolyodtam.

Jungkook áttért a nyakamra, majd a mellkasomra. Amíg ő engem csókolgatott, addig én a hajába túrtam. Jó érzés volt magamon érezni Jungkook ajkait. Tanárom egyre haladt rajtam lefelé, a végére már előttem térdelt. Egy pillanatra nem tudtam, mit akar csinálni. Viszont mikor a szájába vette a farkamat, minden gondolat kiszállt a fejemből. Hirtelen felnyögtem, ahogy megéreztem Jungkook nyelvét körözni a farkamon. Először lassan mozgatta a fejét, majd fokozatosan gyorsított, amitől nekem nyögnöm kellett. Kezeimet a hajába vezettem, és magam felé toltam a fejét. Nem is hagytam neki, hogy kiengedjen a szájából. Egy bizonyos pont után hirtelen megremegtem, és Jungkook szájába engedtem az élvezetemet. Picit elszégyelltem magam, amiért ilyen hirtelen elengedtem magam. Tanárom csak lenyelte élvezetemet, majd mosolyogva felállt.

- Remélem, tudod, hogy még nincs vége. - suttogta ajkaimra. Lihegve bólintottam egy kicsit.

Jungkook adott egy puszit a számra, majd áttért a nyakamra. Kezeit lassan levezette rajtam, először a fenekemre, majd a farkamra. Finoman simogatott odalent, próbált újra felizgatni. Hamar sikerült is neki. Ekkor megfordított, így már a csempét bámultam ködös szemei helyett. Tanárom a fenekemre simított, majd első ujját feltolta belém. A hirtelen érzésre felszisszentem. Jungkook a nyakamba hajolt.

- Nyugi, nem bántalak. - suttogta a fülembe. - Csak engedd el magad.

Azt tettem, amit kért. Annyira elengedtem magam, hogy észre sem vettem, mikor a második ujját is feltolta belém. A harmadik ujja már feltűnt, de nem fájt annyira, mint a legutóbbi alkalommal. Tanárom egy-két perc alatt kihúzta belőlem ujjait. Pár másodpercen belül megéreztem magamban farkát is. Megint felszisszentem egy picit. Jungkook viszont addig nem mozdult meg, amíg én nem jeleztem, hogy már kezdhet mozogni. Először csak lassan, majd egyre gyorsabban mozgott bennem. Minden erősebb lökésnél nagyobbat nyögtem, mikor pedig Jungkook teljesen elmerült bennem, hirtelen bennem ragadt a hang. Ha lehet akkor ezt még jobban élveztem, mint az előzőt.

Egy idő után mindketten kezdtünk már fáradni. Én már megint kezdtem érezni a végét. Akartam is szólni Jungkooknak, de képtelen voltam megszólalni. Talán neki ez feltűnt, mert lelassult a mozgásban. Homlokát a tarkómnak döntötte. Nem tudtam eldönteni, hogy azért lassult-e le, mert elfáradt vagy mert jobban fel akar izgatni. Rövid idő után felvezette a kezeit egészen a mellkasomig, ezzel közelebb húzott magához. Szinte egyből megéreztem, ahogy ajkaival a gerincemnél lévő bőrre tapadt, és szívni kezdte, közben teljesen elmerült bennem. Tanárom újra elkezdett mozogni és engem ingerelni.

- Jungkook-ah! - dadogtam kicsit a nevét. Fejemet hátrahajtottam Jungkook vállára, így közvetlenül a füle mellett nyögdécseltem, ezzel pedig csak jobban izgattam őt.

- Ah, basszus, Jimin... - sóhajtotta a nyakamra. - Nagyon jó vagy!

Kezdtem érezni, hogy már egyikünk sem bírja sokáig. Én már nagyon a végét húztam, mert egyre sűrűbben nyögtem. Egy kicsit Jungkookon is éreztem, hogy egyre nehezebben mozog és, hogy lassan már ő is a végét húzza. A végére már annyira beleéltem magam, hogy úgy éreztem, belül felrobbanok. Jungkook kezével a farkamra fogott, és ott is ingerelni kezdett, emiatt hamar elélveztem. Tanárom egy-két perc múlva követett ebben, és belém engedte élvezetét.

Egész testemben remegtem, mikor Jungkook kihúzódott belőlem. Maga felé fordított, és a derekamra fogva lágyan megcsókolt. Még mindig kapkodva a levegőt viszonoztam a csókot. Mikor elvált ajkaimtól, picit szédültem, de nem foglalkoztam vele. Jungkook mosolyogva simított arcomra.

- Meg sem kell kérdeznem, hogy élvezted-e. Látom rajtad. - megpuszilta a homlokomat. - De azért remélem, nem fájt. Megint kicsit túlzásba estem.

- Nem fájt. - mosolyogtam rá. - Tökéletes volt. Jobb, mint az előző.

- Én ebben profi vagyok. - rám kacsintott, mire kicsit elnevettem magam.

Egy bő 15 perc alatt lefürdettük egymást. Jungkook közben még nem egyszer szívta meg a nyakamat, de nem vitte túlzásba. Mindketten fáradtak voltunk. Fürdés után be is dőltünk az ágyba. Felvett pózunk szerintem elég aranyos lett. Jungkook félig-meddig ült, engem pedig magára húzott, így ölelt magához. Fejemet a mellkasán pihentettem. Pulcsi volt rajta, így belefúrtam a fejemet a ruhadarabba. Az teljesen bevette Jungkook illatát, pont úgy, mint ami rajtam volt.

- Ennyire fáradt vagy? - beszélt Jungkook a hajamba. Biztos a nagy sóhajaimból és a szuszogásomból találta ki.

- Kimerítettél. - suttogtam.

- Pihenj csak. - simogatta meg a hátamat. - Pihenj csak.

- Beszélsz hozzám, amíg elalszom? - kérdeztem fáradtan.

- Persze, megpróbálok. - kicsit megköszörülte a torkát. - De lehet, hogy előtted fogok elaludni.

- Nem baj. - motyogtam. Kicsit arrébb tettem a fejemet, így hallottam Jungkook szívverését. Fél percen belül a hangját is meghallottam. Mosolyogva öleltem őt szorosabban. Tanárom hangját hallgatva szinte egy perc alatt elaludtam.

Szerelmi leckékOù les histoires vivent. Découvrez maintenant