Katarzis - Cole Sprouse fanfiction

Boldogság

20. fejezet

-Gyere! -kiáltottam a kopogtató embernek, és abban a pillanatban be is jött Cole. 
-Hali! Sajnálom ami a fürdőben történt -ácsorgott zavartan a küszöbön.
-Semmi baj. Tényleg -rántottam meg a vállamat mosolyogva.
-Tudod, nem mondtam Austin-nak, hogy itt vagy, csak annyit mondtam, hogy ne menjen be a fürdőszobába, és szeret engem cseszegetni, meg hajtotta őt a kíváncsiság, ezért egyszerűen csak benyitott. De amúgy jófej srác, a délutánok nagy részét nálunk tölti, majd ha gondolod, ismerkedj meg vele -magyarázott hevesen Cole.
-Igen, már beszéltünk, és mindenképp kedvesebbnek tűnik, mint a fürdőben volt -nevettem.
-Jajj, istenem, ez olyan kínos -fogta a fejét a fiú. -Annyira sajnálom...
-Ne idegeskedj ezen -nyugtattam meg újra. -Figyelj csak! -kezdtem pár pillanatnyi csönddel később. -Emlékszel, amikor arról kérdezgettelek, mit csináltam részegen? 
-Ööö... Igen -nyelt egyet jól hallhatóan.
-És emlékszel, hogy valamit nem árultál el?
-Jesszusom. Austin elmondta, ugye? -fogta a fejét idegesen, utalva a csókra, amiről már mindannyian tudtunk.
-Igen -sóhajtottam. -Csak azt nem értem, miért nem te mondtad el...
-Mert... -kezdte, de megakadt. -Nem tudom, basszus, nem tudom! -akadt ki, és láttam rajta, hogy valami nyomasztja ezzel kapcsolatban.
-Austin azt is mondta, hogy ideges lettél, ahogy megláttál minket. Miért? -kérdeztem tovább, nem kímélve.
-Kérlek hagyjuk ezt a témát -sötétültek el a szemei. Egyenesen ijesztő volt.
Megrázta a fejét, és egyszerűen kinyargalt a szobából. Most mi van?! Nem értem... Semmi olyat nem mondtam, amire így kellett volna reagálnia. Vagy mégis?
Eszembe jutott a fejem tetején turbánba csavart maszlag, és rájöttem, hogy meg fogok fázni, hogyha nem szárítom mostmár meg a hajam. Ah, remélem van valahol egy hajszárító. Visszafutottam a fürdőbe, majd ismét kutakodni kezdtem a szekrények között. Ééés... Bingó!
Tengernyi időmnek köszönhetően elkezdtem azon agyalni, hogy milyen rég gondoltam már arra, mennyire szerencsétlen vagyok. Ahogy ránéztem meggyötört arcomra, és nedves, hosszú fekete hajamra, eszembe jutott, hogy talán nem is vagyok annyira borzasztó ember. És ezt a fejlődést csakis Cole-nak köszönhetem. Ráébresztett arra, hogy esetleg ha én nyíltabb lennék, mások is azok lennének felém irányulva. Bár most talán ismét magamra haragítottam, ettől függetlenül rengeteget köszönhetek ennek a srácnak. Beletrappolt a lelkem legsötétebb bugyraiba, kihozta belőlem a legrosszabbat, és egyben a legjobbat... Egy részem örökké hálás lesz neki.     

Mikor végre megszáradt a hajam, úgy láttam jónak, ha visszamegyek a szobámba. Bedugtam fülembe a fülhallgatómat, majd órákon keresztül hallgattam kedvenc zenéimet, és eközben észre sem vettem, hogy besötétedett.

Arra eszméltem föl, hogy Cole az ajtóban áll, és szól, hogy jöjjek le vacsorázni. Sajnálkozva követtem őt, annak ellenére, hogy már nem látszottak arcán az előbbi veszekedés okozta heves érzelmek.
Cole apja egyébként csodásan főz! A menü sültcsirke volt, steak krumplival, és valamilyen speciális, Mr. Sprouse által készített salátával. Csodával határos módon, a férfi most nem tett semmilyen megjegyzést a nem létező kapcsolatunkra a fiával. Csendben megettük a vacsorát, majd mikor befejeztem, kedvesen megköszöntem, és megkérdeztem, hogy segítsek-e valamit elpakolni, amit Mr. Sprouse azonnal visszautasított, így Cole-al együtt visszavonultunk az emeletre. Máris mentem volna aludni, amikor a fiú megállított.
-Jasmine! -fogta meg a vállamat. -Szeretnék valamit megbeszélni -húzott be a szobámba.
Szegény eléggé úgy nézett ki, mint akinek valami nagyon nyomja a szívét.
-Mi az? -kérdeztem érdeklődve.
-Kérdezted, hogy miért voltam ideges, amikor megcsókoltad Austin-t -kezdett bele mondandójába. -Hát, azt hiszem, kissé féltékeny lettem... -árulta el, miközben a megszokott magabiztosság azonnal elpárolgott belőle. -Ja meg amúgy Austin-nak barátnője van -tette hozzá mellékesen, mintha ezzel elterelhette volna a figyelmem az előző mondatáról.
Atya. Jó. Ég. Jesszus, ez irtó aranyos volt! De mégis hogy értette mindezt? Vááá, Cole Sprouse féltékeny?! Úristen!!!
-Mi... Én ezt nem... Hogy érted? -dadogtam, miközben a fiú nekiállt felszelni a köztünk lévő távolságot.
Elkezdtem hátrálni, de a végén már beleütköztem a falba, miközben ajkaink között csupán pár centi maradt. Gyengéden kezei közé fogta arcomat, majd egy kósza hajtincset a fülem mögé tűrt. Éreztem Cole szaggatott lélegzetét, és a vágy, amit íriszeibe nézve láthattam leírhatatlan volt. Ádámcsutkája fel alá járt, ahogy tekintetét kapkodva hol a számra, hol a szemembe nézett, és próbálta türtőztetni magát, ami nem igazán sikerült. Teste hozzásimult az enyémhez, és egy gyors mozdulattal magához húzva engem, ajkait a számra tapasztotta. Forgott körülöttem a világ, ahogy szenvedélyes csókcsatába kezdtünk. A pillangóim csak úgy repdestek izgalomtól remegő bensőmben, és teljesen belefeledkeztünk egymásba.
Boldogan mosolyogtam Cole ajkai közé, és nem sokkal később a fiú véget vetett a számomra világot jelentő csóknak.   
-Így. Így értettem, Hófehérke -hangsúlyozta ki kaján vigyorral az utolsó szót lihegve, majd messzebb lépett tőlem, és kiment a szobából, itthagyva engem a kételyeimmel, az értetlenségemmel, és a kicsattanó boldogságommal.

///Naaa, mit szóltok?😏😏😍😂 Fú, úgy vártam már erre a pillanatra, hogy el sem tudjátok képzelni😀

Aztán mostantól rendesen beindul a sztori, de az titok, hogy pozitív, vagy negatív ibrányba...😏///