Katarzis - Cole Sprouse fanfiction

Segített?!

Te jó ég, milyen óránk is van?! Erősen el kellett gondolkodnom, és rájöttem, hogy valójában fogalmam sincs. Eléggé ciki lenne a portástól megkérdezni, és perpillanat senki sem jár errefelé, az órarendemet pedig otthon hagytam.
-Törink van -hallottam magam mögül Cole hangját. -208-as terem.
-Kösz -dörmögtem, majd követtem a fiút.
Szinte egyszerre léptünk be a terembe, ahol már vagy tíz perce zajlott az óra. Megpillantottam a többiek kezében a tollat, valamint az előttük heverő egyelőre üres papírokat, és földbe gyökerezett lábakkal álltam Cole mögött, várva a halálos ítéletünket.
-Becsengetés után tíz perc -nézett szigorúan az órájára a tanár. -Kérek egy nyomós okot, amiért megzavartátok a társaitok dolgozatírását, és az én munkámat.
Zavartan egymásra néztünk a fiúval, és hallgattunk. Semmilyen jó érvet nem tudtunk felmutatni, hiszen csak veszekedtünk, mikor eleve mindketten későn indultunk el otthonról.
-Gondoltam -nézett bele a füzetébe Mr. Gray, abból a célból, hogy beírja a késést.
-Tanárúr, várjon! -szólalt meg hirtelen a mellettem álló fiú. -Jasmine nem tehet a késésről. Megláttam az utcán, odamentem hozzá, majd beszélgetni kezdtem vele. Nem hagytam békén, feltartottam, pedig ő megmondta, hogy el fogunk késni. Sajnálom, én tehetek az egészről, kérem, csak nekem írja be a késést -fejezte be Cole az őszintének hangzó magyarázatot.
-Cole... -próbáltam megállítani, de ő jelzésképp a szájára rakta a mutatóujját.
-Igaz ez, Jasmine? -kérdezte a tanár.
-Én... Hát... -jöttem zavarba a hirtelen rámirányuló figyelemtől.
-Így volt, ahogy mondtam -nyugtázta a fiú ismét.
-Nem téged kérdeztelek, Cole! -dörmögte Mr. Gray. -Nos, Jasmine? -fordult felém kérdőn.
-Igen, így volt -hajtottam le a fejem némi gondolkodás után.
-Ez esetben, neked nem írok be semmit, viszont Cole-nak a dupláját -bólintott.
-Mi? Ne! -tiltakoztam.
-Hagyd már, Jasmine! -szólt rám a fiú.
-Mivel plusz öt percet elvettetek a társaitok idejéből, ezért ti ketten felelni fogtok az előző előtti anyagból, míg a többiek írják -vicsorgott ránk ellentmondást nem tűrő hangon.
Hát ez marha jó...
Cole kezdett, és szegény szinte semmit nem tudott. Igyekeztem neki súgni, mutogatni a helyes választ, de ígyis csak egy kettest sikerült összekaparnia, aminek látszólag ő örült, mivel boldogan kacsintva huppant le mellém. Még szerencse, hogy én készültem, és amit a tanár kérdezett, azt régebben már megtanultam, úgyhogy némi megakadással, és pontatlansággal, de sikerült négyesre felelnem.
Az óra többi részében nem szekált minket a tanár, és hála a jó égnek a többiek sem. Legalábbis órán még nem...
Kicsengetés után mindenki felbuzdult, majd egymást túlkiabálva beszélgettek, szétszéledtek, klikkekbe tömörültek az emberek. Cole is elment a haverjaival valahova, így nyugodtan dugtam be fülembe a headset-emet, és zenét hallgattam. Vagyis hallgattam volna, ha hirtelen nem látom meg az előttem álló lánybandát, akik történetesen hatalmas cicababák, szebb szóval élve ribancok... Heather, az úgynevezett főgonosz rácsapott az asztalomra, miközben a sleppje gyilkos tekintettel nézett rám. A rámtapadt szemekből ítélve, gondolom így életem során először beszélgetni akarnak velem. Na, jó, kit álltatunk, tutira berágtak valamiért, és perpillanat ki akarnak nyírni. Oh, tisztára mint egy nyálas, romantikus amerikai filmben.
Na, akkor távolítsuk el a kellemes zajt a fülemből, és halljuk a kevésbé kellemes ricsajt...

2019. július 12.