Katarzis - Cole Sprouse fanfiction

Szeretem

A dulakodás után Dylan elvitt engem a szobámba, Cole pedig követett minket. Nem sokkal később csatlakozott hozzánk egy orvos is, aki megállapította, hogy nem történt komolyabb bajom se nekem, se Cole-nak. Ó, ha tudná, hogy hány alkalommal történt komolyabb bajom, és az orvos véletlenül sem látogatott meg... Miután a doki elment, elkezdtük Dylan-el megbeszélni a történteket, és úgy döntöttem elmondok mindent. Apám minden egyes tettéről be fogok számolni, és azt akarom, hogy soha többé ne jöhessen a közelembe, azt akarom, hogy börtönben élje le a hátralevő életét, soha többé nem akarom látni. Betelt a pohár.

-Szóval jól értem, hogy ő itt az apád volt... -fordult felém Dylan aggodalmasan, mire fájdalmasan bólogattam. -Oké, figyelj, vannak biztonsági kameráink, tehát van ellene bizonyítékunk. Természetesen bíróság elé juttatjuk az ügyet, ott pedig elég nagy valószínűséggel alkalmatlanná fogják tenni az apaságra.

-Remélem is... Mostmár ez volt az utolsó csepp a pohárban -sóhajtottam.

-Miért? Tett még mást is veled? -vonta fel a szemöldökét.

-Az a helyzet, hogy nem csak velem... -kezdtem bele a mesélésbe. Elbizonytalanodva Cole-ra néztem, nem is tudom, talán megerősítésre vártam, mire ő bátorítóan bólintott, és egy puszit nyomott az arcomra.

Abban a pillanatban nem érdekelt, mi lesz ennek a következménye. Nem érdekelt, hogy pár éven belül apám kiszabadul a börtönből, és esetleg megkeres engem, hogy bosszút álljon rajtam. Amikor láttam, hogyan ütötte Cole-t, és azt a férfit, eldöntöttem, hogy ennek az egésznek nem szabad rajtam múlnia, muszáj megtennem a szükséges lépéseket, muszáj tennem ellene valamit. Az összes emberség eltűnt ebből a férfiből, úgy érzem ezt már ha akarnánk sem lehetne visszahozni bele.

-Hát ez iszonyúan durva... Istenem, annyira sajnálom -ölelt át Dylan elképedve, miután zokogva elértem a történet végére. -Semmiképp sem hagyjuk ennyiben ezt a dolgot. Sajnálom, de ebbe kénytelen leszel belevonódni, tanúskodnod kell a bíróságon apád ellen. Nem lesz egyszerű, lelkileg szét fognak cincálni, de ha börtönbe akarjuk őt juttatni, ezt meg kell lépnünk sajnos -húzta el a száját. -Bár azok alapján, amit itt az előbb láttam, kétlem, hogy sokáig kell majd a bírót győzködnöd, ezen az emberen tisztán látszik, hogy teljesen alkalmatlan az apaságra.

-Rendben, vállalok bármit, ha ennek segítségével soha többé nem kell őt látnom -bólogattam hevesen.

-Ez így oké, viszont önmagában nem elég ennyit tennünk, mivel még nem vagy nagykorú, nevelőszülőket kell keresnünk neked -mondta ki, mire én egy kicsit megrémültem ennek hallatán, mert nem számítottam ilyenre. -De ezt csak a törvény kedvéért tesszük, meg persze azért, hogy végre érezhesd, milyen szeretetet képes nyújtani egy igazi család -mosolygott bátorítóan. -Ha kikerülsz innen, úgysem tudnál hova menni, mivel nem dolgozol, nincs állandó jövedelmed, a régi házatokat nem tudnád miből fenntartani egyedül. Feltételezem egyetemre szeretnél menni, ahova szintén kell egy anyagi háttér. Pár hónap múlva úgyis nagykorú leszel, tehát ha akarnál, elköltözhetnél, és élhetnéd a saját életedet, de addig is mindenképpen jobb egy családi hátteret is kialakítani, hogy legyen hova hazamenned, legyen mit otthonodnak nevezni.

-Rendben, megértem -bólogattam kissé nehézkesen. Cole érezte, hogy eléggé megfeszültem, így bátorítóan megszorította a kezemet.

-Ha ezt tudomásul vetted, elkezdek intézkedni, és szólok, ha bármivel kapcsolatban van valami fejlemény -mondta Dylan, majd kisétált az ajtón, kettesben hagyva minket Cole-al.

Kicsit valóban letargikus állapotba kerültem. Oké, hogy nevelőszülők, de én az igazi, régi, boldog családomat szeretném visszakapni. Mert gondolom egyszer ilyen is volt valamikor... Annyira hiányzik anyu... Bármit megadnék, hogy visszakaphassam őt.

-Hé, nyugi, semmi baj, együtt túl fogunk jutni ezen -ölelt magához Cole, mire elkezdtem sírni, és teljesen összekönnyeztem a pólóját, ám őt ez egy cseppet sem zavarta. -Szeretlek! -mondta ki hirtelen felindulásból, mire bennem megállt az ütő egy pillanatra, igyekeztem abbahagyni a sírást, és felnéztem rá.

-Hülye! Ne mondd ezt, mert még elhiszem... -mosolyogtam keserűen, ám szinte be sem tudtam fejezni a mondatot, ugyanis száját az enyémre tapasztotta, és hosszasan megcsókolt.

-Hát, pedig ideje lenne elkezdened elhinni -búgta kacsintva, miután szétváltunk. -Nem gondoltam volna, hogy beléd szeretek, de amikor legelőször megláttalak, már akkor éreztem a különös kisugárzásodat, már akkor felkeltetted a figyelmemet. Amikor rád néztem, láttam rajtad az elesettséget, fájdalmat, magányt, nem véletlen figyelgettelek titokban, féltettelek, hogy bántod magad a többiek miatt. Tudtam, hogy egyszer eljön majd a nap, amikor már annyira vonzó leszel számomra, hogy nem bírom türtőztetni magam. Hiszen minden egyes nappal egyre jobban megkedveltelek, tetszett, hogy nem adtad magad könnyen, nem dőltél be a legelső alkalommal, ahogy bármelyik másik lány csinálta volna. Nem véletlen ülök most itt melletted, és nem mondjuk Heather mellett. El kellene fogadnod, hogy igenis vagy valaki, igenis nagyon sokat érsz te is. Te talán azt gondolod, hogy nem vagy szép, nem vagy annyira jó, mint mondjuk Heather, miközben ez nem így van, mert más szemében ponthogy te vagy a szebb és jobb. Szóval igen, nagyon is szeretlek Jasmine, és ez így is fog maradni, senki más nem befolyásolhatja ezt az érzést -puszilta meg a kezeimet. Ha lehet ezt mondani, még annál is jobban bőgtem most, mint eddig.

Úgy zokogtam, hogy már belefájdult a mellkasom, elernyedtem, alig tudtam megtartani magam, ám Cole szavai után már nem szimplán a fájdalomtól sírtam, hanem az örömtől, a meghatódottságtól, attól, hogy egy ilyen tökéletes fiút tudhatok magam mellett. Soha az életbe nem gondoltam volna, hogy valaki képes lesz elfogadni engem úgy, ahogy vagyok, pláne nem egy ilyen srác. Néha még mindig azt hiszem, csak álmodok. Ahogy puha ajkai az enyémhez érnek, úgy érzem a fellegekben járok. Amikor kimondja a nevemet, már akkor bizsereg a gyomrom. Ahogy átölel, a legnagyobb biztonságban érzem magam, és ahogy vigyáz rám, törődik velem, szeret... A világ legeslegjobb érzése, azt hiszem nincs is ennél jobb. Mindenkinek szüksége lenne egy ilyen csodálatos partnerre, aki nem szimplán a szerelme, hanem a legjobb barátja is. Felülmúlhatatlan, felbecsülhetetlen dolog a szerelem. És én mindezt most megkaptam, pedig sosem hittem volna. Csak ilyen egyszerűen. Megkaptam...

-Én is nagyon szeretlek -mondtam ki a szót, amit már évek óta egyszer sem használtam, ezúttal pedig a szívem legeslegmélyéről jött, és tényleg komolyan gondoltam.

Cole letörölte a könnyeimet ujjaival, majd ismét megcsókolt. Ezután pedig még nagyon sokáig beszélgettünk, nevettünk az ágyamon fekve, amíg álomba nem merültem, ő pedig óvatosan elhagyta a szobámat...

Sziasztok! Csak meg szerettem volna köszönni, hogy ennyien olvastok, és követitek a történetet❤ És istenem, annyira hálás vagyok nektek, elértük a 10 K olvasottságot!!!😍😍😍❤ Álmomban sem gondoltam volna❤ Köszönöm köszönöm köszönöm!😍❤ Imádlak titeket! Puszi!❤

2020. június 18.