Az Ő házában?!

726 54 4
                                    

Iszonyatosan sajgó fejfájásra, és a fülem sípolására ébredtem, egy amúgy tök idegen helyen. Ijedten pattantam föl a kényelmes ágyból, és igyekeztem nem szaggatottan venni a levegőt, ám ekkor elkezdett forogni körülöttem a világ, és már csak arra eszméltem föl, hogy a gyomrom undorító tartalmát ürítem ki a padlóra.
-Baszki, egy ajtónyira van a wc -hallottam nem sokkal mellőlem egy hangot. Ugye nem? Aaajjj, dehogynem...
-Kösz, Cole, előbb is szólhattál volna -forgattam szemeimet, köhécselve. 
-Hé, inkább meg kéne köszönnöd, hogy nem hagytalak megfulladni a saját hányásodban, és hazahoztalak -jött mellém az ágyra.
-Basszameg! -kiáltottam föl teljesen kétségbeesetten, mikor leesett, hogy valójában az ő házában, az ő ágyában aludtam. -Részeg voltam... Basszus, Cole, mi ugye nem... -mutogattam magunk között ijedten.
-Nem! -állított le hevesen. -Ne aggódj, ha józan lennél, sem nyúlnék hozzád, nemhogy részegen -nevetett erőltetetten. -Amúgymeg... Nem szokásom kihasználni a piás lányokat -tette hozzá gyorsan, mintha ezzel bármit is javított volna a kínos szitun.
Áu, ez fájt... Bár mégis mit vártam?! Ez csak egy kedves gesztus volt tőle, bárki megtette volna... Vagy nem?
-Ööö, kérsz kávét? -kérdezte, zavartan kócos hajába túrva.
-Ja... Meg valami gyógyszert is, légyszi, eléggé szarul vagyok -nyöszörögtem, majd fáradtan visszadőltem az ágyba.
-El tudom képzelni -vigyorgott. -Az este elég jól mulattál...
-Jajj, ne, ugye nem csináltam semmi cikiset? -szorítottam össze a fogaimat, várva a halálomra.
-Ha az asztalon táncolás, a pultos haverunk lehányása, miközben épp a telószámát adja neked oda, és a táncparketten, majd kint az út közepén fetrengés a saját hányásodban nem gáz, akkor nem, semmi cikis nem történt -adta elő halál komolyan, de láttam az arcán az este történt emlékek felidéződését, így elnevette a végét. -Ha visszajöttem, mesélek, de most megyek kávét főzni, szép álmokat, Hófehérke! -hangsúlyozta ki az utolsó szót, utalva a tegnapi nap azon részére, amire még én is emlékszek, majd egyedül hagyott tátott szájjal a szobában. 
Te. Jó. Ég... Nagyon remélem, hogy csak kitalálta ezeket, és amúgy nem történt meg. Egyáltalán miért vagyok itt még mindig?
Néhány perc múlva a fiú visszatért egy hatalmas tálcával, rajta a sok-sok életmentő dologgal.
Kezembe nyomott valamilyen gyógyszert, majd egy pohár vizet.  
-Idd meg, jót fog tenni kávé előtt.
-Én komolyan lehánytam egy helyes pasit, aki épp a telefonszámát adta meg?! -akadtam ki a dolgok végiggondolása után.
-Na ja -nevetett. -Ettől függetlenül odaadhatom neked a számát -vette halkabbra hangját, miközben arcán valami újat véltem felfedezni.
Halványan elmosolyodtam, majd lehúztam a vizet, és eközben érezhető lett egy enyhe stresszes feszültség köztünk.
-Ööö, az a víz arra volt, hogy bevedd vele a gyógyszert -nézett furcsán. -Asszem'.  
-Ó... -ráncoltam szemöldökömet. -Na mindegy.
Ezután csendben iszogattunk, még a légy zümmögését is hallani lehetett volna. Valószínűleg mindketten gondolkodtunk, amit egy idő után baromira meguntam, így Cole-hoz fordultam segélykérően, válaszokat keresve a fejemben kavargó idegesítő kérdésekre.
-Légyszi mesélj el mindent. Mindent -hangsúlyoztam ki.
-Ahogy akarod -vonta meg a vállát, majd felém fordult. -Azt mondtad, eleged van mindenből, ezért elkezdtél inni, habár kissé túlzásba vitted. Gondolom ez még rémlik -ráncolta szemöldökét rámnézve, mire bólintottam. -Ezután táncoltál, hatalmas műsort csináltál, teljesen felszabadultan, esküszöm sosem láttam még ilyet -nevetett. -Ó, és szerintem egészen megkedveltek a srácok is -nézett rám fürkészően, hisz gondolhatta, hogy ez sokat számít nekem. -Tehát miután kifáradtál, visszaültél mellénk, és... Szóval... -akadt meg.  
-Ne kímélj... -szorítottam össze fogaimat. -Mit csináltam?
-Hát... Mindegy is -legyintett elvörösödve.
Na jó, mi a retket műveltem, amitől Cole Sprouse képes fölvenni egy paradicsom színét?! Erre még visszatérünk, ezt nem hagyom annyiban.
-Nem sokkal később Adam, a pultos fiú hozni akart neked egy újabb italt, én pedig leállítottam, hisz ígyis épp eléggé el voltál ázva... -folytatta zavartan. -Kicsit összevesztünk vele ezen, de nem para -legyintett gyorsan. -Ezek után adta oda neked a számát, te pedig lehánytad...
-Talán jól is tettem -dörmögtem mosolyogva  a bajszom alatt.
-Szerintem is -vigyorgott. -Aztán visszamentél táncolni, és megint hánytál, amibe bele is feküdtél, mondván, hogy álmos vagy. 
-A kurva életbe...
-Na ja. Pár hányással később, úgy döntöttem, inkább hazahozlak, baromi szarul néztél ki. Ordítoztál a hátam mögött a motoron, majd mikor hazaértünk, megint kitaccsoltál, és elkezdtél ,,hóangyalt" csinálni a fűben, miközben énekeltél.
-Jézusom -szorítottam össze fogaimat. -Kérlek mondd, hogy nem mondtam neked semmit...
-Hát öööhm... -köhécselt.
-Ki vele!
-Amikor ideraktalak az ágyra, azt mondtad, hogy ez irtó aranyos volt tőlem, és úgy mellékesen pedig rohadtul helyes vagyok -hadarta el kissé zavartan, enyhe egoista mosollyal.
-Na ne bassz -suttogtam döbbenten magam elé nézve.
-Oké, vegyük ezt az egészet megnemtörténtnek. Benne vagy? -vándorolt tekintetem kérdőn felé, pár perc elteltével.
-Benne, de... -kezdte volna, ám megszakítottam. 
-Ssshhh -tettem mutatóujjam a szája elé. Szigorúan csak elé. -Figyelj... Köszönök mindent -sóhajtottam. -Mármint... Évek óta te vagy az első ember, aki viszonylag kedves hozzám. És ez nekem rettentő sokat jelent, ugyanakkor bármennyire is szeretném, nem tudok megbízni benned, mert... Szóval ez bonyolult. Egyszerűen csak félek. Talán az újabb pofára eséstől, nem tudom igazán. Én csupán meg akartam ezt az egészet köszönni, amit értem teszel. Ennyi -eresztettem egy halvány mosolyt, majd szó nélkül kisétáltam az elképedt fiú szobájából.

Katarzis - Cole Sprouse fanfictionWhere stories live. Discover now